Párizsi divathét: Haider Ackermann bemutató

Párizsban és Milánóban az elmúlt napokban kezdődtek el a divathetek, ám a koronavírus miatt nem a megszokott kerékvágásban zajlanak, ugyanis néhány bemutatót lemondtak, néhány kollekciót nem tekinthet meg a közönség, hanem egymagukban vonulnak végig a modellek a kifutón, pár divatház pedig maszkokat is elkezdett piacra dobni. Timothée-t azonban sem ez a hatalmas őrület, sem a sűrű időbeosztása nem akadályozza meg abban, hogy támogassa a barátait. Aki régebb óta követi őt, az tudja, hogy jó barátságot ápol Haider Ackermann kolumbiai-francia divattervezővel, akinek a darabjait bármikor szívesen viseli neves eseményeken. Ugyan Timo már gőzerővel próbál Londonban a 4000 Miles darabra, mégis el tudott szakadni egy kicsit a hétvégére és Párizsba utazott, ugyanis a divathét keretein belül bemutatták a legújabb nőknek készült őszi/téli H.A. kollekciót. Timothée figyelemmel kíséri a női divatot, szívesen választ olykor női darabokat is magának. A kifutón ő maga is pózolt, de szívesen készített képeket a jelenlevőkkel, illetve magával a tervezővel is, úgy tűnik, hogy nagyon jól érezte magát. Közösségi oldalas, illetve profi fényképészek által készült fotók egyaránt megjelentek már. A bemutató után sor került egy privát bulira is, amelyet a Pink Paradise színház- és étteremben rendeztek meg. Timo-n kívül még olyan hírességek jelentek meg rajta, mint Kendall Jenner, Mick Jagger, vagy épp Rami Malek. Erről az alkalomról egy képet nézhettek meg a galériában.

ER8LHSWXYAEzUH7.jpg J6fV80TodpI.jpg

Tovább folytatva a hírek sorát, a korábbi bejegyzésemben említettem, hogy a Dune promóciós körútjára lehet számítani. Megerősítésre került, hogy a népszerűsítés decemberben kezdődik és hat hétig fog tartani, úgyhogy az év végén biztosan nem fogunk hírhiányban szenvedni. Végül pedig a napokban még néhány másik képet is feltöltöttem a galériába, amit egyébként érdemes figyelni, hiszen nem születik minden apróságról bejegyzés. Szó volt már az oldalon a francia Elle magazinról, illetve a Dazed magazinról is. Az utóbbinak a hivatalos képei még váratnak magukra, de hamarosan érkezni fognak. Addig is feltöltöttem egy promóciós képet, amin egy idézet olvasható Timo interjújából. Az Elle magazinból pedig két jó minőségű fotó jelent meg. Emellett még kaptunk Kisasszonyok jelenetképeket, illetve lesifotókat is, amelyek 26-án készültek London utcáin és az egyik ottani étteremben.

IMG_20200227_073328.jpg IMG_20200227_151018.jpg Cc8qE46UBq0.jpg IMG_20200228_134641.jpg


Magazinok és filmes hírek

Ha azt gondoltuk, hogy megint “válságba kerültünk” és amíg Timothée a színházzal, meg egyéb forgatásokkal lesz elfoglalva, addig nem lesz róla hír, akkor tévedtünk. Ugyan már gőzerővel próbálják a 4000 Miles darabot, a színész nem tűnt el teljesen, hiszen az elmúlt napokban több rajongói kép is előkerült, Timo-t hol az Old Vic színház előtt, hol valahol máshol a városban csípték el a szemfülesek. (képek) A közösségi oldalaira is posztol néha-néha, a hónap elején pedig a sztorijában tett közzé egy olyan képet, amiről sokáig azt hittük, hogy a The French Dispatch forgatásai alatt készült, hiszen a két szettje nagyon hasonlított egymásra. Tegnap azonban elkezdett terjedni egy pletyka, hogy ez igazából egy fotózás színfalai mögött készült, mégpedig a kínai Dazed magazin számára, a hír pedig ma megerősítésre került, ugyanis még több kulisszafotó és videó napvilágot látott. A fotókat elérhetitek a galériában, a videót pedig ide kattintva. Valószínűleg már nem kell sokat várni és megérkeznek a hivatalos képek, illetve az interjú is, a címlapfotót pedig már meg is kaptuk kiváló minőségben.

