Filmes hírek és egyebek

Sziasztok! Ahogy azt már az előző bejegyzésemben említettem, az elmúlt három hétben végre kicsit több hír volt Timothée-ról, mint amihez mostanában hozzászokhattunk, így ezeket most össze is gyűjtöttem nektek ebben a bejegyzésben.

Kezdeném a Beautiful Boy című filmhez kapcsolódó hírekkel. Mivel Timmy nagyon elfoglalt mostanában, ezért nem igazán posztol a közösségi oldalaira sem, így mindenki nagyon örült annak, amikor június 25-én, hétfőn, egy kis kihagyás után posztolt a Twitterére, mégpedig azt, hogy “kedd és szerda”. Már akkor sejteni lehetett, hogy talán valami filmhez kapcsolódó hír, aztán az elkövetkezendő két napban már teljesen biztossá vált a dolog. A színésztől tudhattuk meg először, hogy 27-én fog debütálni a legújabb filmjének az előzetese, ez pedig így is lett, az Amazon Studios osztotta meg először a két és fél perces betekintőt, majd később Timothée közzétette a hivatalos posztert is a Beautiful Boy-hoz. Áprilisban egyébként a CinemaCon ideje alatt már néhány kritikus megnézte a filmet – az eseményről meg is jelent egy új kép, a kivetítőn néhány jelenetkép látható – és már akkor nagyon jó véleménnyel voltak róla, és sokan úgy vélik, hogy a színész esélyes egy újabb Oscar jelölésre, és remélhetőleg igazuk is lesz! Az előzetes lentebb meg is nézhetitek.

Dgp8LJjX0AE1a8U.jpg 34543170_1740449582706943_6446406123548311552_n.jpg


Szintén idén fog megjelenni egy másik filmje is Timothée-nak, július 27-én, a Hot Summer Nights, azonban néhány rajongónak szerencséje volt, ugyanis a DirecTV oldalán néhány napig “ki lehetett bérelni” a filmet, így még arra is lehetett számítani, hogy esetleg kiszivárog, de ez nem így történt. Az oldalon egy eddig nem látott poszter is megjelent, illetve szintén azon a napon elérhetővé vált jó néhány kép a forgatások színfalai mögül is, ezeket pedig már fel is töltöttem a galériánkba.

DgOl23iUcAA6NCL.jpg DgkOXIgV4AE0n72.jpg DgkOXIjUcAA6-Nw.jpg DgkOuCqUYAISRfy.jpg

Mostanában szinte csak a The Kingről volt szó, hiszen Timothée már hónapok óta csak azzal foglalkozik. A forgatások Londonban kezdődtek, és már az elején elkezdtek terjengeni azok a pletykák, hogy kedvencünknek meg kell válnia hosszú fürtjeitől, hogy megfeleljen a szerepnek, azonban nem lehetett tudni, hogy ez valóban így történt-e, ám múlt hónap végén megjelent néhány színfalak mögötti kép, és ezek bizonyították is azt, hogy a pletykák igazak voltak. Időközben már le is forgatták a jeleneteket Londonban, és hónap elején a stáb Budapestre utazott, hogy ott folytassák tovább a munkálatokat. Már az érkezés napján két szerencsés magyar rajongó el is csípte őt, a közös képeket pedig a követőikkel is megosztották. Mindenki várja már a közeli képeket a színész új hajáról, de ő annyira nem szereti mutogatni (néhány helyen azt is írják, hogy a szerződés miatt kell takargatnia), a képeken sajnos egy hajszála sem látszik. Timothée valószínűleg augusztusig fog Budapesten tartózkodni, szóval érdemes nyitott szemmel járni a fővárosban. A Netflixre már felkerült a film adatlapja, így már meg lett erősítve, hogy a végeredmény jövő évben lesz látható!

