Új Instagram posztok

A tegnapi nap folyamán úgy tűnik, hogy egy kicsit megtört a jég, ugyanis nem sokkal azután, hogy közzétették a Find Me borítóját, Timothée hosszú idő után ismét aktív volt Instagramon. A színész Jordániából jelentkezett be, ahol még mindig a Dune-t forgatja, nem tudni meddig. Először egy tájképet tett közzé, ami valószínűleg a forgatások alatt készült, majd nem sokkal később egy sportcsarnokból jelentkezett be (videó), ahol valószínűleg kosarazott kicsit. Tegnap derült ki, hogy amíg kedvencünk a LaGuardia Középiskolába járt, benne volt a kosárcsapatban is. Előkerült egy lista az akkori csapatról, innen tudhattuk meg, hogy a színész a “pályafutása” alatt mindössze két pontot szerzett, bár azt nem tudni, hogy hány meccsen kapott lehetőséget arra, hogy játsszon. Akit érdekel ez a lista, az ide kattintva megtekintheti. Az említett videó hátterében a Ballad of a Thin Man c. dal szólt Bob Dylantől, amit azért fontos kiemelni, mert Luca Guadagnino fogja rendezni a Blood on the Tracks című filmet, amelyet az énekes-dalszerző inspirált és az a pletyka járja, hogy Timo kaphatja meg a főszerepet, ugyanis nemrégiben a menedzsere bekövette Bob Dylant instagramon, ami a rajongók szerint utalhat az esetleges filmszerepre. Persze mindezek csak találgatások, egyelőre nem tudni, hogy van-e bármilyen valóságalapja az egésznek. De visszatérve a posztokra, az este több rajongó is ráírt a kedvencünkre, hogy ne csak a lábáról tegyen közzé képeket állandóan, hiszen őt is látni szeretnénk már, így mielőtt ismét eltűnt volna, még megosztott egy igen csak rossz minőségű szelfit. A fotókat elérhetitek a galériában!

58409959_176891516568930_3142325878400477478_n.jpg 58409635_382143275848780_6060914225368888680_n.jpg

Szandi*, 2019, máj 04, Dune, Forgatás, Instagram, Képek, Videó