Tovább folytatva a magazinok sorát, még amikor tavaly népszerűsítették a Little Women-t, Timo és Louis Garrel modellt álltak a francia Elle-nek, most pedig a fotóikat az orosz nyelvű magazinban is felhasználták, így sokkal jobb minőségben láthatjuk őket, sajnos az interjút nem tudom lefordítani, mert nem értem a nyelvet. Végül pedig a 2018-as Time Out fotósorozatból kaptunk eddig nem látott képeket.

IMG_20200226_121115.jpg IMG_20200226_121043.jpg pjgs8bHAA2o.jpg J8sDZPOusSE.jpg

Mindezek mellett még kaptunk jó hírt, mégpedig Law Roach stylisttól, aki a Women’s Wear Daily-nek árulta el, hogy már elkezdett szetteket összeállítani Timothée-nak és Zendaya-nak a Dune promóciós körútjára, és azt is hozzátette, hogy akik odavannak a divatért, azok imádni fogják ezeket. Még nem tudni pontosan, hogy ezekre a népszerűsítésekre mikor lehet számítani, de valószínűleg mindenképp május után, hiszen addig Timo a színházban szerepel, illetve júniusban már Los Angelesben fog forgatni, de még kérdéses, hogy az mennyi idejét fogja elvenni.

Végül, de nem utolsó sorban az iMDB Pro-n jelent meg, hogy folyamatban van a Find Me c. film elkészítése (magyarul Találj rám!, a Szólíts a neveden folytatása), úgyhogy lehetséges, hogy talán mégis mozivászonra kerül a második rész, de erről még semmilyen pontos információnk nincs.

Szandi*, 2020, feb 26, Dune, Find Me, Fotósorozat, Képek, Rajongói, Videó

Timothée befejezte a Dune forgatásait

Ugyan a Dune stábja már korábban kiírta a közösségi oldalaira, hogy a forgatások befejeződtek, úgy néz ki, hogy Timothée utólag leforgatott még néhány jelenetet. Kedvencünk a tegnapelőtt posztolt egy rövid videót az Instagram sztorijába, amit szokás szerint később törölt is. A felvételen egy helikopterben ül Norvégiában, és csak annyit fűzött hozzá, hogy az utolsó jelenetet is felvette. Valószínűleg most már a jól megérdemelt pihenés következik, ugyanis a tegnapi nap folyamán egy rajongó Amszterdam utcáin fotózta le a színészt az egyik barátjával, Willel, amint épp egy nővel beszélgettek. Sajnos a kép nem a legjobb minőségű, de még ez is valami, ahhoz képest, hogy mostanában milyen keveset kaptunk. De nem kell elcsüggedni, ugyanis augusztus 28-án kezdetét veszi a Velencei Filmfesztivál, ami egészen szeptember 7-éig elhúzódik. Azt már bejelentették, hogy sor kerül a The King premierjére, Timo menedzsere pedig azt is megerősítette, hogy a színész ott lesz a fesztiválon, úgyhogy hamarosan vége ennek a “válságnak”. Ma pedig az is kiderült, hogy szeptember 2-án lesz a premier.

Zárójelben még megjegyezném, hogy a jövő héten nyaralni megyek, így ha esetleg lesznek hírek – amit erősen kétlek, igazából -, akkor azokat utólag bepótolom.

Galéria link:

Lesifotók > 2019 > Augusztus 7. – Amszterdam utcáin

Szandi*, 2019, aug 08, Dune, Képek, Paparazzi

Filmes hírek

Timothée nemrég fejezte be hazánkban a Dune forgatását, amelynek az amerikai megjelenése 2020. november 20-ára volt kitűzve. A Warner Bros. a tegnapi napon jelentette be a változást, miszerint eltolták a debütálást egy hónappal, így végül december 18-án lesz először látható, az előző dátumon pedig egy jelenleg ismeretlen projektet kívánnak megjelentetni, úgyhogy még többet kell várnunk a végeredményre.

