Timothée Chalamet beszélgetése Harry Stylesszal: a legkarizmatikusabb popsztár meginterjúvolja a világ legszexibb színészét

Sziasztok! Ugyan Timothée eléggé eltűnt a nyilvánosság elől, hiszen a Little Women-t forgatja Bostonban (erről érkezett két forgatási kép, amit ide kattintva megnézhettek), ma végre mégis került elő róla némi újdonság. Az i-D magazin ma délután jelentette be, hogy Harry Styles interjút készített a kedvencünkkel, és szerencsére nem kellett sokat várnunk, hiszen nem sokkal később a végeredményt publikálták is a hivatalos oldalukon. Ő került a magazin legújabb Superstar számának a címlapjára, és Mario Sorrenti egy fantasztikus fotósorozatot is készített róla, amit már megnézhettek a galériában, lent pedig érdemes elolvasni az interjút, mert számos érdekes témáról beszélgetett a két híresség!

1540998272272-Timothee-Chalamet-i-D-Cover.jpeg 1540997867234-timothee-chalamet-i-d-magazine-necklace.jpeg  1540997473356-timothee-chalamet-i-d-magazine-mesh.jpeg 1540997313121-timothee-chalamet-i-d-magazine-earring.jpeg

Harry Styles: Mr Chalamet…
Timothée Chalamet: Mr Styles… örülök, hogy találkozhatunk így telefonon keresztül. Köszönöm, hogy ezt csinálod.

H: Köszönöm , hogy felkértél. Láttam reggel a Beautiful Boy-t és fantasztikus.
T: Köszönöm, hogy szántál időt arra, hogy megnézd. Tényleg sokat jelent.

H: Az első kérdésem; David Bowie egykor azt mondta, hogy “A kreativitás olyan, mint belesétálni az óceánba. Addig mész, amíg már nem éred el az alját, kissé félsz, de ott hozod ki a legtöbbet önmagadból.” Egyetértesz?
T: Igen. Ez emlékeztet egy másik idézetre – ha valaki azt mondja egy művésznek, hogy bátor, valójában arra gondol, hogy őrült. Úgy gondolom, hogy bármelyik porcikám kezd el bizseregni, miközben színészkedem, mindig van bennem egy kis összezavarodottság, kontrollhiány.

H: Úgy gondolom, ha mindig biztos helyen maradsz, hamar rá tudsz unni. Fontos, hogy jól érezzük magunkat és néha újrakezdjük…
T: …és, hogy rosszak legyünk, kockázatokat vállaljunk. Ezt onnan tudom, hogy mikor dolgozunk egy filmen és nem sikerül jól egy jelenet, elkezdünk nevetni, és kissé felszabadultabbak leszünk a következő jelenetre, jobb, mintha megvédenénk magunkat és elvesztenénk a fejünket. A legjobb tanár számomra a tapasztalat volt.

H: A karaktered egy eléggé intenzív része Beautiful Boy-nak. Olyan személy vagy, aki továbbra is a karakterének a bőrében marad, miután befejeződnek a forgatások, vagy képes vagy ezt ki- és bekapcsolni?
T: A Beautiful Boy-ból kivett részem tovább maradt velem, mint azt gondoltam. Azt gondoltam, hogy az lesz az egyik csapdája ennek a szerepnek, főleg úgy, hogy egy ideges fiatal színész vagyok, hogy a komolyságára támaszkodom. Próbáltam olyan kemény lenni önmagammal, amennyire csak tudtam, azt gondoltam, hogy így lehet a legjobb. A legutolsó forgatási nap után volt a legfurább hazasétálni. Én nem is éltem át ezt, úgy, mint Nic és David, de így is érintettnek éreztem magam, lesújtottnak és egy kissé feldúltnak. A film nem nyomasztó, mert tényleg megváltó és reménykedő, de attól még úgy éreztem, mintha hasba rúgtak volna.