36136790_607497836273110_4640267114521821184_n.jpg IMG_20180625_231301.jpg DgzTEpQX0AAzZWt.jpg DgzTE1vWsAAfftc.jpg

Sajnos, vagy nem sajnos, Timmynek nem igazán lesz ideje pihenni, ugyanis októberben már kezdi is a következő filmjének a forgatását, mégpedig Bostonban. A Call Me By Your Name mellett a színésznek még nagy sikert hozott a Lady Bird is, amelyben Saoirse Ronan oldalán volt látható, és Greta Gerwig rendezte. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ők együtt dolgoztak, ugyanis Greta legújabb filmjében, a Little Women-ben ismét ők kapták a főszerepet, mellettük még feltűnik majd Emma Stone színésznő, valamint Timo egyik nagy példaképe, Meryl Streep is. Timmy-t Laurie Laurence szerepében láthatjuk majd. A film négy lánytestvér felnövéstörténetét mutatja be az amerikai polgárháború után, alapjául Louisa May Alcott regénye szolgál.

És végül, de nem utolsó sorban még négy képet osztanék meg, kettő még akkor készült, mikor kedvencünk kicsi volt, és hatalmas focirajongó. Emellett megjelent egy kép az idei Les Inrocks magazin fotósorozatából, ez még januárban készült, amikor Timo és Armie a Call Me By Your Name-t népszerűsítették Párizsban, ekkor pedig adtak több interjút is, egy riporterrel is előkerült egy közös fotójuk.

34982651_469514290136577_6023815658410606592_n.jpg 33882747_656591104674322_4720258655616761856_n.jpg IMG_20180618_103102.jpg 35525684_247516086003936_4751605431476944896_n.jpg


The King hírek és egyebek

Sziasztok! A múlt héten kezdődtek el Timothée legújabb filmjének, a The Kingnek a forgatásai, aminek igazán örülhetünk, hiszen így egy picivel több hír van róla, mint általában. A stáb egészen kedd délig a Berkeley-i kastélyban forgatott, eközben folyamatosan látogathatták az emberek a helyet, a visszajelzések szerint pedig ez még izgalmasabbá tette az ott töltött időt. A hírek szerint főként Timmy jeleneteit forgatták, és a szerep kedvéért a kedvencünk kicsit változtatott a hajviseletén, amelyről egyelőre közeli fotónk nincs. A látogatók készítettek néhány képet a kulisszák mögött, sajnos ezeken többnyire csak a sok lakókocsi látszik, meg a kastély külseje, azonban az egyiken feltűnik a színész is, de nem túl kivehető rajta, de bizonyára majd később több kép is érkezik róla. A kastélyban való jelenetek felvételét egy időre befejezték, jelenleg pedig egy közeli stúdióban forgatnak, majd a következő megálló egy falu lesz, Lacock, valószínűleg a Lacock Abbey múzeum, ahol már Harry Potter filmeket is forgattak. A hónap végén a stáb Magyarországra utazik 9 hétre. Az eddig megjelent képeket megtekinthetitek a galériában!

Tegnap kerültek nyilvánosságra az idei Teen Choice Awards jelöltjei, és legnagyobb örömünkre Timothée is esélyes lett egy újabb díjra, mégpedig a Legjobb színész egy drámában kategóriában, a Lady Birdben nyújtott alakításáért. Mellette még olyan színészeket jelöltek, mint Hugh Jackman, Jacob Tremblay, Leslie Odom Jr, Patrick Schwarzenegger és Zac Efron. A nyerteseket augusztus 12-én fogják kihirdetni, de a színész akkor még Magyarországon fog forgatni, szóval valószínűleg nem lesz ott az eseményen. Ha már díjátadókról van szó, megjelent egy új portré a 2018-as Oscar-gáláról, vessetek rá egy pillantást!

