75. Velencei Filmfesztivál: sajtótájékoztató és photocall

A hírek szerint Timothée már tegnapelőtt Velence utcáit járta, de eléggé jól el tudott rejtőzködni a fotósok elől, így várnunk kellett máig, hogy ismét visszatérjen a nyilvánosság elé. Ugyan a The King vörös szőnyeges premierjére csak este kerül sor, de ennek ellenére nagyon mozgalmas napja volt a színészeknek és a készítőknek. Már reggel levetítették a filmet a kritikusoknak és idáig csak jókat írtak a végeredményről, illetve a kedvencünk alakításáról. A színész és kollégái délután érkeztek meg egy hajón a sajtótájékoztató helyszínére. Timo egy Haider Ackermann öltönyt viselt a 2020-as tavaszi kollekcióból, amelyet Fendi napszemüveggel és Berluti csizmával egészített ki. Ezután került sor az előbb említett sajtótájékoztatóra. A fél órás beszélgetés során kedvencünk elmondta, hogy nagy kihívást jelentett számára ez az egész, de a tanárai mindig is arra biztatták őt, hogy mindig olyasmiket vállaljon, amiket szívesen csinál. Emellett még a magyar forgatások is szóba kerültek és még sok más dolog is, ami a filmhez köthető, lent megnézhetitek a videót. Miután ennek vége lett, még különböző olasz rádióknak is interjút adtak, és persze fotózkodtak is. A galériánkat hat új albummal bővítettem, érdemes megtekinteni a képeket!

Galéria linkek:

Lesifotók > 2019 > Szeptember 2. – Érkezés a The King sajtótájékoztatóra, Velence
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Sajtótájékoztató
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Rádiós interjúk
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – The King Photocall
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Rajongói képek
Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Közösségi oldalak

Szandi*, 2019, Sze 02, Instagram, Képek, Megjelenés, Rajongói, The King, Videó

Megérkezett a The King posztere

Már számtalanszor írtam az oldalon, hogy nemsokára debütál a The King a Velencei Filmfesztiválon, tegnap pedig Timothée a közösségi oldalain jelentette be, hogy ma érkezik a hivatalos poszter is, amit néhány perccel ezelőtt meg is osztott velünk. A galériában vethettek rá egy pillantást, remélhetőleg az előzetesre se kell már sokat várni.

Ezen kívül még néhány másik képpel is gazdagodtunk. Először is kaptunk egy rajongói képet, ami valamikor tavaly szeptember/október körül készülhetett. Szintén egy rajongó ma kapta őt lencsevégre New York utcáin, de csak hátulról, többen is említették még Twitteren, hogy összefutottak vele, de a színész most nem kívánt velük képet készíteni, viszont mindannyian kaptak tőle ölelést. Végül pedig még fotósorozat képekkel bővítettem a galeriát, ezek tavaly készültek a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon a The Wrap számára, egy pedig a Variety’s Actors on Actors beszélgetés után.

Galéria linkek:

Filmek > The King (2019) > Poszter
Rajongói képek > 2019
Lesifotók > 2019 > Augusztus 21. – New York utcáin
Fotósorozatok > 2018 > 13 – The Wrap
Fotósorozatok > 2018 > 39 – Variety’s Actors on Actors

Szandi*, 2019, aug 21, Képek, Paparazzi, Rajongói, The King

Timothée visszatért New Yorkba; galéria frissítés

Annak ellenére, hogy befejeződtek a Dune forgatásai, kedvencünk még mindig távol van a nyilvánosság elől és ritkán kapunk róla híreket. Azonban kiderült, hogy az európai utazgatásainak egy időre vége, ugyanis már ismét a szülővárosában, New Yorkban tartózkodik, ahol a tegnap este folyamán három szerencsés rajongó is összefutott vele, ők pedig posztolták a közös képet. De szerencsére már nem kell sokat várni, ugyanis jövő héten kezdetét veszi a Velencei Filmfesztivál, ahol sor kerül a The King premierjére. Szintén a tegnap este erősítették meg, hogy a színészek közül Timothée, Lily-Rose Depp, Ben Mendelsohn, Joel Edgerton és Sean Harris biztosan ott lesznek a szeptember 2-ai premieren, amit kíváncsian várunk.

Ugyan időközben én is nyaralni voltam, de előtte próbáltam foglalkozni az oldallal és a galériát bővítettem kicsit, főként a filmes kategóriát. A Beautiful Boyhoz, illetve a One and Two-hoz töltöttem fel eddig nem látott posztereket, az utóbbi filmhez még jelenetképeket is. A régebbi projektjeihez elkezdtem feltölteni a kivágott képeket, amint időm engedi, igyekszem a többit is pótolni. A tavalyi Shortlist fotósorozat képei közül jelent meg néhány jobb minőségben, azonban sajnos feliratokkal, de ennek ellenére érdemes vetni rájuk egy pillantást. Ami pedig a Little Women előzetest illeti, szerettem volna lefordítani, de néhány jelenetnél nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól értettem és mivel nem szeretnék rossz munkát kiadni a kezeim közül, ezért úgy döntöttem, hogy inkább várok a hivatalos magyar előzetesre, azt pedig majd mindenképp megosztom veletek, mikor megjelenik.