H: Mindannyian tudjuk, hogy a függőség egy olyan betegség, ami sok embert érint, szóval miért gondolod úgy, hogy még mindig annyi titokzatossággal és szégyennel palástolják?
T: Nem vagyok ebben szakértő, de úgy gondolom, hogy azért, mert könnyebb ilyen szemszögből nézni. Megnyugtató az emberek számára, hogy ítélkezzenek és azt gondolják, hogy ez nem érintheti őket és a családjukat. Közben az igazság az, ahogy te is mondtad, hogy ez egy olyan betegség, ami nem diszkriminál. Nem számít a nemed, vagy hogy honnan származol. Ez egy olyan betegség, ami sok korunkbelit érint. Az egyik dolog, amit nagyon szeretek a Beautifull Boy-ban, az az, hogy nem megy bele igazán abba, hogy Nic miért függő. Úgy gondolom, hogy könnyebb az embereknek azt hinni, hogy ez egy választás, amit a függők azért választanak, mert így minden bulis, miközben gyakran van ott egy nagy fekete lyuk, ahogy Nic mondaná, egy hely a fájdalomnak.

H: Amikor először megnézted a filmet, volt valami, ami meglepett benne?
T: Jobban féltem ennek a filmnek a megnézéstől, mint bármi mástól ezelőtt, mert igazi emberekről szólt. Nyomást éreztem és legelőször látni nem volt a legkellemesebb tapasztalat.

H: Valahányszor videoklipet, vagy filmet forgatok, néha titkos üzeneteket rakok bele barátoknak; például valaki nevét, vagy nyakláncokat viselek, amiket egy barátom gyerekei készítettek, meg ilyesmi. Te szoktál titokban üzenni az embereknek a filmjeiddel?
T: Nagyon tapintatos színész vagyok, és ha valamit elkezdek a fejembe venni, aztán teljesen magamba szippantom, akkor tényleg próbálok elérni dolgokat és kis pillanatokat okozni. Főleg a Call Me By Your Name esetében, amikor egy házban forgattunk, volt egy csomó sarok, ahol nagyobb biztonságban éreztem magam. Mindig van valami kis apróság számomra minden szerepem során, amit szeretek magammal vinni, miután befejezem a forgatásokat.

H: Amikor a Call Me By Your Name forgatókönyvét olvastad, mi volt az a jelenet, ami után azt gondoltad, hogy ezt el kell vállalnod?
T: Talán az a jelenet, amikor Elio bevallja az érzéseit Olivernek az emlékműnél. A könyv olyan őszinte, annyira elismert és jól megírt, hogy úgy éreztem, hogy mindent ahhoz az egyetlen jelenethez kell viszonyítani, ha összejön, ha nem. Egyszer Luca Guadagnino nem igazán tudta, hogyan kéne felvenni, és igazából Armie Hammernek volt az ötlete, hogy vegyük fel egyben, úgy, hogy távolról filmeznek. Így elvette kicsit azt a nevetséges hollywoodi érzést. Ha lenémítod a filmet, nem jössz rá arra, hogy épp szerelmet vall neki.

H: Ami egy sokkal valódibb megoldás, mint máshogy…
T: Én is így gondolom… elijesztheted a másikat, ha túlságosan nyomulsz.

H: Vannak már pletykák a folytatásról. Ideges vagy amiatt, hogy folytass tovább egy történetet, amit már annyian szeretnek?
T: Azért hoztuk össze a filmet, mert reménykedtünk, hogy a könyv rajongói elmennek megnézni. Szeretnék folytatást, lázba hoz engem a kihívás, ami ezzel járna.

H: Képes vagy még barackot enni?
T: (nevet) Igen, de anélkül nem, hogy ne erre gondolnék…

H: Nehéz volt nézni…
T: (ismét nevet) Ez a világ legkínosabb jelenete, amit csak megnézhetsz a szüleiddel. Szegény édesapám…

H: Biztos vagyok benne, hogy ő is csinálta már. Közel állsz a családodhoz, igaz?
T: Igen. Te is?

