Hírek a Call Me By Your Name folytatásáról és egyebek

Még nagyban zajlott a Call Me By Your Name népszerűsítése, mikor a készítője, Luca Guadagnino egy díjátadón adott interjúban felvetette az ötletet, hogy lehetne folytatás is. Azóta több információ is kiderült erről, többek közt az, hogy körülbelül 2020-ra várható, időugrás lesz, Oliver és Elio pedg utazgatni fognak. Nem csak a rendező, de a könyv írója, André Aciman is nagyon lelkes volt a folytatást illetően, azonban később azt nyilatkozták, hogy mindketten elfoglaltak, és lehet, hogy mégsem lesz belőle semmi. Azóta nem is nagyon lehetett hallani erről, azonban most megtört a jég, hiszen Michael Stuhlbarg, aki a filmben Elio apját játszotta, felszólalt ennek kapcsán a Deadline-nak.

Luca úgy gondolja, hogy talán folytatódhatna a történet pár évvel később. Látni, hogy mi történt a karakterekkel, milyen döntéseket hoztak, és milyen az életük az emlékezetes nyaruk után. Úgy tűnik, hogy komolyan gondolja, és André Aciman is izgatott az ötlet miatt. Vannak olyan részei a könyvnek, amelyeket nem dolgoztunk ki teljesen. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, és szívesen részese lennék bármilyen folytatásnak. Ez egy nagyon különleges élmény volt mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy még egyedibbnek kéne lennie, mint az előzőnek, de szívesen megpróbálnám.

Eközben Timothée továbbra is a The King-el van elfoglalva, még 1-2 napig gyakorolják a csatajeleneteket, aztán elkezdik a forgatásokat Budapesten is, egyéb információ egyelőre nincs ezzel kapcsolatban. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy idén két filmje is megjelenik, két hét múlva debütál a Hot Summer Nights, amelynek a premierjét tegnapelőtt este rendezték meg Los Angelesben, és a szereplők tiszteletüket is tették rajta, persze Timmy nem tudott ott lenni. Októberben pedig érkezik a Beautiful Boy is, az Amazon Studios jóvoltából kaptunk egy jelenetképet, a film népszerűsítésére valószínűleg még szeptemberben kerül majd sor, hiszen a színésznek akkor lesz majd egy kis szabadideje, október elsején pedig már kezdi a Little Women forgatásait Bostonban.

IMG_20180714_174722.jpg

 

Szandi*, 2018, Júl 14, Beautiful Boy, Call Me By Your Name, Képek

Képek és interjú

Sziasztok! Timothée továbbra is Magyarországon dolgozik, hétfőn Komáromban forgattak a monostori erődnél, most már visszatértek Budapestre, még mindig a csatajeleneteket gyakorolják, szóval a tényleges forgatások a fővárosban még nem kezdődtek el. Az elmúlt napokban nem jelent meg róla túl sok hír, azonban a Beautiful Boy színfalai mögül érkezett egy kép, amin a kedvencünk az igazi Sheff családdal látható, ezt David Sheff osztotta meg az Instagram oldalán. Balról jobbra haladva a fotón látható David, Karen, Jeremy Kleiner, a producer, illetve Jasper Sheff, és végül Timothée. Ezen kívül még egy képet osztanék meg, ezt még 2017-ben készítette a kedvencünkről Lindsey Byrnes, amikor még a Call Me By Your Name-t népszerűsítették.

IMG_20180710_170208.jpg IMG_20180710_105102.jpg

A kanadai Entertainment Tonight YouTube csatornájára feltöltésre került egy interjú a Hot Summer Nights szereplőivel, ez szintén tavaly készült, még év elején. Az elején a színészek próbálták néhány szóval leírni a karaktereiket, ezt követően pedig meséltek egy kicsit arról, hogy milyenek voltak a forgatások. Elmondásuk szerint minden szuper volt, hiszen nem csak ők, hanem a rendező is még fiatal – mindössze 28 éves – így nagyon jól megértették egymást. Amíg tartottak a forgatások, végig együtt laktak egy házban Atlantában, így volt idejük megismerkedni. A csapat nagyon különleges volt, azonnal megvolt a kémia közöttük, ezért jól együtt tudtak működni. Mindannyian csak jót tudtak mondani a drámáról, és hamarosan már mi is láthatjuk, hiszen 27-én végre megjelenik, addig is tekintsétek meg az interjút.


