Közösségi oldalas fotók, filmes képek, lesifotók és egyebek

Sziasztok! Már egy ideje nem igazán írtam Timothée közösségi oldalas aktivitásáról, de most szót ejtenék erről is. A színész mostanában eléggé gyakran posztol az Instagram sztorijába, de általában 1-2 perc elteltével ezeket törli is, legtöbbször csak rövid kis üzenetek. Az elmúlt hetekben például Beautiful Boy előzeteseket osztott meg, vagy jelezte, ha részt vesz egy tévéműsorban, tegnap pedig egy labdáról töltött fel képet. A menedzserét is dicsérte egy poszt erejéig, mikor is azt írta ki, hogy “King Brian!”, hogy miért, azt röviden össze is foglalom. Múlt hét csütörtök reggelre az Instagram elkezdte törölni az ottani rajongói profilokat, és senki sem tudta, hogy miért, de eléggé nagy felháborodást keltett, főként, hogy olyanok tűntek el, akiket még maga Timothée is követ, rendszeresen hozzászól a bejegyzéseikhez, vagy épp kedveli őket. A kedvencünk menedzsere, Brian Swardstrom észrevette, hogy mennyire kiborultak a rajongók, és írt az egyiküknek, hogy küldjön egy listát a törölt profilokról, ő pedig beszél az Instagram vezetőségével, hogy megoldják a problémát. Ez így is történt, egy napon belül már minden ismét a régi volt, kiderült, hogy a közösségi oldal vezetői azt hitték, hogy ezek a profilok nem rajongóiak, hanem Timothée-nak adják ki magukat, de mikor már látták, hogy ez nem igaz, mindent visszaállítottak. Ezután persze nagy volt az öröm, mára már Brianről is rajongói profilokat regisztráltak be, és a színész is jelezte a rövid kis posztjával, hogy örül, hogy a probléma megoldódott. Brian egyébként Twitteren eléggé aktív, és néha egy-két rajongói kérdésre választ is ad, legutóbb megtudhattuk tőle, hogy hamarosan kapunk egy új fotósorozatot, aminek szerinte örülni fogunk, illetve még azt is elárulta, hogy Timmy megjelenését az Ellen DeGeneres Show-ban halasztani kellett a Little Women forgatásai miatt, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor fog sor kerülni rá. A hírek szerint a színész már csatlakozott a stábhoz, nemrégiben pedig posztolt egy képet a film rendezőjéről, Greta Gerwigről, illetve kollégájáról, Saoirse Ronanről, ez a fotó még a próbák során készült pár héttel ezelőtt.

IMG_20181022_070230.jpg

Ha már említettem a filmeket akkor írnék arról is, hogy három Call Me By Your Name színfalak mögötti képet töltöttem fel, a Beautiful Boy-hoz pedig tizenhárom jelenetkép látott napvilágot, ezekre szintén vethettek egy pillantást a galériában.

44387761_1899107673516113_4718776294899187712_n.jpg 44000115_244132323127543_4493563976735392501_n.jpg  

A korábbi bejegyzéseimben már volt szó lesifotókról, amelyek nemrégiben készültek Timothée-ról és Lily-Rose-ról. Október 11-éről még mindig folyamatosan jelennek meg új képek, a galériában ennek kapcsán két albumot bővítettem. Nagyon aranyosak ezek a fotók a párosról, érdemes megtekinteni őket!

43779328_902852489904988_5689195668177954953_n.jpg IMG_20181020_194522.jpg  


Új lesifotók, interjúk és egyéb képek

Sziasztok! A legutóbbi bejegyzésem óta összegyűlt már jó néhány kép és egyéb apróság a kedvencünkről, ezeket hoztam most el nektek. Először is Koreában debütált a Hot Summer Nights, és jó néhány extra tartalmat megosztottak emiatt, többek közt új poszterek is megjelentek, ezeket pedig fel is töltöttem a galériánkba. Szintén Timmy régi filmjeinél maradva, még januárban Rómába utazott Luca Guadagnino és Armie Hammer társaságában, hogy a Call Me By Your Name-t népszerűsítse, és 23-án este egy kis séta után a Pierluigi étteremben vacsoráztak, ezekről az alkalmakról kerültek most elő eddig nem látott képek.