H: Igen, néha eljönnek velem a szüleim turnézni, és mindig jó ha a közelben vannak. Az elmúlt évek őrültek voltak a számodra. Milyen szerepet játszottak a szüleid abban, hogy ugyanolyanok maradjanak körülötted?
T: Azt hiszem a legértékesebb dolog, amit a szüleimtől kapok – és próbálom is ezt viszonozni, amennyire csak tudom – az a szeretet és a támogatás. Remélem, hogy ez nem hangzik elcsépeltnek, de igaz. A tinédzserkor végén, a húszas évek elején rájössz, hogy a szüleid is emberből vannak. Ez nem azt jelenti, hogy nem kapok tőlük jó tanácsokat, mert igen. De elérsz egy bizonyos kort és átveszed az irányítást az életed fölött. Anyukám nemrég feltöltött egy képet magáról és apáról, ami a Beautiful Boy los angeles-i premierjén készült és szívszorító, de jó értelemben, kicsattannak a boldogságtól. Már szinte túl sok.

H: Van olyan, hogy szánsz egy pillanatot arra, hogy ezt az egészet befogadd és rágyere, hogy mennyire csodálatos ez? Nekem van egy naplóm, mert így könnyebb dalokat írnom. Még akkor is, ha csak felsorolok dolgokat, hogy leálljak egy percre és számon tartsam, hogy mi történik.
T: Igen, nekem is van naplóm és jegyzetelek a telefonomba is. A hála, és értékeljem azt, ahol most tartok, nagyon fontos a számomra, de ez időt igényel. Hogy elég időm kell legyen arra, hogy naplót írjak, vagy arra, hogy egyszerűen hálás legyek. Nagyjából másfél évig csak dolgozni fogok most, a Little Women-en és a Dune-on… és remélem, hogy lesz időm arra, hogy mindezt értékeljem. Az vigasztal engem, hogy amikor felébredek, egészséges határok között, mindig ott van bennem a hála érzése. Tényleg jó azt hallani, hogy egy olyan ember, mint te, aki már egy ideje ezt csinálja, képes arra, hogy tegyen egy lépést hátrafelé és írjon a naplójába. Fontos, hogy időt szánjunk magunkra.

H: Sokszor, amikor valami jól sül el, azonnal elkezdesz azon agyalni, hogy mi legyen a következő lépés? Minden olyan gyorsan történik, hogy néha nincs időd megállni és arra gondolni, hogy basszus, ez tényleg csodálatos volt. Most fejeztem be a turnémat, és jó érzés kicsit hátralépni és azt gondolni, hogy ez nem a való élet, hanem csak egy fantasztikus munka.
T: Ilyenkor tárgyilagosabb vagy? Vagy csak egyszerűen próbálsz időt szánni az ilyesmire?

H: Úgy gondolom, hogy a dolgok egyszerűen csak megtörténnek, amikor meg kell történniük. Legtöbbször akkor jön rám az ilyesmi, mikor vezetek. Hallgatok valamit, és visszagondolok azokra az időkre, amikor még 12 voltam, vagy valami és arra gondolok, hogy baszki, ha most látna a 12 éves énem. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy legyenek ilyen pillanataink, mert ha nincsenek, akkor van egy olyan elvárásunk, hogy az életnek ilyen jónak kell lennie, és szerintem ez nagyon veszélyes.
T: Ez megrémiszt engem, és még mindig nem tudom, hogyan kéne a legjobban kezelni. Ezért vagyok hálás amiatt, hogy New Yorkban nőttem fel. Annyi időt töltök ott, amennyit csak tudok. Néha kifejezem a rajongásom Kid Cudi iránt, mert ő Clevelandből származik, és még több tiszteletet érzek egy olyan ember iránt, aki nem LA-ből vagy New York-ból jött, vagy bármilyen olyan helyről, ami nagyon segít abban, hogy beindítsd a karriered. Ez egy hatalmas hegymászásnak tűnik.

