Új kinézet és rövid hírek

Sziasztok! Utoljára áprilisban volt bejegyzés az oldalon, ami az új kinézetről szólt, ugyan közben volt még csere, de mivel azt nem én készítettem, nem láttam értelmét annak, hogy külön közöljem veletek. Az igazság az, hogy egy ideje már nem volt kedvem a külsővel foglalkozni és sehogy sem találtam a stílusomat, félkész munkát pedig semmiképp nem akartam felrakni ide. Most viszont úgy érzem, hogy sikerült valamennyire visszatérnem a gyökereimhez, így egy kicsit felfrissítettem az oldalt. Ezúttal egy 2018-as fotósorozat szolgált alapul, amelyet a VMan magazin számára készítettek a kedvencünkről. A színek valahogy úgy alakultak, hogy inkább karácsonyi hangulat lett az oldalon, mintsem nyári, de lehet ez nem baj, hiszen valószínű, hogy majd valamikor év végén lesz legközelebb kinézetváltás, vagy még akkor sem. Igazából most sem érzem tökéletesnek az egészet, ugyanis nagyon szerettem volna kicsit mobilbaráttá alakítani az oldalt, de sajnos ahhoz nincs elég tudásom, de bízom benne, hogy így is élvezhető lesz a böngészés.

A tartalmi részt is szerettem volna kicsit bővíteni, de az nem fog beleférni az időmbe, úgy néz ki. Ősszel valószínűleg sok hír lesz Timothée-ról, hiszen több filmje is megjelenik. Nekem ez lesz a végzős évem, így lehet, hogy nem fogok tudni majd annyit foglalkozni az oldallal, amennyit korábban, de igyekszem rendszeresen hozni a híreket, és ha nem lesz magyar premierje valamelyik filmjének, akkor azokat lefordítgatni. Időhiány ide vagy oda, semmiképp sem szeretnék lassan két évnyi munkát kidobni a kukába, úgyhogy próbálom majd megoldani.

Ami a filmeket illeti, tegnap tették közzé a listát a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos oldalán, hogy idén kik vonulnak fel a vörös szőnyegen és hasonlók, de sajnos kedvencünk egyik filmje sem kapott helyet, bár a lista további részét augusztus 20-án posztolják, szóval talán lehet egy kis reményünk még. De aggodalomra semmi ok, ugyanis a tegnapi napon a kedvencünk menedzsere kedvelt be egy tweetet, amiben arról volt szó, hogy a The King esélyes a Velencei Filmfesztiválra, szóval bízzunk benne, hogy ez egy utalás volt, hogy a hírnek van valóságalapja. Emellett még ott van a Little Women megjelenése is, pénteken jön az A Rainy Day In New York, és ha lehet hinni a legújabb híreknek, akkor hamarosan érkezik a Dune előzetese is, úgyhogy alaposan el fogják látni a rajongókat.

Ezeken kívül nem túl sok újdonság jelent meg, a galériát egy képpel bővítettem, ami még tavaly október 18-án készült New Yorkban a Beautiful Boy népszerűsítése alatt, ezt ide kattintva nézhetitek meg. És végül nem tudom, hogy emlékeztek-e még, de írtam egy bejegyzést a hasbeszélő Timmy-babáról (katt), ami olyan drága volt, hogy a készítője úgy gondolta, hogy senki sem fogja megvenni, azonban Jimmy Fallon mégis megtette és a tegnap este be is mutatta a műsorában. Ennek kapcsán egy 8 perces videó jelent meg YouTube-on, amit mindenképp nézzetek meg, ha rossz kedvetek van és szeretnétek kicsit feldobódni.


Régi/új képek és oldal infók

Ezen a héten egyáltalán nem kaptunk friss híreket Timothée-ról, valószínűleg még mindig a Dune-t forgatják. Azonban ettől függetlenül megjelent néhány kép, ami az elmúlt években készült, ezeket hoztam most el nektek ebben a bejegyzésben. A legrégebbi fotók 2015-ből valók, ezek akkor készültek, mikor kedvencünk épp a 8. alkalommal megrendezett Oceana SeaChange nyári bulira tartott az akkori kollégájával, a One & Two-ból, Kiernan Shipkával, illetve Beth Behrs színésznővel. Erről az alkalomról két fotót kaptunk, és ha kíváncsiak vagytok az eseményen készült képekre, azokat ide kattintva elérhetitek.

Bizonyára mindannyian emlékszünk arra a csodás pillanatra, amikor Timo-t Oscar-díjra jelölték a Call Me By Your Name-ben nyújtott szerepléséért. 2018 márciusában a Sony Pictures Classics szervezett egy privát vacsorát a jelölteknek, ahol a színész egy nagyon laza szettben jelent meg. Innen kaptunk most egy eddig nem látott fotót, mint épp szelfit lőtt két hölggyel.