IMG_20180614_124255.jpg IMG_20180614_124238.jpg IMG_20180614_124246.jpg IMG_20180614_124212.jpg

Szandi*, 2018, jún 14, Forgatás, Fotósorozat, Képek, Lady Bird, The King

Képek Londonból és The King hírek

Sziasztok! Közel két hét után végre megjelent néhány apróság Timothée-ról, ezeket szeretném most megosztani veletek! A színész néhány napot Franciaországban töltött, azonban már egy ideje visszatért Londonba, hogy folytassa a felkészülést a The King forgatásaira, amelyek holnap kezdődnek. A filmről már több információnk van, legalábbis a szereplőgárdát illetően, ugyanis a mai napon derült ki, hogy kik csatlakoztak még. A szereplők listáján feltűnik immár Robert Pattinson, aki a francia király legidősebb fiát, avagy Franciaország dauphinjét fogja alakítani, továbbá Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp is, akit a francia Catherine hercegnő szerepében láthatunk majd, illetve Ben Mendelsohn is, aki Timothée karakterének, Halnek az apját fogja játszani, IV. Henrik királyt. Ahogy azt már említettem, a filmet három hétig Londonban fogják forgatni, és kilenc hétig pedig Magyarországon!

Képek szempontjából nem vagyunk túl gazdagok, azonban a napokban egy rajongó elcsípte Timmy-t az utcán, és a közös fotójukat fel is töltötte közösségi oldalára. A színész igyekszik időt szakítani a barátaira is, The Weeknd utazott Londonba, és nemrég együtt vacsoráztak, erről szintén megtekinthettek egy képet. Kedvencünk hosszú idő után felnézett Twitterre is, és kiírta, hogy kezdi megtalálni az útját, mert valami vezeti őt. Nem csak a rajongók, de kollégája, Armie Hammer is örült a tweetjének, illetve azt is hozzátette, hogy reméli, hogy hamarosan visszatér New Yorkba, hogy összefussanak, mire Timothée azt választolta, hogy felhívja, mert szeretne elmesélni neki valamit.

IMG_20180529_190238.jpg IMG_20180529_190243.jpg

Szandi*, 2018, máj 31, Forgatás, Képek, The King

Beautiful Boy betekintő és képek

Sziasztok! A hatalmas csend után végre egy igen csak érdekes hírrel érkeztem nektek. Timothée 2017 májusában és júniusában forgatta le az egyik új filmjét, amely a Beautiful Boy címre hallgat, és David Sheff könyve ihlette. A szerep miatt a színésznek közel 12 kg-t kellett fogynia, és a forgatások ideje alatt többször is kórházat látogatott emiatt. Az első előzetest már levetítették néhány szerencsés embernek a CinemaCon keretein belül, ami még februárban került megrendezésre, és a kritikusok elmondása szerint Timmy olyan alakítást nyújtott, hogy ismét megérdemel érte egy Oscar jelölést. A végeredmény október 12-én fog debütálni, azonban már elkezdték felcsigázni a rajongókat, néhány órával ezelőtt egy rövid betekintőt tettek közzé Twitterre, amely által azt is közölték, hogy hamarosan a teljes előzetes is nyilvánosságra kerül. Addig is ide kattintva nézhetitek meg a videót.

A színészről továbbra sincs túl sok hír, múlt héten Franciaországba utazott, és részt vett néhány bulin a Cannes filmfesztivál keretein belül, The Weeknd társaságában, innen kaptunk egy képet. Timothée már vissza is tért Londonba, hogy tovább folytassa a felkészülést a The King forgatásaira, a hotelszobájából posztolt magáról egy képet, illetve egy rajongó is elcsípte őt az utcán. A legújabb információk szerint a forgatásokat júniusban kezdik, három hétig fognak forgatni Londonban, kilenc hétig pedig Budapesten, úgyhogy néhány szerencsés rajongó akár össze is futhat vele, járjatok nyitott szemmel a fővárosban június végén/augusztus elején!

