90. Academy Awards Nominee Luncheon

Az Oscar-jelölt színészünknek igen csak izgalmas napjai vannak, ő is legalább annyira izgatottan várja a rendezvényeket, amelyekre hivatalos, mint a rajongói. 2017 novembere óta nem volt aktív Twitteren, azonban annyira izgatott volt a tegnapi ebéd miatt, amit az Oscar jelölteknek szerveztek, hogy visszatért a jól elhanyagolt közösségi oldalára is. Timothée először azt írta ki, hogy nagy nap vár rá, majd a nap végén ismét jelentkezett, közölte, hogy ez még nagyobb őrület volt, mint amire számított. Az említett 90. Academy Awards Nominee Luncheon-t a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben rendezték meg, és a 89 éves Agnes Varda-n kívűl az összes idei jelölt megjelent. Timmy az Instagram sztorijában adta először tudomásunkra azt, hogy megérkezett az eseményre, Lil Pump Gucci Gangjét hallgatva mutatta be nekünk a Gucci cipőjét, amelyhez társult egy zöld öltöny is, szintén ettől  divatháztól, amelyben a vörös szőnyegen vonult végig. Ezt követően készítettek vele interjúkat, de pózolt a közelben tartózkodó rajongóival is, a képeken is látszik, hogy mennyire jól érzi magát. Ezután következett az ebéd, a belső részben pózolt a Lady Bird főszereplőjével, Soirse Ronannel, de a rendezővel, Greta Gerwiggel is, de sikerült elcsípnie a legnagyobb példaképeit is egy beszélgetés, vagy egy kép erejéig, Instagramjáról még azt is megtudhattuk, hogy Meryl Streep több embernek is bemutatta őt. A legvégén pedig készült egy csoportkép is, amelyen az összes jelenlevő szerepelt. Kedvencünk többek közt az Entertainment Tonight-nak nyilatkozott a nagy estéről, ezt le is fordítottam nektek:

Meryl Streepről: Már egyszer találkoztam vele, és nagyon szerencsés vagyok, mert az első találkozásunkat igazából videóra is vették, és most is annyira tele vagyok érzésekkel, mint akkor. Ma láthattam őt, ő a királynő, régen ő is az East Coast-on élt, és ez olyan, mint egy nyári tábor a számára, mindig itt van.

A csoportképről: Azt az érzést kelti benned, hogy ebben az egészben együtt vagyunk benne. Ami a legmegérintőbb ebben a csoportképben, hogy mindenki feláll oda, kortól függetlenül, mint az iskolában, mikor képeket készítenek rólunk, ugyanaz az izgatottság és idegesség van bennünk.

Arról, hogy fog-e írni beszédet: Nem tudom, egyike vagyok azoknak az embereknek, akik úgy érzik, hogy nem akarnak vészjóslóak lenni. Szóval ha megtörténik, akkor megtörténik. Ettől függetlenül egy kínos szemét leszek. Nem tudom elképzelni, hogy összeszedett legyek abban a pillanatban.

Arról, hogy az édesanyjával megy: Nagyon elcsépeltnek fogok hangzani, vagy valami, de ez nagyon nehéz, és az édesanyám színésznp volt, és amikor szeretnéd beindítani a színészi karriered, vagy bármilyen karriert, aminek köze van a művészetekhez, nehéz, még a szülők nézőpontjából is. Szóval én nagyon szerencsés voltam a szüleimmel, főleg édesanyámmal.

029~0.jpg DVUBJlAW0AEIc22.jpg 26869532_259705631232304_8542654346465116160_n.jpg DVTzxbTUQAETPPv.jpg

1234

Ezzel az este nem ért véget, ugyanis a The Hollywood Reporter magazin immáron hatodik alkalommal szervezett meg egy vacsorát a jelölteknek, és Timothée is tiszteletét tette az eseményen. Erről az alkalomról sajnos nincs túl sok képünk, három fotót láthattok a vörös szőnyegről, és egyet a belső részből Luca Guadagnino-val, de bízzunk benne, hogy később több is előkerül majd.

DVVBDrnUMAAH5--.jpg DVVBDCTVwAYk7hj.jpg DVVTh7KVAAAkf8L.jpg DVVOeVnVAAAK9yg.jpg

Végül, de nem utolsó sorban még bővítettem a galériánkat egy rajongói képpel, amely 4-én készült a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve a tavalyi Vogue magazin fotósorozatából is megnézhettek egy új képet. És ha már a magazinoknál tartunk, Timothée menedzsere megerősítette, hogy a kedvencünk idén két nagy magazinnak is a címlapjára fog kerülni!