43338330_296612477839052_6321121523777725530_n.jpg 44276096_251344862219610_3095270949397265057_n.jpg

Rátérve a Beautiful Boy promózására, két fotósorozat képpel indítanám, az első az Entertainment Weekly számára készült a Torontói Filmfesztivál alatt, míg a másik a Variety számára New York városában. Október 13-án a BFI London Filmfesztiválon jelentek meg, ám előtte a Deadline rendezett egy The Contenders nevezetű eseményt, amely keretein belül sor került egy kérdezz-felelekre, a Beautiful Boy panelje után pedig Luca bukkant fel a színfalak mögül, ennek kapcsán már hoztam videót korábban, azonban most képek formájában is megtekinthetitek ezt az aranyos pillanatot. Másnap egy sajtótájékoztatóra volt hivatalos, melynek során több interjút is adott Steve Carell-el, innen most egy új fotót nézhettek meg.

43778593_1875069972614481_1431645113225601627_n.jpg IMG_20181017_213555.jpg 43100847_110964306487898_7326339146568331653_n.jpg IMG_20181017_170351.jpg

Úgy tűnik, hogy Timmynek van még egy kis szabadideje, mielőtt ő is belevágna a Little Women forgatásaiba, ugyanis az elmúlt napokban Lily-Rose Depp társaságában csípték el őt New York városában. A párost először 12-én látták újra együtt, és meg is örökítették a közös pillanataikat, kávét vásároltak, majd sétálgattak. Tegnap este ismét kiszúrták őket, miközben vacsoráztak. A képeken látható, hogy nagyon jól érezték magukat, a mosolyt le sem lehetett törölni az arcukról. Ma Massimiliano Finazzer Flory olasz színész is összefutott vele a Central Parkban, a közös képüket pedig Instagram profiljára posztolta.

43243240_277744109743111_2419136266263763269_n.jpg 43269937_2388877471128156_1402237997735217150_n.jpg Dp3IU_MXQAAbrZY.jpg 


62. BFI London Filmfesztivál és egyebek

Sziasztok! A napokban Timothée, Steve és Felix Londonba utaztak, ugyanis várt ott rájuk néhány esemény. A délután folyamán a Deadline The Contenders nevű rendezvényén vettek részt, amely lényegében egy kérdezz-felelek volt. Erről az alkalomról már elő is kerültek jó minőségű fotók. Ezen kívül még egy videót is megosztanék veletek, ugyanis Luca Guadagnino is jelen volt, hogy népszerűsítse új filmjét, és Timothée-val hosszú idő után ismét találkoztak, aztán egy nagy öleléssel és puszival üdvözölték egymást, Timmy pedig még virágot is kapott a rendezőtől. Az aranyos pillanatot megörökítette egy jelenlevő, ide kattintva megnézhetitek.

42871346_1830064400376098_2222865375882212146_n.jpg 43308403_888491711360427_7489414437595410827_n.jpg 42803507_279564239553972_8381822030664994246_n.jpg 42423997_504300946754562_5761604414569297282_n.jpg

