Újabb interjúk és fotók

Sziasztok! A tegnap már beszámoltam nektek arról, hogy Timothée szombat délután ismét a Beautiful Boy-t népszerűsítette Steve Carell társaságában. Többek közt az MTV stúdiójába is ellátogatott, ahol Joshua Horowitz készített vele egy interjút. Innen új fotók is előkerültek, amelyeket már a galériában megtekinthettek. Egy negyed órás beszélgetés került fel a YouTube-ra, amelyben elmondta, hogy a tavalyi őrület után nagyon jó volt neki azonnal egy új projekten dolgozni (The King), ami jóval másabb volt. Tavaly még minden új volt a számára, amikor a Call Me By Your Name-t népszerűsítették, a riporterek mind ismeretlenek voltak a számára, emiatt eléggé feszült volt, de idén már sokkal jobban el tudja engedni magát. Azt is elárulta, hogy nagyon büszke azokra a filmekre, amik idáig megjelentek, illetve a Prodigal Son színházi darabra is, amiben szintén szerepelt pár éve. Emellett szóba kerültek az új filmjei is, a Little Women és a Dune, amiről egyelőre nem árulhatott el túl sokat, de minden esetre, nagyon izgatott miattuk. Persze a Beautiful Boy-ról is mesélt, állítása szerint Nic és David tanították meg arra, hogy értékelje az életet. A másik interjút Jake Hamilton készítette velük, amiben csak a filmről volt szó, és, hogy hogyan élték meg a forgatásokat.

IMG_20180909_174700.jpg IMG_20180909_174705.jpg IMG_20180909_174710.jpg Dmp2ZKeXoAAwy9O.jpg


Szintén szombaton még Timothée hivatalos volt a Human Resources Professionals Association és az Instyle bulijára, a belső részből jelentek meg egy új kép, amelyen Armie Hamerrel láthatjuk, illetve néhány rajongói fotót is feltöltöttem az estéről. Tegnap szintén jelen volt a fesztiválon, az A Faithful Man című filmet nézte meg, amelynek főszereplője Lily Rose Depp, akivel a The King-en dolgozott együtt, illetve Louis Garrel is, aki a Little Womenben tűnik fel majd. Végül még a Vanity Fair fotósorozatból is feltöltöttem egy képet.

IMG_20180909_174915.jpg IMG_20180910_073337.jpg DmtrhLdUUAAQdBz.jpg IMG_20180909_200350.jpg

Mindezeken kívűl még a filmhez érkezett néhány jelenetkép és színfalak mögötti fotó is.

IMG_20180910_073342.jpg Dmus_prWwAEXMtQ.jpg  

Azt már említettem, hogy a Beautiful Boy-nak a TIFF-en még 13-án lesz egy vetítése, és úgy volt, hogy Timothée is részt vesz rajta, azonban időközben történt egy kis változás, ugyanis Los Angelesben is vetíteni fogják a filmet aznap a SAG-AFTRA alapítványnak, amit egy kérdezz-felelek fog követni, és már megerősítésre került, hogy a kedvencünk is jelen lesz.