H: Néha, mikor tévéműsorokban szerepelsz, úgy tűnik, hogy nagyon ideges vagy, de közben pedig egy rendkívül magabiztos színész vagy. Könnyebbnek találod azt, hogy valaki mást alakíts, mint, hogy önmagad légy?
T: Ó, ez egy jó kérdés. Szerintem azért vagyok ideges a tévéműsorokban, mert a fiataloknak van egyfajta elvárásuk önmaguktól az életben, meg amikor nyilvánosság előtt vannak. Én teljesen új vagyok ebben, szóval próbálok a nézők bőrébe bújni, és elképzelni őket, miközben látják ezt a fiatal, ismeretlen srácot, aki komolyan beszél a filmjeiről.

H: Nagy nyomás van rajtad, ha a politikáról kell beszélned a napjainkban ebben a korban?
T: Nem tudom, hogy nyomás-e, de felelősségnek érzem. Beszéltem erről Steve Carell-el, hogy a korábbi generációkhoz általánosságban olyan kedvesen viszonyultak, minden jól ment, és ez még magasabbra tette a lécet. A korunkbeliek sokkal elkötelezettebbek és szerintem ez egy jó dolog.

H: Olyan időket élünk, amikor szinte lehetetlen nem-tudomást szerezni arról, hogy mi folyik a világban. A társadalom sosem volt ennyire szétágazó. Fontos, hogy kiállj az igazadért. Szeretném, ha az én látásmódom átjönne az embereknek a dalaimból és minden másból, amit csinálok. Ez egy nagyon erős módja annak, hogy hallassuk a hangunkat. Szerintem sokáig gondolták azt az emberek, hogy amit tesznek, az nem számít, de a fejlődés a kis dolgoknál kezdődik, és most már az emberek kezdenek rájönni, hogy mi okozza az igazi változást.
T: Most nagyon inspiráló időket élünk, mert nagyon sok fiatal – olyan emberek, mint Emma Gonzalez – hallatja a hangját. A korunkbelieknek kell majd megbirkóznia ezekkel, sőt, még most is. Nagyon érdekes volt részt venni tavaly a Golden Globes-on és az Oscaron – mert olyan erős volt az önünneplés, amiről végül is a díjátadók szólnak – amikor ilyen sok ember szenved, és sokaknak vannak fájdalmai. Nem csak kis sérelmek, hanem valódiak.

H: Manapság olyan sok módja van az elkötelezettségnek. Úgy gondolom, hogy ez a legpozitívabb oldala a közösségi médiának, de közben vannak veszélyes részei is. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz erről. A jóról és a rosszról…
T: A 2000-es évek végén, amikor az Arab tavasz kirobbant Egyiptomban, akkor egyfajta optimizmus terjengett az interneten és beszéltek a közösségi oldalak lehetőségeiről. De az elmúlt három vagy négy évben egy második korszakát élte a közösségi média, amikor az emberek mondják a magukét, és mindenki csak azt hallja meg, amit szeretne. A régi szobatársam mesélte korábban, hogy olvasott interjúkat az ilyen oldalak készítőiről és őket kísérti az, hogy milyen mértékű negativitást és félreértést váltottak ezek ki. Az én tapasztalatain szerint a közösségi oldalakon nagyon nehéz böngészni, de művészként nem akarok elzárkózni. De ha olvasod a hozzászólásokat, azzal egyenes utat adsz magadnak az önbántalmazásra. Vágyom az olyan időkre, amikor az emberek lehunyták a szemüket, és nem azért, hogy megszabaduljanak a képernyőtől. Ez a karikatúrája egy olyan embernek, aki egy buliban Tetris-en játszik.

H: Én észrevettem, hogy sokkal boldogabb vagyok, mikor nem vagyok fent a közösségi oldalakon. Valaki egyszer úgy írta le nekem, mint egy házibulit, amikor van három ember, aki jó arc és 23, aki annyira nem. Egyszerűen nem mennél el arra a bulira, igaz? Ez nagyjából összefoglalja, hogy mit érzek a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Belépek. Megnézem a barátaim profiljait, aztán kilépek.
T: Ez ösztönös volt?