Ami a Little Women-t illeti, több helyen is szó volt arról, hogy a Once Upon a Time in Hollywood megjelenése előtt fogják levetíteni az előzetest, azonban úgy tűnik, hogy ez csak arra volt jó, hogy felcsigázzák a rajongókat. Minden esetre, nem kell elcsüggedni, ugyanis a Trailer Track oldalán tették közzé, hogy a tegnap bírálta el a Consumer Protection BC az előzetest és az elkövetkező napokban vagy hetekben már közzé is teszik az első betekintőt, ami ha minden igaz, akkor két és fél perces lesz.

Végezetül pedig még néhány A Rainy Day in New York jelenetképet töltöttem fel a galériába. Ha esetleg valami kétszer lenne meg, azért elnézést kérek, de rengeteg fotó jelent meg a film kapcsán mostanában. Online és letöltési linkekkel továbbra sem tudok szolgálni, egyelőre mindössze két országban debütált a film – ahogy azt az oldalsávban is láthatjátok -, azonban a rajongók és a kritikusok egész pozitív véleményeket fogalmaztak meg idáig.


Új kinézet és rövid hírek

Sziasztok! Utoljára áprilisban volt bejegyzés az oldalon, ami az új kinézetről szólt, ugyan közben volt még csere, de mivel azt nem én készítettem, nem láttam értelmét annak, hogy külön közöljem veletek. Az igazság az, hogy egy ideje már nem volt kedvem a külsővel foglalkozni és sehogy sem találtam a stílusomat, félkész munkát pedig semmiképp nem akartam felrakni ide. Most viszont úgy érzem, hogy sikerült valamennyire visszatérnem a gyökereimhez, így egy kicsit felfrissítettem az oldalt. Ezúttal egy 2018-as fotósorozat szolgált alapul, amelyet a VMan magazin számára készítettek a kedvencünkről. A színek valahogy úgy alakultak, hogy inkább karácsonyi hangulat lett az oldalon, mintsem nyári, de lehet ez nem baj, hiszen valószínű, hogy majd valamikor év végén lesz legközelebb kinézetváltás, vagy még akkor sem. Igazából most sem érzem tökéletesnek az egészet, ugyanis nagyon szerettem volna kicsit mobilbaráttá alakítani az oldalt, de sajnos ahhoz nincs elég tudásom, de bízom benne, hogy így is élvezhető lesz a böngészés.

A tartalmi részt is szerettem volna kicsit bővíteni, de az nem fog beleférni az időmbe, úgy néz ki. Ősszel valószínűleg sok hír lesz Timothée-ról, hiszen több filmje is megjelenik. Nekem ez lesz a végzős évem, így lehet, hogy nem fogok tudni majd annyit foglalkozni az oldallal, amennyit korábban, de igyekszem rendszeresen hozni a híreket, és ha nem lesz magyar premierje valamelyik filmjének, akkor azokat lefordítgatni. Időhiány ide vagy oda, semmiképp sem szeretnék lassan két évnyi munkát kidobni a kukába, úgyhogy próbálom majd megoldani.

Ami a filmeket illeti, tegnap tették közzé a listát a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos oldalán, hogy idén kik vonulnak fel a vörös szőnyegen és hasonlók, de sajnos kedvencünk egyik filmje sem kapott helyet, bár a lista további részét augusztus 20-án posztolják, szóval talán lehet egy kis reményünk még. De aggodalomra semmi ok, ugyanis a tegnapi napon a kedvencünk menedzsere kedvelt be egy tweetet, amiben arról volt szó, hogy a The King esélyes a Velencei Filmfesztiválra, szóval bízzunk benne, hogy ez egy utalás volt, hogy a hírnek van valóságalapja. Emellett még ott van a Little Women megjelenése is, pénteken jön az A Rainy Day In New York, és ha lehet hinni a legújabb híreknek, akkor hamarosan érkezik a Dune előzetese is, úgyhogy alaposan el fogják látni a rajongókat.