DVVJbMaUQAAJVDo.jpg DVScfA3VAAEfcfC.jpg


33. Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztivál

Ahogy 1986 óta minden évben, így idén is megrendezésre került immár 33. alkalommal a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely január 31-én kezdődött és szombaton fog befejeződni. Timothée először 3-án tette tiszteletét a fesztiválon, azon belül is a Virtuosos Awards-on jelent meg, amelyere az Arlington színházban került sor. Az este folyamán Timothée mellett még Kumail Nanjiani, John Boryega, Daniel Kaluuya, Mary J. Blige és Hong Chau vehették át a Virtuóz-díjat, amelyre a vörös szőnyeges bevonulás után került sor. Ezelőtt egy félórás beszélgetésen vett részt a hat nyertes, amely során elárulták, hogy a Star Wars-ban milyen karaktert játszanának szívesen, illetve még mindannyian próbáltak valakit leutánozni a hangjukkal, beszéltek az éneklésről, és ajánlottak a közönségnek egy filmet, vagy sorozatot, majd ezt követően kapták meg a jól megérdemelt díjakat is. Ezután következtek az egyéni beszélgetések is, itt Timmy elmondta, hogy mennyire sokkban van amiatt, hogy közel 80 év után ő a legfiatalabb jelölt az Oscaron a legjobb színész kategóriában, ezen kívűl még szóba került a Call Me By Your Name is, és annak a folytatása, a színész elárulta, hogy szóba került az is, hogy Dakota Johnson is szerepet kap a következő részben, Oliver feleségeként. A színpadon készültek még róla képek, illetve a belső részben is fotózkodott a többiekkel, és a közösségi oldalakra is töltöttek fel fotókat a jelenlevők, ezeket mind elérhetitek a galériában!

63303217_picturepub_timotheechalamet_03feb2018_sbiff_virtuosos_0025.jpg DVK_Xf9VAAAwhnm.jpg DVLSXseVoAAsjBI.jpg DVKjxEDVAAAdWPe.jpg


A következő napon, azaz tegnap Timothée ismét felbukkant, ezúttal pedig díjat adott át, mégpedig Saoirse Ronannek, aki a Santa Barbara díjat nyerte el a Lady Birdben való alakításáért. Ahogy azt már megszokhattuk, Timmy ezúttal is egy előre megírt, vicces beszéddel konferálta fel a fiatal színésznőt, melynek során elmondta, hogy Saoirse milyen híres emberekkel van jóban, és hogyan volt leírva Lady Bird és Kyle első találkozása a szövegkönyvben, és milyen volt az első találkozásuk a való életben. Emellett még megemlítette az Oscar jelöléseket is, aztán átadta a díjat. A színpadon ismét készültek képek a kedvencünkről, majd a vörös szőnyegen is pózolt a színésznővel, és a közösségi oldalas képek sem maradnak el most sem.

DVQOe4hUMAA9zNK.jpg DVQOCGoU0AAcHpY.jpg DVP81CbU0AIMz5E.jpg

Néhány órával ezelőtt Timothée használatba vette az Instagramját, a sztorijába feltöltött magáról egy képet, illetve egy videót is, amelyet ide kattintva elérhettek. A menedzsere szintén posztolt róla egy videót még harmadikán este, melyen zongorázni láthatjuk és hallhatjuk a színészt. Továbbá még megjelent egy fotó a Call Me By Your Name forgatásáról, illetve egy rajongói képpel is bővítettem a galériánkat, ami nemrég készült Londonban.

26871365_761242610734465_8853754487165157376_n.jpg DVOdkBqX4AAbFup.jpg DVPz_epU0AEBUjd.jpg 


Képek sokasága

Sziasztok! Így a nagy díjátadószezon közepette Timothée most élvezi kicsit a szabadnapjait, amíg még lehet, hiszen februárban is lesz bőven megjelenése, ahogy azt láthatjátok az oldalsávban is. Ettől függetlenül sikerült bővítenem a galériánkat néhány régebbi képpel, amelyek nemrég láttak napvilágot. Kezdeném először a tavalyi fotókkal. November 17-én Timothée, Gary Oldman, Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal a Los Angeles Times stúdiójába látogattak el, és a The Envelope nevezetű rovatukba készült egy interjú velük, melyben főként a díjátadóké és a filmeké a főszerep. A stúdióból töltöttem fel pár képet, ami idáig nem volt elérhető a galériánkban, emellett pedig az akkor készült portrésorozatból is elérhettek két új fotót, melyeket Kirk McKoy készített. A Call Me By Your Name forgatásairól ismét új képekkel gazdagodtunk, melyeket Giulio Ghirardi lőtt a kedvencünkről. Most pedig rá is térnék azokra a képekre, amelyek már ideiek. Legutóbb egy interjút hoztam el nektek, amely a New York Times magazin számára készült egy ebéd során. Erről az alkalomról még előkerült pár fotó, melyen Timothée mellett még Saoirse Ronan színésznő is feltűnik, ezeket Hilary Swift készítette. Idén is gőzerővel promózza Timmy a filmjét, legutóbb január 29-én Cremában volt, ahol a filmet is forgatták, itt egy kérdezz-feleleken vett részt, melynek kapcsán egy eddig nem látott képünk van, illetve még néhány rajongói fotót is feltöltöttem, ami szintén Olaszországban készült. Végül, de nem utolsó sorban pedig Timothée legújabb Instagram posztját is elérhetitek nálunk, melyről nem tudni, hogy mikor és hol készült.