H: Ezt idővel tanultam meg. Főleg az elején, amikor először elkezded, arra ösztönöznek, hogy a lehető legtöbbet nyújtsd. De ez azzal is jár, hogy szétválaszd a munkát és az életed többi részét. Rá kell jönni arra, hogy vannak dolgok, amiket meg kell tartanunk magunknak, amiket nem kell megosztanunk mindenkivel. Így minden jobb lesz.
T: Ez arról szól, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mit osztunk meg a nyilvánossággal, és mit nem.

H: Pontosan. Tisztában vagyok azzal, hogy ha felmegyek egy közösségi oldalra, és keresgélek, megtalálom, amit keresek. Ha negatív hozzászólásokat keresel, meg is találod őket. De attól még ezt csinálják az emberek. Ez valami fura önkínzás.
T: Mazochizmus.

H: Régen én is ezt csináltam, még az elején. Most már nem, és észlelhető a változás, hogy mennyire boldog vagyok, és ez jó. De ezzel nem lehúzni próbálom a közösségi médiát. Úgy gondolom, hogy sok jó dolgot is tesz, és ezt észre kell venni, és vele együtt nőni.
T: Végül is, innen már nem lehet meghátrálni. Ez már csak ilyen. Szóval milyen volt a Dunkirk-ön dolgozni? Volt egy kisebb szerepem az Interstellar-ban és nagyon izgatott voltam, hogy Christopher Nolannel dolgozzam. Ő a kedvenc filmrendezőm.

H: Én szintén mindig is hatalmas rajongója voltam Christopher Nolannek… Ott ült a terem hátsó részében, amikor volt a meghallgatásom, és már szerencsésnek éreztem magam egyszerűen attól, hogy ott voltam abban a szobában. A Dunkirk fura volt, mert az volt a legelső filmem, szóval nem tudtam semmihez sem hasonlítani.
T: Olyan pusztának tűnt a táj. Nem úgy nézett ki, mint egy nyaralás.

H: Nem, nem volt az. Amikor mondták, hogy a tengerparton fogunk forgatni, teljesen máshogy képzeltem el. De mindenképp élveztem, hogy valaki mást kellett alakítanom. Szerettem annyira a komfortzónámon kívül lenni. Szerettem az a srác lenni a forgatásokon, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit csinál. Nagyon élveztem.
T: Ó, haver, remélem, hogy valami másban is fogsz szerepelni. Mert nem tudom, hogy egyáltalán jelent-e valamit a számodra, hogy ezt tőlem hallod, de szerintem kicseszettül csodálatos voltál abban a filmben.

H: Nagyon köszönöm!
T: Tényleg nagyszerű volt az a film. Miközben néztem, végig arra gondoltam, hogy “Ó, haver, remélem Harry nem azt gondolja, hogy minden filmforgatáson második világháborús hajók vannak!”

H: Mindenki azt mondta, hogy bármin is fogok dolgozni legközelebb, az könnyebb lesz, mint a Dunkirk, de élveztem. Arra gondolva, hogy hol tart a világ manapság, felelősségnek érzed, hogy a férfiasság egy új oldalát mutasd be a képernyőn? Sokat változott a férfiasság fogalma az elmúlt időszakban…
T: Tudod, hogy mi a vicces? Én is valami ilyesmit akartam kérdezni tőled, de attól tartottam, hogy túl magabiztosnak tűnnék azzal, hogy témát váltok. De ha már megengedted, akkor a válaszom az, hogy mindenképp. Épp ez az egyik oka annak, hogy ennyire örülök, hogy telefonálhatok veled, mert miközben felnőttünk, voltak emberek, akikre felnéztünk, de nem volt annyira nyilvánvaló. Az olyan emberek, mint Lil B – remélem az olvasók nem fogják forgatni a szemüket – nagy hatással voltak rám, mert tényleg feszegette a határokat zenészként.  Olyan jó érzés lenne tudni, hogy a szerepeim valamilyen formában változásra sarkallják az embereket. Hogy is fogalmazzam ezt meg? Úgy gondolom, hogy valakinek írnia kéne erről, aki sokkal okosabb nálam. Azt akarom mondani, hogy lehetsz bármi, ami csak lenni szeretnél. Nincs semmiféle különleges kinézet, vagy nadrágméret, izompóló, színlelés, szemöldök, kicsapongás, vagy drog, ami meghatározná a férfiasságodat. Ez izgalmas. Ez egy bátor új világ. Talán a közösségi oldalak miatt van, vagy ki a franc tudja, hogy miért, de van valami különös izgalom a mi generációnkban, amikor újszerűen csináljuk a dolgokat… Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed erről.

