Sziasztok! Mostanában gyakran esik szó a Call Me By Your Name folytatásáról, a film rendezője, Luca Guadagnino, illetve a szereplők is nagyon pozitívan állnak hozzá, azonban úgy tűnik, hogy nem mindenki ért egyet a folytatás ötletével. A minap a forgatókönyvíró, James Ivory nyilatkozott a Mirror internetes oldalnak, és alaposan kifejtette, hogy nem tetszik neki az ötlet. James a munkásságáért megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat a legutóbbi díjátadón.

Nem szeretném, ha közöm lenne hozzá. Nem tudom elképzelni azt, hogy Timothée Chalamet-ből egy 45 évest csináljunk. Úgy értem az borzasztó lenne és nem tűnne igazinak, már ha ez a tervük. André Aciman csak nevetett velem az ötleten. Azt mondta, hogy nagyon rossz. Azt hiszem nélküle nem is foghatnak neki a folytatásnak. Az ő karakterei és az ő története. De úgy tűnik, hogy már kissé hanyagolják ezt. Mostanában nem hallottam túl sokat róla.

Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy James és Luca nem értettek egyet, korábban a forgatókönyvíró a filmben található szexjelenetek megvalósításáról is panaszkodott. Ezzel szemben azonban Timothée, Armie és Luca is többször hangoztatták, hogy szinte biztos, hogy össze fog jönni a folytatás. James nyilatkozatának a rajongók sem örültek, Twitteren fejtették ki a véleményüket, amire még a könyv írója, André Aciman is reagált.

Rajongó: André Aciman próbál írni valami folytatáshoz hasonlót, nem egy forgatókönyvet. Talán Luca Guadagnino majd az alapján próbálja összehozni a forgatókönyvet. Azt tudom, hogy már van legalább egy forgatókönyv a folytatáshoz, amit már el is küldtek átnézésre. Ha valaki NEM hiszi azt, hogy André Aciman és Luca Guadagnino tudnak készíteni egy kiemelkedő folytatást, akkor nem tudom, hogy az az ember tud-e hinni bármiben is.
André Aciman: Egyetértek!

Néhány órával ezelőtt Aciman a New Yorkban található Hunter egyetemen tartott egy találkozót, ott pedig meg is erősítette, hogy valóban írt már egy folytatást a könyvhöz, és még dolgozik egy másikon is, úgyhogy ezzel meg is cáfolta Ivory szavait, miszerint hülyeségnek tartja az ötletet. Tehát, hogy végül lesz-e valami a folytatásból, az továbbra is kérdéses, de Luca 2020-ra tervezte.