Az elmúlt hét hírei

Sziasztok! Ahogy azt már korábban említettem, hogy Timothée szünetelteti a Little Women forgatásait, – aminek a színfalai mögül Emma Watson osztott meg egy aranyos fotót a közösségi oldalain -, és visszautazott szülővárosába, Los Angelesbe, ahol a Beautiful Boy népszerűsítésével foglalkozott. December 9-én A Beyford Playhouse-ban vett részt egy kérdezz-feleleken, erről már hoztam nektek képeket, azonban ide kattintva most elérhettek egy videót is. Most is a szokásos témákról volt szó, említette a LaGuardia iskolát, hogy mit tanult az ottani tanáraitól, aztán szóba került a Beautiful Boy történetének fontossága, és a szerepéről is beszélt.

Másnap, azaz december 10-én a Metrograph moziba volt hivatalos, ahol egy privát eseményt tartottak, melynek keretein belül Timothée Golden Globe jelölését is megünnepelték. A rendezvényen kedvencünk mellett még részt vett Nic Sheff is, illetve jó barátnője, Petra Collins is ott volt, hogy támogassa őt. Ezen a napon természetesen a színész időt szánt a rajongóira is, akikkel közös fotókat készített. Az eseményen még Jeremy Krost fotós készített róla egy portrét, melyet szintén elérhettek a galériánkban. Nemrég Timmy menedzserétől kérdezték, hogy hová lehet neki csomagot küldeni, ugyanis hamarosan itt a születésnapja és a rajongók szeretnének kedveskedni neki. Brian adott is egy címet, az ünnepség után pedig Timo el is látogatott az irodájába, hogy megnézze az eddigi küldeményeket. A pillanatot meg is örökítette Mr. Swardstrom és feltöltötte Instagramra.

IMG_20181213_215706.jpg IMG_20181211_105057.jpg IMG_20181212_072141.jpg IMG_20181211_072108.jpg

A szakításos pletykák ellenére úgy tűnik, hogy minden rendben van Timothée és Lily között. Az ezelőtti bejegyzésemben már hoztam nektek egy lesifotót, azonban 11-én a JustJared jóvoltából újabbak készültek, miközben a páros New York utcáin sétált. A galériában 5 képet nézhettek meg.

timothee-chalamet-lily-rose-depp-step-out-for-lunch-date-07.jpg IMG_20181212_072120.jpg IMG_20181212_072123.jpg IMG_20181212_072126.jpg

A bejegyzést pedig két jó hírrel zárnám. Ugyan az amerikai mozikban már egy ideje vetítik a Beautiful Boy-t, azoban az internetre még mindig nem került fel még mozis verzióban sem, de a mai napon bejelentették, hogy január 4-étől elérhető lesz Amazon Prime-on, szóval már nem kell sokat várnunk, valószínű, hogy még a magyar vetítés előtt láthatjuk a végeredményt. Közben kedvencünk folyamatosan kapja a jelöléseket az alakításáért, a legjobb mellékszereplő kategóriában. A minap két újabb neves díjátadó osztotta meg velünk a jelöltek listáját, a Screen Actors Guild Awards, illetve az AACTA International Awards. Az oldalsávban láthatjátok, hogy mikor kerülnek kihirdetésre az eredmények, addig is ide kattintva megnézhetitek, hogy az eddig kapott jelölések közül miket sikerült díjra váltania, és miket nem.