H: Nem férfiak között nőttem fel. Az anyukámmal és a nővéremmel nőttem fel. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évben sookkal elégedettebb lettem önmagammal. Úgy gondolom, hogy annyi férfiasság van a sebezhetőségben és abban, hogy megengeded magadnak azt, hogy nőies legyél, én teljesen rendben vagyok ezzel. Kiskorodban még nem is tudod, hogy mik ezek a dolgok. Van egy elképzelésed arról, hogy mit jelent férfinak lenni és ahogy felnősz, és többet megtapasztalsz a világból, sokkal jobban elfogadod önmagad. Manapság könnyű kifejezni a férfiasságot, különböző módokon. Én személy szerint zenén, íráson keresztül tudom kifejezni, hogy beszélek barátokkal és nyitott vagyok – és akkor érzem magam a legmagabiztosabbnak, mikor engedem, hogy sebezhető legyek. Ez egy olyan dolog, amivel nagyon próbálkozom és teszem is.
T: Ez nagyon szép és inspiráló, és tényleg visszavezethető oda, hogy milyen kényelemben érezni magad a káoszban, és alkotni az őrület közepette. Néha a sebezhetőség jelenti a csúcsot. Ezt nagyon megértem. Elérhetjük a művészet által, de intimitással is. A legőrültebb érzés elérni ezt a szintű sebezhetőséget. Ez a beszélgetésünk egy nagyon kicsit is segíteni tud egy fiúnak, vagy egy lánynak rájönni arra, hogy a sebezhetőség nem gyengeség, nem korlát. Nem azt jelenti, hogy őrült, vagy túlérzékeny vagy. Emberből vagy, ami szerintem egy olyan dolog, amit a zenéd jól bemutat, és remélem, hogy a filmjeim is. Az emberek összetett lények, sok mindent kell éreznünk. Nem vagyunk egyneműek.

H: Nem egyszerű, az biztos… Még néhány kérdés… Az elmúlt néhány év kész őrület volt a számodra. Milyennek találod? Élvezed?
T: Haver, annyira hálás vagyok. Nagyon sokszor mondom ezt édesapámnak, és mindig kinevet, mert régen sosem mondtam ezt, de látom, hogy a korombeliek mennyi erőt adnak a világnak és ez inspirál engem. Három évvel ezelőtt ideges voltam, mert az emberek arról beszéltek, hogy hogyan vonják el a közösségi oldalak oldalak a figyelmünket, és, hogy már senki nem tud leülni, és a művészet meg a filmek már csak maradványok. De igazából úgy érzem, hogy ez a dolog sürgős. És valamilyen kib*szott okból kifolyólag most megtehetem azt, hogy kiválasszam, mit keltek életre. Most épp a Little Women-en dolgozom Bostonban Greta Gerwiggel, Saoirse Ronannel és Emma Watsonnal és meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, hogy részese lehetek ennek a legendás alkotásnak. Tartottál szünetet az első pár évben? Vagy nagyon durva volt?