Nem sokkal később sor került a 62. alkalommal megrendezett BFI London Filmfesztiválra, amelynek a Leicester Square adott otthont. Az eseményen szokásához híven a színész egy olyan öltönyt viselt, amivel sok tekintetet magára vonzott. Ezúttal az Alexander McQueen 2018-as őszi kollekciójából választott egy darabot, amit egy pár Christian Louboutin csizmával egészített ki. A vörös szőnyegen pózolt Steve-el, Felix-el, valamint a Sheff családdal is. Legtöbb időt most is a rajongóival töltött, akiktől rengeteg ajándékot kapott, ide kattintva megnézhettek egy fotót, amin láthatjátok, hogy mennyi csomagra kellett vigyáznia a testőrének. Azt hozzátenném, hogy Timmy nagyon sok ruhadarabot szokott kapni, bizonyára észrevettétek, hogy imádja a mintás zoknikat, a többségét pedig a rajongóitól szerzi, és ezeket fel is szokta húzni, legutóbb az Angelika Film Center-ben is egy rajongótól kapott zoknit és kitűzőt viselt, előtte pedig a Good Morning America stúdiójába való érkezéskor egy lánytól kapott baseballsapkát. De nem csak a rajongók lepték meg a színészt, hanem Timmy is őket. A fotózkodás során több jelenlevőtől is megkérdezte, hogy van-e jegyük a vetítésekre, és akik nemmel válaszoltak, azoknak ingyen jegyeket osztogatott. Kedvencünk interjúkat is adott, amelyek során beszélt a filmről, és annak fontosságáról, továbbá most is szóba került a The Office és a Batman iránti rajongása, illetve azt is megemlítette, hogy az öltöny kiválasztásakor Harry Styles inspirálta őt. A vörös szőnyeges bevonulás után következett az első vetítés, amely során felkonferálták a szereplőket és a Sheff családot a színpadra. Ezt követően a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia rendezett egy összejövetelt, amelynek keretein belül az új tagjaikat üdvözölték. A vacsorára való érkezés során, amelyet a Nemzeti Képtárban rendeztek meg, készültek lesifotók a kedvencünkről, minden képet elérhettek a galériában.

43302205_336311497124112_8596498179583912090_n.jpg DpcXvgnVAAAEwbN.jpg 85175066_beautiful-boy-premiere-19.jpg Dpb9rV6V4AAJ__H.jpg


A bejegyzés végére még egy kicsit visszatérnék az elmúlt napok híreihez is. Fentebb már említettem az Angelika Film Centerben való említést, erről az alkalomról feltöltöttem még néhány eddig nem látott képet a galériába. Szeptember 13-áról is napvilágot láttak új fotók, ezek a Hollywood Roosevelt hotelben készültek Los Angelesben egy sajtótájékoztató alkalmával. Végül pedig egy Beautiful Boy színfalak mögötti kép is megjelent.

42751219_661458290914281_5478554455988461096_n.jpg 43915209_476697849491461_7720744853873255187_n.jpg DpZk6GTU4AA-Kwy.jpg


Újabb adag fotó és interjú

Sziasztok! Lassan egy időre lezárul a Beautiful Boy promóciós időszaka, legalábbis Timothée részéről, ugyanis már nagyban zajlanak a Little Women forgatásai, és jelenleg a dublőrje helyettesíti őt bizonyos jelenetekben. Az elmúlt napokban Steve Carell-el jártak stúdióról stúdióra, hogy riporterekkel beszélgessenek, október 10-én a USA Today vendégei voltak, az ott készült fotósorozatból még előkerült néhány eddig nem látott fotó. Másnap a Sirius XM rádiónak is adtak egy interjút, a videó egyelőre várat magára, azonban képeket már töltöttem fel a galériába. Csütörtökön és pénteken az Angelika Film Centerben vetítették a Beautiful Boy-t, és mindkét napon egy kérdezz-felelekre került sor utána. A csütörtöki napról egy rajongó feltöltötte YouTube-ra a videót, amelyben sok újdonság nem hangzott el, most is csak a filmről és a forgatásokról beszéltek, de lent meg is tekinthetitek. A tegnapi napról néhány fotót töltöttek fel a közösségi oldalaikra, illetve a színház előtt a rajongókkal is készített közös fotókat a kedvencünk, ezeket szintén elérhetitek a galériában. Mindezeken kívül még Timothée posztolt egy képet az Instagram sztorijába, a Beautiful Boy forgatásairól is napvilágot látott egy fotó, valamint két jelenetkép is. Végül pedig még egy újabb fotósorozat képpel bővítettem a galériánkat, ez a Torontói Filmfesztivál ideje alatt készült az Entertainment Weekly számára.

43247050_246083519411559_8496402280786673992_n.jpg 41874456_729758757363995_758800988488327848_n.jpg 43581905_261511127858542_7701273431186403349_n.jpg 42532508_1110160725825312_6790971234565555983_n.jpg 43779412_281443512708609_7190004799463349748_n.jpg 42652627_1923085104659893_7383652463161101615_n.jpg 42625017_362085137865637_7387158772651273616_n.jpg DnrFY_-UYAAQvqE.jpg