Végül, de nem utolsó sorban pedig két Beauiful Boy forgatási képpel bővítettem a galériánkat, Amy Ryan-t és Timmy-t épp egy nagyon boldog pillanatban kapták lencsevégre.

0b3f14f2-f0c3-4df4-b6a8-4e9682e6bc70.jpg IMG_20190710_162702.jpg IMG_20190713_234756.jpg

A hírhiánytól függetlenül azért igyekszem foglalkozni az oldallal, biztosan feltűnt már, hogy bővítettem az oldalsávot, így most már figyelemmel követhetitek, hogy mikor láthatjátok Timo valamelyik filmjét a tévében. Ezen kívül az eseménynaptár is részletesebb lett, most már láthatóak a közelgő filmjeinek a megjelenési dátumai, ezeket szintén rendszeresen frissítem, ma pedig egy fontos dátumot adhattam hozzá, ugyanis kiderült, hogy a Little Women Magyarországon is meg fog jelenni, mégpedig december 26-án, egy nappal az amerikai premier után. Valószínűleg Kisasszonyok lesz a magyar cím, de bizonyára később több infót kapunk, és lassan már számíthatunk előzetesre is ebben a hónapban, ha minden igaz. Egyelőre ennyi újdonsággal tudok szolgálni, még igyekszem a menüpontokat is felfrissíteni kicsit, illetve elkezdtem dolgozni egy új külsőn, ami terveim szerint a nyár végén fog felkerülni.


Új kinézet az oldalon

Sziasztok! Most épp egy eléggé nehéz időszakon megy keresztül az oldal, hiszen mivel Timothée-t továbbra is lefoglalják a Dune forgatásai Jordániában, nem nagyon tudok mit tevékenykedni. Az előző kinézet azonban már fent volt jó néhány hónapja, és eléggé lehangolt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana egy kis változás, így született meg az oldal nyolcadik kinézete. Szerintem sikerült igazán tavaszias hangulatot varázsolni vele, egy idei fotósorozatot használtam fel hozzá, ami a W magazin számára készült. Ezzel együtt a galériába is más design került fel, ami ezúttal nem passzol a főoldalhoz, mert úgy terveztem,  hogy ott egy ideig nem lesz majd csere. Az ottani fejlécen szintén egy idei fotósorozat képét láthatjátok, ami a Quotidiennek készült. Ha már a galériánál tartunk, a nagy hírhiány közepette megjelent néhány eddig nem látott darabja két fotósorozatnak, a 2016-os New York magazin albumjába négy új fotót töltöttem fel, a 2018-as Oscar gála albumjába pedig két új portrét, ezekre érdemes vetni egy pillantást! Nem tudom, hogy legközelebb mikor jelentkezem bejegyzéssel, de bízzunk benne, hogy hamarosan jelennek meg újdonságok.

Szandi*, 2019, ápr 22, Képek, Oldal

Új kinézet az oldalon!

Szép hétvégét mindenkinek! Egy hónappal ezelőtt lett egy éves az oldal és akkor történt egy kinézetcsere, és mivel legtöbbször ihlethiányban szenvedek, nem is terveztem egyhamar leváltani, azonban ma nagy kedvet kaptam a szerkesztéshez és meglepő módon sikerült is összehoznom valamit. Kedvencünk tavaly került az i-D magazin címlapjára és készült róla egy szuper fotósorozat, és mindenképp szerettem volna egy külsőt az oldalra, ami ezekből a képekből készült, mert nekem személy szerint nagyon tetszenek. A fejlécet illetően, azt hiszem végre sikerült visszatérnem a régi stílusomhoz, amit már nagyon hiányoltam, viszont a kódolásban szerettem volna valami letisztultat, és most arra is figyeltem, hogy mobilon is könnyebben böngészhető legyen az oldal. Ebben Brielle alapsablonja segített nagyon sokat, amit ezúttal is köszönök neki. Ezzel egyidőben egyébként a galériában is váltottam, hogy minden egységes legyen. Remélem, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését a hetedik külső, és amint lesznek hírek, érkezem velük!

Szandi*, 2019, jan 27, Oldal

Egy éves az oldal!

Csütörtökön már említettem, hogy ma még számíthattok egy bejegyzésre, ugyanis pontosan egy évvel ezelőtt vágtam bele az oldal szerkesztésébe, és mivel azért ez egy nagy mérföldkőnek számít – legalábbis számomra biztosan -, gondoltam megosztok veletek néhány gondolatot. Többek közt összefoglaltam, hogy hogyan is bukkantam rá Timora, miért döntöttem úgy, hogy rajongói oldalt nyitok róla, és, hogy az év folyamán mik is történtek itt. Előre is bocsánat, ha túl sok zagyvaságot írok, de ez tényleg sokat jelent a számomra.