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019
Filmek > Beautiful Boy (2018) > Poszterek
Filmek > One and Two (2015) > Poszter
Fotósorozatok > 2018 > 12 – Shortlist


Újabb budapesti képek

Úgy tűnik, hogy Timothée-nak egyre több a szabadideje, bár azt már amúgy is sokat hangoztatják, hogy ha minden a terv szerint halad, akkor ebben a hónapban befejezik a Dune forgatásait. De mi ennek csak örülni tudunk, ugyanis most már gyakrabban mozdul ki, így pedig könnyebb elcsípni őt Budapest utcáin, ha elég szemfüles az ember. A napokban jó néhányan összefutottak vele, az első fotót egy lány töltötte fel még szombaton, majd nem sokkal később újabbakat kaptunk, amelyek már a Borkonyha étteremben készültek az ottani dolgozókkal. Másnap kedvencünk ismét az utcákat járta, a Váci utca 25. környékén találkoztak vele többen is, az infóért köszönet Antonnak. Látszik rajtuk, hogy a színész nagyon vidám, és ismét megmutatta, hogy szívesen szán időt a rajongókra, akkor is, ha múltkor valaki próbálta bebizonyítani, hogy ez nem így van. Minden esetre, egyelőre ennyi hírrel tudok nektek szolgálni, tekintsétek meg a képeket a galériában!

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019

Szandi*, 2019, Júl 08, Képek, Rajongói

Rajongói és fotósorozat képek

Mostanában többször is volt szó arról, hogy Timothée New Yorkban töltötte a szabadnapjait. Nemrégiben előkerült egy rajongói kép, ami West Villageben készült a World Pride-on, úgy tűnik, hogy a kedvencünk is elment oda, hogy támogassa az LMBT-csoport tagjait. Az szintén említésre került, hogy június 30-án már a JFK reptéren láthatták őt és sejteni lehetett, hogy valószínűleg visszautazott Budapestre, hogy folytassa a Dune forgatásait, amit ha minden igaz, akkor még ebben a hónapban be is fejeznek. A könyv írója, Brian Herbert a tegnap tweetelte ki, hogy egész jól haladnak az első film forgatásával, úgyhogy nagy a valószínűsége, hogy lesz még folytatás is. A visszatérésének napján egyébként egy szerencsés rajongó, aki szintén csak turistaként volt a városban összefutott vele az utcán, Timothée pedig készített is vele egy közös képet, amit a galériánkban megnézhettek. Ezen kívül még két fotósorozat képet töltöttem fel, ami még tavaly készült az Oscar-jelölteknek rendezett ebéden.

IMG_20190630_214136.jpg IMG_20190630_213328.jpg 64748126_867379046970800_4112727756972084810_n.jpg IMG_20190630_213638.jpg

Szandi*, 2019, Júl 03, Dune, Forgatás, Fotósorozat, Képek, Rajongói

Utolsó fotó New Yorkból

Mostanában elég sok hírt kaptunk Timothée-ról, de valószínűleg ennek az időszaknak a végére értünk a ma. Kedvencünk tegnap az utolsó napját töltötte New Yorkban, egy rajongó egy kávézó teraszán kapta őt lencsevégre, amint épp telefonozott, és maga a színész is észrevette ezt, hiszen a kamerába nézett. Úgy tűnik azonban, hogy Timo folytatja tovább a Dune forgatásait, ugyanis a délután folyamán már a JFK reptéren lehetett kiszúrni őt, amit egy videó is bizonyít, azonban ezt nem szeretném itt megosztani. Egy lány hosszú ideig követte a színészt a reptéren és közben felvételt készített róla, ami nem igazán tetszett Timothée-nak, ettől függetlenül a lány kiposztolta Twitterre és bizonygatni próbálta, hogy mennyire mogorva. Persze ennek mind semmi értelme, hiszen tudjuk, hogy Timmy mennyire törődik a rajongóival, viszont ez a lány amúgy sem kedveli őt és csak próbálta zavarni kedvencünket. Úgy gondolom, hogy mindennek megvan a határa, és a lányt igen csak sokan támadták emiatt. Minden esetre, ma csak ezzel az egy képpel tudok nektek szolgálni, de bízzunk benne, hogy jelennek meg még egyéb újdonságok is a napokban.

Galéria linkek:

Lesifotók > 2019 > Június 30. – Egy kávézóban, New York

Szandi*, 2019, jún 30, Képek, Paparazzi, Rajongói