DVBuN3HWkAEt1eJ.jpg DVBuK6qW4AA-eud.jpg DVBtjqCWsAAk7ER.jpg DU-VlyuWkAIYQdQ.jpg

DU-LPcfXcAAocSw.jpg DU4Tc1rXkAAx23n.jpg DU5Q-B0UMAA_AKo.jpg DU6k2E7XUAA8edL.jpg


The New York Times interjú

Két nappal a Golden Globe díjátadó után a The New York Times egyik riportere, Philip Galanes ült le beszélgetni egy ebéd közben a Lady Bird film két főszereplőjével, Timothée Chalamettel és Saoirse Ronannel, a mai napon pedig publikálták is a végeredményt. Még az elején, a színésznő megemlítette, hogy a kedvencünket gyakran szólítja Póninak. Eközben készültek képek is Hilary Swift által, melyeket elérhettek a galériánkban, most pedig nem is húzom tovább a szót, hanem át is térnék az interjúra, csak Timothée válaszait fordítottam le, illetve azt a részt, amiben Saoirse a színészről nyilatkozott.

DU3YruKW0AAA_Hd.jpg DU3YqA_WsAA3XWt.jpg DU3YohpW0AAKmwE.jpg

Kedvenc felnőtté válásról szóló filmek. Hajrá!
Ami igazán megfogott az egy könyv volt, Egy különc srác feljegyzései, amiből később film is készült. Olyan módon van megírva, ahogyan egy fiatal is beszélne. És a meg nem rendülő elveszettsége a főszereplőnek…

Mi miatt aggódtok?
Amikor olyan jó filmekben szerepelhetsz, mint a Lady Bird, vagy a Call Me By Your Name, akkor egy hatalmas felelősség hárul rád, hogy igazságosan csináld őket. Hogy amikor a fiatalok megnézik, azt mondhassák, hogy önmagukat látják a képernyőn. Mi van, ha nem tudom megcsinálni?

Hadd kérdezzelek a színészetről. Mindketten nagyon jól ki tudjátok mutatni az érzéseiteket arckifejezésekkel. Tudjátok, hogy csináljátok? Veleszületett dolog, vagy elsajátítható?
Ahogy Armie mondaná, a vállamon viselem a szívemet, ami veleszületett dologra utal, azt hiszem. De a legjobb lecke számomra a drámaiskolában az elbukás volt, időről időre. Mikor másodéves voltam, nagyon küszködtem egy jelenttel, sosem csináltam jól, mindig rossz lett.

Melyik volt az?
A The Graduate-ből egy jelenet.

Dustin Hoffman-t játszottad?
Benjamin-t játszottam. De akármennyire is rossz voltam, megjelent egy verzió a hibáimmal együtt. Hagytam egy kicsit megedzeni magam, aztán valami mást kipróbálni. Nem igazán lettem jobb, de több szabadságot adott ez nekem fejben.

Az egyik kedvenc jelenetem a Call Me By Your Name-ben másnap reggel volt, miután Elio és Oliver először lefeküdtek egymással, és egy fura feszültség kezd kialakulni. Volt ott egy párbeszéd, és elpróbáltuk párszor, aztán próbáltuk szöveg nélkül, és sokkal jobban működött, mert nem volt teljesen világos. Arra készteti a nézőt, hogy magától jöjjön rá arra, min mennek keresztül a karakterek.

Hazafele menet, miután megnéztem a filmjeiteket, egy régi Neil Young dalt, a Sugar Mountain-t dúdolgattam, ami egy fiúról szól, aki nem mehet többé a kedvenc klubjába, mert csak tiniknek van, ő pedig 20 éves lett. A filmjeitek miatt nosztalgikus hangulatba kerülök.
Tudod mi a furcsa? A kedvenc pillanatom a filmből, amit nem szabadna átéreznem, az, amikor Michael Stuhlbarg, aki az édesapámat játssza, azt mondja, hogy “A testünkkel kapcsolatban meg eljön az a pillanat, amikor senki nem akar a közelébe menni.” Az a pillanat darabokra tör engem.