2017 szeptemberében találtam rá először Timothée-ra, amikor még Selena Gomezről szerkesztettem oldalt. Épp együtt forgatták az A Rainy Day In New York-ot, és elsősorban azért figyeltem fel rá, mert nagyon nehezen tudtam megjegyezni a nevét, úgyhogy ezerszer rá kellett keresnem minden egyes bejegyzés előtt, hogy biztosan helyesen írjam le, így persze azt sem bírtam megállni, hogy ne olvassak utána kicsit alaposabban, hogy mégis kicsoda. Nem sokkal később úgy döntöttem, hogy befejezem a szerkesztést, mert már nem voltam túlságosan lelkes, de persze nem tudtam sokáig hanyagolni a dolgot, nagyon elkezdett hiányozni. A Selena témát nem akartam folytatni, és mindig is szerettem volna szerkeszteni egy színészről, de igazából soha nem állt olyan közel hozzám egyikük sem. Aztán eszembe jutott Timmy. Jelzem, hogy ekkor még mindig nem tudtam róla semmit, persze már nagy volt a Call Me By Your Name láz, de azt is csak a nyitás után néztem meg, mert nem nagyon járok moziba és későre került fel a netre. Szóval úgy vágtam bele az oldalba, hogy Timothée teljesen idegen volt a számomra, úgyhogy én is a szerkesztés alatt ismerkedtem meg vele igazán és az egyik legnagyobb kedvencemmé vált.

A szülinap alkalmából mindenképp szerettem volna kicsit felújítani az oldalt, így a főoldalra és a galériába egyaránt új kinézet került fel. Mióta létezik az oldal, szinte csak sötét designok voltak, talán kettő kivételével, szóval most nem ártott egy kicsit vidámabbra venni a figurát. A fejlécet ezúttal nem én készítettem, hanem az egyik legjobb netes barátnőm, Niki, aki az idei Shortlist magazin képeit használta fel. A kódolással én foglalkoztam, abban is akartam már egy nagyobb változást, ebben pedig nagyon sokat segítettek Brielle leírásai, ezúttal is köszönet mindkettejüknek!

Gondoltam mielőtt lezárnám a bejegyzést, untatnálak még titeket egy kis statisztikával. Az oldal először timotheechalamet.us címen indult el, és a napokban járt volna le a domain, ami azt jelentette volna, hogy elveszik a címet, ami miatt pedig egy pillanatig meg is fordult a fejemben a zárás gondolata, de szerencsére két hónappal ezelőtt elköltözhettem a timotheechalamet.hu címre, köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult. Az egy év alatt összesen 150 bejegyzés született, két filmhez készítettem magyar feliratot, a legforgalmasabb napunkon 767-en néztetek fel az oldalra, összesen pedig több, mint 110.000 látogató fordult meg itt. A galériánk is egyre csak bővül, már több, mint 8.000 kép érhető el. Köszönöm a megtekintéseket, tényleg nagyon sokat jelent.

Nem is húzom tovább a szót, tudom, hogy rengetegszer elhangzott a bejegyzésben, de még egyszer utoljára köszönöm, hogy velem tartottatok idáig, és remélhetőleg ezután is. További kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

Szandi*, 2018, dec 29, Oldal, Születésnap

Elköltözött az oldal!

Üdvözlök mindenkit ismét! Még az előző oldalon írtam a kinézetváltáskor, hogy nem hinném, hogy mostanában össze fog jönni a költözés, de végül máshogy alakultak a dolgok. Aki nem tudná, hogy miről van szó, az oldal december végén lesz egy éves, azonban az azzal is jár, hogy a korábbi tárhelyszolgáltatóm elvenné a .us címet (mivel nincs meg naponta a 600 egyedi látogató, amit ők elvárnak), és egy eléggé hosszút kapnék cserébe. Ez persze valószínűleg eléggé váratlanul ért volna mindenkit, nem biztos, hogy mindenki értesült volna a változásokról, ezt pedig mindenképp el szerettem volna kerülni. Végül is a napokban sikerült orvosolni a problémát, és vissza is tért az oldal, ami ezentúl timotheechalamet.hu címen lesz elérhető! Ezúttal is köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott a társalgóban, vagy bárhol máshol a költözést illetően.