H: Eléggé durva évek voltak. Az utolsó kettőben volt alkalmam arra, hogy megálljak és koncentráljak. Mindenképp hálás vagyok azért, hogy volt egy pillanatom, hogy mindent feldolgozzam. Most izgatott vagyok, bármi is jön ezután. Te izgatott vagy a jövő miatt? Úgy értem a te jövőd miatt, nem az emberiség jövője miatt, vagy ilyesmi.
T: Igen, bocs, haver, most növekszem.

H: Most kiválaszthatod, hogy milyen filmekben akarsz szerepelni, ami nagyszerű. Amikor elkezded, nagyon sok időt töltesz el azzal, hogy arra vágysz, hogy az emberek megnézzék a filmjeid, vagy hallgassák a zenédet, aztán a végén mégis mindig arra gondolsz, hogy mi lesz ezután. Jelenleg mi miatt aggódsz?
T: Amiatt, hogy a helyes döntéseket hozzam. Úgy gondolom, hogy van egyfajta szorongás bennünk, ami a korunkkal együtt jár. Képes akarok lenni arra, hogy 15 évvel később is beszélgetni tudjak veled. Ez mindig arról szólt számomra, hogy nagyszerű rendezőkkel dolgozzam együtt. Most Greta Gerwiggel dolgozom. Aztán utána az egyik kedvenc rendezőmmel fogok együtt dolgozni, aki nagyon elismert Amerikában. Utána pedig a Dune-n fogok dolgozni, akit Denis Villeneuve rendezett. Mindig is arról álmodtam, hogy szerepeljek egy nagy filmben, mint a Dunkirk, vagy a Dark Knight, vagy az Inception. Szóval ez az igazság, Harry. De félelem is van bennem, ahogy mindig is volt, de most már a filmjeim miatt és nem azért, hogy ki tudom-e fizetni a lakbért, vagy sem. Emiatt nagyon hálás vagyok. Remélem, hogy egyszer közösen is szerepelhetünk egy filmben. Tudod már, hogy min fogsz dolgozni legközelebb?

H: Jelenleg a második albumomon dolgozom, szóval ezzel fogok foglalkozni, sokat fogok olvasni és meglátjuk mi lesz. Amikor megkaptam a szerepem a Dunkirk-ben, az pont akkor volt, mikor elkezdtem az első albumomat, szóval le is kellett állnom vele öt hónapig. De az ilyesmik mindig megtörténnek, amikor meg kell történniük, szóval nem tudom, haver. Hogy őszinte legyek, élvezem azt, hogy nem tudom előre.
T: Ezzel nagyon sok zenész így van, akikkel már találkoztam. Sokkal üresebb a naptárjuk, mint a színészeknek, akiknek konkrét beosztásuk van. Nem tudom, haver, biztosan hajnali három lehet ott, ahol most vagy. A zenészek a saját meglátásaik szerint működnek.

H: Amikor a bandában voltam, tudtam, hogy még két évig fogom csinálni. Most már egyedül adok ki albumokat, és ez nagyon izgalmas, mert tudom, hogy erről fog szólni az életem, amíg be nem fejezem a lemezt. Ez egy új módja a munkának.
T: Képzelem, hogy sokkal másabb, kreatívabb folyamat egyedül dolgozni egy albumon, mint másokkal.

H: Igen, mikor először elkezdtem, nem igazán tudtam, hogy mit csinálok. Szóval próbáltam a lehető legtöbbet írni, annyi különböző emberrel, ahánnyal csak tudtam, és sokat tanulni. Garantálom, hogy nagyon nagyon sok szart írtam, mielőtt valami jót hoztam volna össze… Már csak néhány dolog maradt hátra… Ha azt mondanák neked, hogy az életed hátralevő részében csak egy dalt hallgathatsz, egy filmet nézhetsz meg, egy könyvet olvashatsz el, és csak egy emberrel beszélhetsz, miket választanál?
T: Oké, egy dal, egy film, egy könyv, egy személy… Ezt most leírtam. Beraktam a jegyzeteimbe. Ez egy jó kérdés. Egy dal az a Rain lenne Kid Cudi-tól. Egy film a Punch Drunk Love. Egy könyv… The Book of Disquiet. Épp ezt olvasom jelenleg. És egy ember… Azt inkább titokban tartanám. Megtartom magamnak, de pontos válasz van a fejemben. Na és te? Megkérdezhetem ezt tőled? Igazságos?