Két hátborzongatóan hasonló jelenet a filmjeitekben: A karaktereitek érzelmileg túlfűtöttek, Elio most búcsúzott el a szerelmétől, Lady Bird most adta a szüzességét Timmy karakterének, aztán mindketten a kocsiban törnek össze az édesanyjuk előtt.
Még mindig eléggé fiatal vagyok, ahhoz, hogy megértsem, ezek a pillanatok csak később fognak eljönni a szüleimmel. Most jelenleg abban a fázisban vagyok, hogy “Még mindig ti vagytok a vezetők, igaz?”

[Arról, hogy Saoirse szívesen rendezne egy filmet.] Három másodperc alatt eldönteném, hogy szeretnék szerepelni egy filmben, amit te rendeztél. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam amiatt, hogy van egy nővérem, aki rámutatott arra, hogy milyen egy nőnek, aki elmondja az ötleteit, és milyenek ezek egy férfi ötleteihez viszonyítva. És fiatalnak lenni, és remélhetőleg még évekig színészkedni, megváltoztatni ezt már a mi felelősségünk, a mi jószerencsénk.

A Call Me By Your Name időszak egy hónappal Kevin Spacey esete után kezdődött. Az emberek panaszkodtak amiatt, hogy Armie túl öreg ahhoz, hogy veled szerepeljen, és eléggé perverznek tűnt az egész. Aggódtál emiatt?
Egyáltalán nem. A művészet a közönség fejében alakul ki. Szóval mindenki reakciója igazságos, amíg a művészetet meglátják. És még vár rám az, hogy beszéljek a filmről bárkivel, aki látta azt, úgy, mint egy konszenzuális, szerelemmel teli történetről.

A Me Too mozgalom nyomást gyakorol a gondolkodásmódotokra a projektjeitekkel kapcsolatosan, hogy milyen rendezőkkel dolgoztok? Timmy már túlesett ezen. Sokat gondolkodtál azon, hogy együtt dolgozz-e Woody Allennel?
Ez már a munkánk része, színészként, hogy tisztában legyünk a döntésekkel, amiket meghozunk. Fontos lesz arról beszélni, hogy Woodyval dolgoztam. De a Call Me By Your Name az első nagy filmem, és nem hagyom, hogy bármi is elterelje a figyelmet ennek az ünnepléséről.

Mindketten olyan családból származtok, amelyek benne vannak a showbizniszben: Saoirse édesapja színész, Timothée édesanyja táncos volt. Aggódtak amiatt, hogy gyerekként kellett szerepelnetek?
Imádom azt, hogy az anyukám ezt olvasni fogja! Nagyon sok gyerek szeretne színészkedni, és a szüleik nem engedik. De az enyémek mindig azt mondták, hogy ha valamit szeretnél, mi teljes mértékben támogatjuk, és így is tettek. De miután szerepeltem a Homelandben és az Interstellarban, nagyon vágytam arra, hogy beindítsam a karrierem. De az édesanyám, aki mindig nagyon támogató volt, mindig azt mondta, hogy “Nem, menj iskolába a biztonság kedvéért!” Én pedig azt gondoltam, hogy “Ó, ne, mihez kezdjek most?”

Kínos, hogy túlszárnyaltad a karrierjüket már ilyen fiatalon?
Nem, ennek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok a karrierem során, minden annak köszönhető, hogy milyen csodálatos emberek a szüleim. Az egyetlen furcsa része ennek az, amikor 16 vagy 17 éves vagy, és a munka összekeveredik a törvénnyel: Muszáj elkísérnie valakinek a forgatásokra, és nagyon furcsa, hogy a szüleid ott ülnek, amíg te dolgozol.

Amikor egyetemre jártam, osztálytársak voltunk Jodie Fosterrel. Azért volt ott, hogy feltöltődjön, miután egész gyerekkorában színészkedett. Szükségetek lesz nektek hamarosan az újratöltésre?
Jelenleg úgy érzem, hogy a lehető legintenzívebb dolgokba akarok beleugrani. Nem tudom mi történt volna, ha még várok hat hónapot. Olyan ez, mintha amit mondtunk az elbukásról, az válna most a szabadságunkká. A sok pozitív visszajelzés után úgy érzem, hogy vissza kell térnem egy kicsit a bukáshoz.

Utolsó kérdés…
Úgy érzem, hogy tudom mi lesz az. Valami a barack jelenetről, vagy a szexjelenetünkről a Lady Birdben.

Hibás! Ez a kérdés: Ha Elio ma 51 éves lenne, akkor Lady Bird 33. Milyennek képzelitek el most az életüket?
Nos, most kissé korlátozott vagyok, mert van egy fejezet a regény végén, ami utal erre. De azt hiszem, hogy nagyon nyitott magával kapcsolatban. A szexualitása nem egy olyan dolog volt, amivel olyan erősen dulakodnia kellett, mint Olivernek.

Szandi*, 2018, jan 31, Call Me By Your Name, Interjú, Képek, Lady Bird