December 9. – Beautiful Boy kérdezz-felelek és egyéb hírek

Sziasztok! Egy kisebb kihagyás után kedvencünk ismét visszatért a nyilvánosság elé, szüneteltetve a Little Women forgatásait, a hétvégére visszautazott szülővárosába, New Yorkba. Már egy ideje nem láthattuk őt Lily-Rose Depp társaságában, és állandóan mentek a pletygálgatások, hogy a párosnak különváltak az útjai, azonban a hírt most megcáfolta a két színész, ugyanis a tegnap délelőtt folyamán egy rajongó kiszúrta őket a nagyváros utcáin, a pillanatot pedig meg is örökítette. A kedvencünknek este azonban már más programja volt, ugyanis a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának tartottak egy Beautiful Boy vetítést, amelyet ismételten egy kérdezz-felelek követett. Erre az alkalomra a Bedford Playhousenál került sor, kedvencünk egy egyszerű piros pólót viselt, fekete nadrággal, kiegészítőként pedig egy Louis Vuitton kardigánt választott, egy pár Nike sportcipővel. Sajnos videókat egyelőre nem kaptunk, de az eseményen készültek fotók, illetve rajongói képek is, ezeket el is érhetitek a galériában. Szintén az este folyamán Timmy még egy szelfit is posztolt az Instagram történetébe, ezt szintén megleshetitek.

43146017_740557319660397_4519722638548220180_n.jpg IMG_20181210_072239.jpg IMG_20181210_072312.jpg IMG_20181210_072214.jpg

Korábban már beszámoltam nektek arról, hogy Timothée jó néhány jelölést zsebelt be különböző díjátadókon, a Legjobb mellékszereplő kategóriában. Az elmúlt néhány napban újabb jelölteket jelentettek be és ott szerepel köztük a kedvencünk is, a következő díjátadókon: Critics’ Choice Movie Awards, St. Louis Film Critics Association, San Diego Film Critics Society. Gratulálunk neki a jelölésekhez, amelyik díjátadó dátuma már nyilvánosságra került, azt megnézhetitek az oldalsávban található naptárban!


Jelölések, filmes és Twitter hírek

Sziasztok! Ugyan Timothée továbbra sincs túlságosan a nyilvánosság előtt, mivel még mindig a Little Women forgatásaival van elfoglalva, mégis összegyűlt néhány apró hír, amiket most meg is osztanék veletek. Ahogy közeledik 2019, lassan nyakunkon a díjátadószezon, ami igazán kedvező számunkra. A Beautiful Boy eléggé jól teljesít, Timmy-t is egyre többen elismerik a filmben nyújtott szereplése miatt, és már most bezsebelt néhány jelölést. Amit mindenképp külön kiemelnék – de az összes jelölést elolvashatjátok majd lentebb, a kihirdetés időpontjával együtt-, az a Golden Globe, illetve a Satellite Awards. A két neves díjátadón a színészt a Legjobb mellékszereplő kategóriában jelölték, jövő év elején pedig meg is tudjuk, hogy ezeket sikerül-e díjra váltania. Gratulálunk neki!

2019. január 7. – Golden Globe Awards (Legjobb mellékszereplő)
2019. január 9. – Los Angeles Online Film Critics Society (Legjobb alakítás egy 23 év alatti színésztől)
2019. február 17. – Satellite Awards (Legjobb mellékszereplő)
ismeretlen dátum – Indiana Film Journalists Association (Legjobb mellékszereplő)

Korábban említettem nektek, hogy kedvencünk Wes Anderson új filmjében, a The French Dispatch-ben bizonyíthat majd. Egyelőre nem tudni pontos megjelenési dátumot, de a hírek szerint a 2020-as cannes-i filmfesztiválon kerül bemutatásra. Kíváncsian várjuk a végeredményt!

Végül pedig arról is beszámolnék, hogy hosszú idő után Timothée ismét használatba vette a Twitterét, kedden posztolt egy gifet az AOL Instant Messengerről, aztán persze több rajongó is hozzászólt, némelyiküknek pedig bekedvelte a tweetjét, vagy választ írt rá, ezeket fordítottam most le nektek!

Rajongó: Wow, egy AOL Messenger film veled és Saoirse-el?
Timothée: Az milyen lenne??

Rajongó (@MAKEITLIVE): Hello, tetszik a felhasználónevem? Az inspirált, amit egyszer mondtál egy interjúban a drámatanárodról.
Timothée: Shifman!! Beletelt egy kis időbe kiolvasni a nagybetűket!