Ugyan azt írtam, hogy biztos, hogy Timothée-ról nem lesznek hírek a héten, hiszen annyira eltűnt, de csúnyán elszóltam magam, mert rengeteg újdonság jelent meg róla. Így utólag egyszerre bepótolni mindent túl sok lett volna, így folyamatosan írogattam a bejegyzéseket, amíg rendeződtek a dolgok és posztolgattam ide, hogy ne legyen hatalmas felfordulás az oldalon a visszatérés után. Összegyűjtöttem nektek az új bejegyzések linkjeit, érdemes visszaolvasni őket, hiszen van köztük számos új kép, illetve érdekes interjúk is!

Közösségi oldalas hírek, fotósorozatok, jelenetképek, és interjúk
Lesifotók – Timothée már nem szingli?
Armie Hammer méltatása Timothée-ról
TIME magazin – Timothée a Call Me By Your Name folytatásáról
Timothée a Wall Street Journal-nek
41. Mill Valley Filmfesztivál – Beautiful Boy vetítés és kérdezz-felelek

A címváltozáson kívül egyelőre nem történt egyéb változás, de időközben létrehoztam egy Instagram profilt is, ahová majd képeket posztolgatok néha Timmy-ről, talán így még több emberhez eljut az oldal. Aki kíváncsi, az timotheehungary néven megtalál ott, egyébként minden elérhetőségemet megtalálhatjátok az oldalsávban is! További jó böngészést kívánok nektek!

Szandi*, 2018, okt 08, Oldal

Megérkezett az új kinézet!

Sziasztok! Mint láthatjátok, ismét új külsőbe bújt az oldal. Nem túl régen volt kinézetcsere, azonban azt nem én készítettem, és aki régebb óta ismer, az tudja, hogy nem szeretem, ha más munkája díszeleg az oldalon, azonban annyira nem volt ihletem, hogy nem volt más választásom. Az elmúlt hetekben nagyon sok új fotósorozat jelent meg Timothée-ról, és mindenképp szerettem volna ezekből összehozni valamit, aztán végre meg is született a végeredmény. Nem mondom, hogy teljesen meg vagyok elégedve vele, legalábbis a kódolással biztosan nem. Egyáltalán nem így képzeltem el azt a részét, azonban nem tudtam úgy megvalósítani, ahogy azt eredetileg megálmodtam, szóval maradtam az egyszerű megoldásnál, ha már a fejléc így is épp eléggé díszes. A galériában egyébként még nem sikerült leváltanom a külsőt, de amint az időm engedi, ott is megcsinálom úgy, hogy passzoljon a főoldalhoz.

Mostanában nem csak a bejegyzésekkel foglalkoztam, hanem kicsit a tartalmi résszel is. A színész életrajzát teljesen újraírtam, emellett frissítettem a díjak és jelölések részt is, hogy teljesen aktuális legyen. A multimédiát is átalakítottam kicsit, az még a nyitáskor volt összehozva, de eléggé átláthatatlan volt, illetve sok film hiányzott is, úgyhogy már bőven ráfért egy frissítés. Egyébként még nem értem teljesen a végére, a sorozatok, illetve a színházi darabok maradtak, de igyekszem azt is megcsinálni.

Még talán korai erről beszélni, de szeretnék írni arról, hogy mi lesz az oldal sorsa. Aki követ több rajongói oldalt is, aminek a Flaunt a szolgáltatója, akkor az már tudhatja, hogy történt némi változás náluk is. Nem túl régen frissítették a szabályzatukat, és az új kikötésük az, hogy meg kell lennie a napi 600 egyedi látogatónak ahhoz, hogy az oldalnak domainje lehessen. Ha ez nincs meg, akkor miután lejárt, nem hosszabbítják, hanem megváltoztatják a címet .flaunt.nu végződésűre. Sajnos nekem sincs meg a napi 600 látogatóm, decemberben lesz egy éves az oldal, és akkor fog lejárni a domain, és az oldal is arra a sorsra fog jutni, mint már néhány más is. Most nincs lehetőségem arra, hogy esetleg .hu domaint vegyek, így valószínű változni fog az oldal címe és elköltözik erről a szolgáltatóról. Azért említem ezt most, mert úgy érzem, hogy valamennyire már kialakult itt egy közösség, vannak tényleg rendszeres látogatók, és nem szeretnék egyik napról a másikra majd csak úgy eltűnni. November végétől/december elejétől az oldal www.timotheechalamet.fan.pw címen fog üzemelni, az új szolgáltatónak már nincsenek ilyen hatalmas elvárásai, mint a Flauntnak, szóval lehetséges, hogy csak ideiglenes lesz a cím, aztán visszatérhetek a mostanihoz, de ez egyelőre még kérdéses. Csak szerettem volna, ha már most tudtok róla.

Azt hiszem csak ennyit szerettem volna mondani, a véleményeteket szívesen fogadom a társalgóban, vagy bárhol máshol, és további jó böngészést kívánok!

Szandi*, 2018, Sze 23, Oldal