H: Persze. Csak nyugodtan. Egy dal az a Madame George lenne Van Morrison-tól. A film a Goodfellas. A könyv… kettő is van. Vagy a Haruki Murakami Norwegian Wood, vagy Rob Sheffield Love Is A Mixtape c. könyve. Amit nagyon ajánlok, ha még nem olvastad. Nagyon szép.
T: És ki a személy?

H: Az én emberem… Én is azt fogom tenni, amit te, megtartom magamnak.
T: Oké, fair, fair!

H: Úgy gondolom, hogy ez így igazságos.
T: Igen, igen. Ó, haver.

H: Oké, néhány gyors kérdés, aztán még van egy utolsó kérdésem a számodra.
T: Oké…

H: Rendben. Melyik a kedvenc karaoke dalod?
T: Heart Shaped Box, de nem merem emberek előtt énekelni, nem tudom.

H: New York vagy LA?
T: New York. New York. Mindenképp. Mikor megérkezem, megcsókolom a leszállópályát, bébi.

H: Foci vagy kosárlabda?
T: Ó, haver… Döntetlen.

H: Kedvenc sorozat?
T: The Office.

H: Kobe vagy LeBron? Most jönnek a nehezebbek…
T: Öm, öm… Nézd, LeBron a generációm sportolója. Kobe nyer, ha a tehetségről van szó. Imádtam LeBron-t, amikor Miami-nál játszott. Aztán újra imádtam, mikor Cleveland-nél játszott. Most pedig olyan vagyok, mint egy őrült rajongó, aki próbál Lakers mezt venni.

H: Rendben. Mit viselsz alváskor?
T: Semmit.

H: Jay-Z vagy Beyonce?
T: Ó, haver, itt nincs nyertes, mindketten nagyszerűek. JayBay.

H: Legutolsó üzenet, amit küldtél?
T: Elárulom neked… (a telefonjára néz) Vissza kell írnom az embereknek! A legutolsó üzenetet az apukámtól kaptam a Beautiful Boy-ról, azt mondta jól teljesített, aztán küldött egy linket a Venom bevételéről. Sosem nézné meg a Venom-ot, nem tudom miért küldte el nekem.

H: Káros szenvedély?
T: Talán a Rick and Morty? Az nem káros, mondjuk. Sokan szeretik.

H: Láttad a Big Mouth-ot?
T: Nem. El kell kezdenem?

H: Igen, fent van a Netflix-en, nézd meg.
T: Rendben.

H: Cardi B vagy Nicki Minaj?
T: Istenem… Nézd, Nicki-vel ugyanabba a suliba jártunk, de… Card egy legenda, szóval miért nem szerethetjük mindannyian egymást? Bárcsak ne vesztek volna össze. Annyira szürreális volt. Nézd, Nicki egy legenda, Cardi adja az erőt. Na és te mit gondolsz?

H: Most én kérdezek.
T: Fair, fair.

H: Hol vagy a legboldogabb?
T: Mentálisan egy nyári napon New York-ban.

H: Nagyszerű. Van még egy utolsó kérdésem a számodra. Mi az élet értelme?
T: Öm… Ah… Hogy mindannyian olyan sokáig vagyunk itt. Éljünk és hagyjuk élni egymást. Szeressünk mélyen. Szeressünk nyíltan. És tudjuk, hogy egy bölcs ember ismeri a megvetőjét, de a műveltebbek sokkal megértőbbek.

H: Nagyon jó, nagyon jó. Élmény volt. Kösz, haver.
T: Haver, micsoda élmény, nagyon köszönöm ezt!