Ddbo073U0AA18Zf.jpg DdLMLi9WAAAMIVx.jpg DdbpgMwV4AEflFm.jpg

Szandi*, 2018, máj 18, Beautiful Boy, Instagram, Képek, The King, Twitter, Videó

Coachella Valley Music and Arts Festival

Sziasztok! Így a hétvégére megtudhattuk néhány információt Timothée hollétével kapcsolatban, ezeket pedig most meg is osztanám. A hírek szerint a színész már Európában, egész pontosan Londonban tartózkodik, elkezdte a The King munkálatait, emiatt pedig nem fog majd részt venni a Hot Summer Nights promóciós körútjának minden állomásán. A május 7-én megrendezendő MET Gálára is hivatalos, de még nem biztos, hogy emiatt vissza tud majd utazni az államokba, hogy megjelenjen, de bízzunk benne, hogy sikerül. Csütörtök este részt vett egy zártkörű eseményen, amit a Fendi új kollekciójának a bemutatása miatt rendeztek, erről sajnos nincsenek képek. Annak ellenére, hogy eléggé sok a dolga, az utolsó pillanatban hívta meg őt néhány barátja a Coachella zenei fesztiválra, Indioba, így az elmúlt két napját ott töltötte, többek közt The Weeknddel lógott együtt, és még jó pár hírességgel, Nicki Minaj posztolt is egy csoportképet az Instagramjára. A kedvencünk egyébként Tyler, the Creator fellépését is megnézte a fesztiválon, egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy a rapper megemlítette őt a legújabb dalában. Timmy is használatba vette a közösségi oldalát, a profiljára, illetve a sztorijába töltött fel egy képet, amelyet a galériánkban megnézhettek már. Emellett még a Sony Pictures által kaptunk pár képet a Call Me By Your Name forgatásairól, ezekre szintén vethettek egy pillantást a képtárban!

Dawv0YtXkAAvDOa.jpg Dax6BBNWAAAqJnG.jpg DaxAqW5VAAAVbVB.jpg DapgqltUwAA7W3A.jpg


Budapesten fog forgatni Timothée?

Sziasztok! Timothée-ról még mindig nagyon kevés hír van, annyi biztos, hogy továbbra is New Yorkban tartózkodik. A színész mostanában nincs a kamerák előtt olyan gyakran, mint év elején, azonban kárpótlásul a héten megosztott nyolc fotót az Instagram profilján, amelyek a márciusi hónapját mutatják be röviden. Néhány képen ő is rajta van, de feltűnnek még a barátai is. Ezeket feltöltöttem a galériánkba, és már meg is nézhetitek őket! Egy újságcikk szerint, ami a tegnap látott napvilágot, kedvencünk nem pihen. Február elején lett bejelentve, hogy Timmy új főszerepet kapott egy Netflix filmben, amely a The King címet viseli, és V. Henrik angol királyt fogja alakítani. A cikk szerint kedvencünk már gőzerővel készül a szerepre, épp elsajátítja a kardforgatás művészetét, és lovagolni is tanul. A végén az is kiderül, hogy a forgatások júniusban kezdődnek Budapesten, illetve Londonban. Nagyobb híroldalakra ez még nem került ki, szóval nem lehet tudni, hogy valóban igaz-e, viszont ha tényleg így van, akkor talán lesz néhány szerencsés magyar rajongó is, aki össze tud majd futni vele a városban, minden esetre, amint még lesznek hírek ennek kapcsán, mindenképp megosztom veletek! Még azt is megemlíteném, hogy a szerep miatt 11 kilót kell híznia a színésznek. Tovább haladva, de szintén a film témánál maradva, Luca Guadagnino megerősítette, hogy készül a Call Me By Your Name folytatása, ami teljesen új lesz, más, mint az előző, 1990-ben fog játszódni, nagyjából 5-6 évvel később, mint az első részben. Elio és Oliver az Egyesült Államok keleti részét fogják bejárni, és a rendező azt is elárulta, hogy van esély arra, hogy a páros megkapja a boldog befejezését. És végül, de nem utolsó sorban megjelent egy új jelenetkép a Hot Summer Nights-ból, amely július 27-én debütál, Timothée-t Danielként láthatjuk majd!

29416000_164283814283275_6334090233381912576_n.jpg 29415734_154903165332459_1892500076815712256_n.jpg29416807_230849434129483_7508969758289559552_n.jpgDZ1DMzWUMAAsQMY.jpg

Szandi*, 2018, ápr 06, Hot Summer Nights, Instagram, Képek, The King