Ezeken kívül nem túl sok újdonság jelent meg, a galériát egy képpel bővítettem, ami még tavaly október 18-án készült New Yorkban a Beautiful Boy népszerűsítése alatt, ezt ide kattintva nézhetitek meg. És végül nem tudom, hogy emlékeztek-e még, de írtam egy bejegyzést a hasbeszélő Timmy-babáról (katt), ami olyan drága volt, hogy a készítője úgy gondolta, hogy senki sem fogja megvenni, azonban Jimmy Fallon mégis megtette és a tegnap este be is mutatta a műsorában. Ennek kapcsán egy 8 perces videó jelent meg YouTube-on, amit mindenképp nézzetek meg, ha rossz kedvetek van és szeretnétek kicsit feldobódni.


A Rainy Day In New York képek, filmes hírek és egyebek

Már nem kell sokat várni, és Timothée-t újabb filmben láthatjuk. Ugyan a többségnek vegyes érzései vannak a készítője miatt, de annak legalább örülhetünk, hogy kedvencünk egy újabb munkáját nézhetjük végig. Az A Rainy Day In New York megjelenése egyre közelebb van, Lengyelországban fog debütálni először jövő pénteken, azaz július 26-án. Az országban már elég buzgón promózzák a filmet, több hirdetőtáblán is kiszúrták a rajongók a poszterét. De amíg várakozunk, kaptunk némi újdonságot, több, mint 60 jelenetképet töltöttem fel. Azt már korábban említettem nektek, hogy lehetséges, hogy a Velencei Filmfesztiválon debütálni fog, sőt már azt is említették hogy talán a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vetítésre kerül, de a hónap folyamán be fogják jelenteni a filmek listáját, úgyhogy hamarosan minden kiderül. Viszont az már biztos, hogy a mexikói Morelia Nemzetközi Filmfesztiválon láthatják a filmet a szerencsések október 18-27-e között. Minden esetre, ha a lengyel premier után felkerül a film az internetre, igyekszem majd lefordítani.

Továbbra is a filmes híreknél maradva, a Dune forgatásait hivatalosan is befejezték és a tegnap este tartották a wrap-partyt Budapesten, úgyhogy bízzunk benne, hogy a színész visszatér a nyilvánosság elé és több hírt kapunk róla. Viszont amíg várakozunk, május utolsó napjáról hoztam nektek egy képet és egy videót, amin Timothée-t barátnője, Lily Rose-Depp társaságában láthatjuk sétálni Párizs utcáin. Ugyan sokan azt feltételezték, hogy a páros már külön utakon jár, valószínűleg csak nem tudnak annyi időt együtt tölteni a munkájuk miatt, vagy egyszerűen csak nem szúrják ki őket.

Galéria linkek:

Filmek > A Rainy Day in New York (2018) > Jelenetképek
Lesifotók > 2019 > Május 31. – Párizs utcáin Lilyvel


Rajongói és fotósorozat képek

Mostanában többször is volt szó arról, hogy Timothée New Yorkban töltötte a szabadnapjait. Nemrégiben előkerült egy rajongói kép, ami West Villageben készült a World Pride-on, úgy tűnik, hogy a kedvencünk is elment oda, hogy támogassa az LMBT-csoport tagjait. Az szintén említésre került, hogy június 30-án már a JFK reptéren láthatták őt és sejteni lehetett, hogy valószínűleg visszautazott Budapestre, hogy folytassa a Dune forgatásait, amit ha minden igaz, akkor még ebben a hónapban be is fejeznek. A könyv írója, Brian Herbert a tegnap tweetelte ki, hogy egész jól haladnak az első film forgatásával, úgyhogy nagy a valószínűsége, hogy lesz még folytatás is. A visszatérésének napján egyébként egy szerencsés rajongó, aki szintén csak turistaként volt a városban összefutott vele az utcán, Timothée pedig készített is vele egy közös képet, amit a galériánkban megnézhettek. Ezen kívül még két fotósorozat képet töltöttem fel, ami még tavaly készült az Oscar-jelölteknek rendezett ebéden.

IMG_20190630_214136.jpg IMG_20190630_213328.jpg 64748126_867379046970800_4112727756972084810_n.jpg IMG_20190630_213638.jpg

Szandi*, 2019, Júl 03, Dune, Forgatás, Fotósorozat, Képek, Rajongói