Rajongó: Kívánj szerencsét a holnapi pszichológia vizsgámhoz, ribi!!
Timothée: Sok sikert a pszichológia vizsgádhoz. (beillesztette Nicki Minaj és Soulja Boy Yass Bish című dalát)

Rajongó: És el is tűnt… Ha nem, írd azt, hogy nem.
Timtohée: Nem.

Rajongó: Mi a kedvenc karácsonyi filmed?
Timothée: Karácsonyi lidércnyomás.

Rajongó: Szóval, mindjárt itt a szülinapod. Mik a terveid?
Timothée: Nem tudom, a 23 elég random, nem?

Rajongó: Láttam a Beautiful Boy-t egy könyvesboltban, és úgy gondoltam, hogy esetleg a jelmezem is tetszene. (kép)
Timothée: AHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH

Rajongó: Hiányzik az SE-d?
Timothée: Már visszatértem hozzá, amúgy.

Rajongó: Kedvenc Emma Stone filmed?
Timothée: Birdman… Később!


22. Hollywood Film Awards

Sziasztok! A tegnap este került megrendezésre a Hollywood Film Awards, immáron 22. alkalommal, amelynek a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hills-ben. Az eseményre Timothée is hivatalos volt. A fiatal színész ezúttal egy Louis Vuitton öltönyt választott magának a 2019-es tavaszi kollekcióból, ami nagyszerűen állt rajta. A vörös szőnyegen nem csak egyedül vonult, hanem kollégája, Armie Hammer oldalán. A fotózkodás után a riporterek azonnal lerohanták őket, és egy interjú elérhetővé is vált már. Az Entertainment Tonight-tól érkezett Nischelle Turner főként a Call Me By Your Name folytatására volt kíváncsi, amiről nem tudtak túl sokat mesélni, mindössze annyit mondtak, hogy ők teljes mértékben benne vannak, és nagyon szeretnék, ha összejönne, viszont ez az egész nem tőlük függ, hanem az íróktól.

045~0.jpg 040~0.jpg 038~0.jpg 031~1.jpg


Ezt követően került sor a tényleges díjátadóra. Csakúgy, mint tavaly, Timothée idén sem távozott üres kézzel, hiszen ezúttal a legjobb mellékszereplőnek járó díjat adta át neki Armie, sőt, még a Beautiful Boy rendezője, Felix van Groeningen is győzedelmeskedett, akit a feltörekvő rendezőként ünnepeltek. Szokásához híven, Timmy ismét előre megírta a beszédét, amit aztán fel is olvasott a nagyközönségnek, lent pedig ti is elolvashatjátok magyarul egy részletét, sajnos a teljes felvétel még nem került fel sehová. Az esemény ideje alatt, illetve az után még a belső részben is készült róla néhány jó minőségű fotó, és még a vörös szőnyegre is visszamentek, hogy a díjjal is lőjenek róluk néhány képet. A két színészről még portrékat is készítettek.

006~9.jpg 003~10.jpg DrOVOEDWsAA8n5_.jpg

Nagyon köszönöm a HFA-nek, hogy jutalmazta ma este a filmünket, és a rendezőt, Felix van Groeningen-t is. Köszönöm Felix-nek, hogy átsegített a meghallgatás folyamatán, és megengedte, hogy részese legyek annak a történetnek, amin ő már évek óta dolgozott. […] Nic Sheff ma nem jöhetett el, mert Floridában van egy körzeti turnén a film miatt, de azt hiszem főként neki kell megköszönnöm, hogy ennyire nyitott volt a történettel kapcsolatban, és megengedte, hogy elvállaljam a szerepet. Ez a probléma sok-sok embert érint jelenleg az Egyesült Államokban. A film felnyitotta a szemem a valóságra, hogy a függőség mindenkit érint: a függők szeretteit is. Ez a betegség nem diszkriminál, nincs arca. Szóval köszönöm a HFA-nek, hogy kiemelte ezt a filmet, hangot adott neki, és utolsóként azt mondanám, hogy ha még nem tettétek meg, akkor menjetek el szavazni! Rendben, köszönöm.