június 28, 2019
by Szandi* / FotósorozatInstagramKépekPaparazziRajongói

Régen volt már ilyen, hogy szinte naponta tudjak bejegyzést írni, de hála az égnek, hogy Timothée-nak végre van egy kis szabadideje és gyakrabban kimozdul. A tegnap már említettem nektek, hogy a színész baseball meccsen járt, itt pedig elcsípte őt több rajongó is, utólag egy lány posztolta ki a közös fotójukat a közösségi oldalára. A tegnap azonban ismét lehetett vele találkozni New Yorkban, ugyanis a testvérével, Pauline-nal járta az utcákat (erről meg is győződhettek, ha jobban megfigyelitek a 450 dolláros Bulgari napszemüvegét), páran pedig oda is mentek hozzá néhány szelfi erejéig, kedvencünk persze most se utasított vissza senkit. Az este folyamán egy kicsit kikapcsolódott, ugyanis egy Broadway musicalt nézett meg a Rodgers & Hammerstein színházban, mégpedig az Oklahoma!-t, amely kapcsán ő maga is megosztott egy képet az Instagram sztorijába. A folyosón még egy rajongó is készített róla néhány képet, amint Timo épp beszélgetett valakivel. Miután vége lett a darabnak, kedvencünk ismét az utcákat járta, egy szerencsés lány a Rockefeller Center előtt szólította meg őt, hogy készítsenek egy képet.

Eltérve a témától, kicsit visszatérnék januárhoz, amikor is a Golden Globes került megrendezésre. Emman Montalvan fotós nosztalgiázott egy kicsit a tegnap és megosztott egy eddig nem látott képet az előkészületekről, amit el is érhettek nálunk. Az oldal galériája összesen 11 fotóval bővült, minden előnézeti kép külön albumba vezet!

65307157_191953615128953_6793859414876449541_n.jpg IMG_20190628_095056.jpg 65607437_425401824967228_4981954384508959882_n.jpg 64993518_702092563579016_2735114383033982450_n.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük