Velencei Filmfesztivál képek és egyéb hírek

Ugyan Timothée már el is hagyta Olaszországot, még mindig folyamatosan jelennek meg a fotók az ott töltött idejéről. Kiderült, hogy kedvencünk hétfőn egy sajtókonferencián is részt vett, erről az alkalomról pedig most képeket is kaptunk. Fotózták őt a beszélgetés közben, majd utána is lőttek róla képeket az erkélyen. A színész Instagramra töltött fel fotókat, az egyiken pedig ő maga is látható. A premier előtt sor került egy vetítésre, ugyanabban a szettben láthatjuk, így valószínűleg ez előtte vagy utána készülhetett. A vörös szőnyegről és a nagy vetítésről is jelentek meg eddig nem látott képek, illetve egy rajongói fotóval is bővítettem a galériát. Tegnap említettem, hogy Timo még kedden is interjúkat adott, ezt bizonyítja egy újabb kép is. A legutóbbi képek pedig tegnap készültek róla, amikor elhagyta a hoteljét és megérkezett a reptérre. Pontosan nem tudni, hogy mi lesz a következő megállója, de bízzunk benne, hogy hamarosan kiderül.

Továbbra is a képeknél maradva, az Empire magazin jóvoltából kaptunk egy új The King jelenetképet, illetve 2017-ből egy fotósorozatot, amelyet Giampiero Assumma készített a Call Me By Your Name népszerűsítése alatt.

Ami a The King további promózását illeti, tegnap említettem nektek, hogy Timothée Dél-Koreába fog utazni, most pedig ki is derült, hogy a Busan Nemzetközi Filmfesziválon fogják bemutatni a filmet, ami október 3. és 12-e között kerül megrendezésre. Nem tudni, hogy pontosan melyik napon lesz ott a kedvencünk, ugyanis Londonban is ebben az időszakban fog zajlani a filmfesztivál, ahová szintén hivatalos Timmy, de hamarosan minden kiderül.

Galéria linkek:

Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Sajtókonferencia
Közösségi oldalak és egyebek > Instagram
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – The King premier
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – The King premier (rajongói)
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – The King premier (belső rész)
Megjelenések > 2019 > Szeptember 3. – 76. Velencei Filmfesztivál – Sajtótájékoztatók
Lesifotók > 2019 > Szeptember 4. – Elhagyja a hoteljét és megérkezik a reptérre, Velence
Filmek > The King (2019) > Jelenetképek
Fotósorozatok > 2017 > 46 – By Giampiero Assumma