Immár 76. alkalommal került megrendezésre a Golden Globe díjátadó gála tegnap este, amelynek a Beverly Hilton Hotel adott otthont. Az eseményre kedvencünk is hivatalos volt, ahová az édesanyja, Nicole Flender kísérte el. A színész egy Louis Vuitton szettben vonult végig a vörös szőnyegen, amelyet Cartier ékszerekkel dobott fel, és az este egyik legjobban öltözött hírességének választották. A szőnyegen több interjút is készítettek vele, ezekben Timothée elmondta, hogy mennyire örül a jelölésének és, hogy ismét részt vehet ezen a rendezvényen, továbbá megpróbálta elszavalni Lady Gaga és Bradley Cooper közös dalának, a Shallow-nak a refrénjét, illetve még Lilyről is kérdezgette az egyik riporter, de Timo inkább elterelte a témát. Ezt követően mindannyian bementek, ugyanis sor került a díjak átadására. Kedvencüket idén a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölték a Beautiful Boy-ban való alakításáért, de sajnos most sem sikerült ezt díjra váltania, ugyanis Mahershala Ali kapta meg helyette a Green Book-ért. Az estét pedig egy after-partin zárta, amit az Amazon Prime Video rendezett meg. Az eseményről már számos fotót megtekinthettek, összesen négy albummal bővítettem a galériánkat!

DwRUNiQUcAEM3uq.jpg DwSX2EHV4AAUw1V.jpg DwRL5OAUcAAiy7X.jpg image2.jpg