Hírek a The King forgatásáról

Sziasztok! Ahogy azt már korábban említettem, elkezdték a The King munkálatait Budapesten is, és az elmúlt órákban napvilágot látott néhány apróság ezzel kapcsolatban. Egyre több szereplő érkezik meg a fővárosba, holnaptól már Robert Pattinson is csatlakozik, hogy elkezdje a forgatásokat. Az Azincourt-i csatát fogják itt forgatni, amely V. Henrik angol király (Timothée) és VI. Károly francia király csapatai között zajlott 1415-ben. A harcjeleneteket már elkezdték gyakorolni, nem csak Pesten, hanem Tát városában is, a csapat egy része a szárazföldi, míg mások a vízi jelenetekre készülnek. A felkészülésben egyébként Steve Dent kaszkadőr-szakértő segít, akinek a nevéhez még olyan filmek fűződnek, mint a Robin Hood, Amerika Kapitány, vagy épp A galaxis örzői. Egyelőre csak ennyi hír jelent meg, sajnos eléggé nagy titokban tartanak mindent, azonban kaptunk még néhány színfalak mögötti képet Londonból, ezek a Lincolni székesegyház udvarán készültek még június végén, itt forgatták le V. Henrik koronázásának jelenetét, ide kattintva egy videót is megnézhettek ennek kapcsán.

Szandi*, 2018, Júl 08, Képek, The King

Filmes hírek és egyebek

Sziasztok! Ahogy azt már az előző bejegyzésemben említettem, az elmúlt három hétben végre kicsit több hír volt Timothée-ról, mint amihez mostanában hozzászokhattunk, így ezeket most össze is gyűjtöttem nektek ebben a bejegyzésben.

Kezdeném a Beautiful Boy című filmhez kapcsolódó hírekkel. Mivel Timmy nagyon elfoglalt mostanában, ezért nem igazán posztol a közösségi oldalaira sem, így mindenki nagyon örült annak, amikor június 25-én, hétfőn, egy kis kihagyás után posztolt a Twitterére, mégpedig azt, hogy “kedd és szerda”. Már akkor sejteni lehetett, hogy talán valami filmhez kapcsolódó hír, aztán az elkövetkezendő két napban már teljesen biztossá vált a dolog. A színésztől tudhattuk meg először, hogy 27-én fog debütálni a legújabb filmjének az előzetese, ez pedig így is lett, az Amazon Studios osztotta meg először a két és fél perces betekintőt, majd később Timothée közzétette a hivatalos posztert is a Beautiful Boy-hoz. Áprilisban egyébként a CinemaCon ideje alatt már néhány kritikus megnézte a filmet – az eseményről meg is jelent egy új kép, a kivetítőn néhány jelenetkép látható – és már akkor nagyon jó véleménnyel voltak róla, és sokan úgy vélik, hogy a színész esélyes egy újabb Oscar jelölésre, és remélhetőleg igazuk is lesz! Az előzetes lentebb meg is nézhetitek.

Dgp8LJjX0AE1a8U.jpg 34543170_1740449582706943_6446406123548311552_n.jpg


Szintén idén fog megjelenni egy másik filmje is Timothée-nak, július 27-én, a Hot Summer Nights, azonban néhány rajongónak szerencséje volt, ugyanis a DirecTV oldalán néhány napig “ki lehetett bérelni” a filmet, így még arra is lehetett számítani, hogy esetleg kiszivárog, de ez nem így történt. Az oldalon egy eddig nem látott poszter is megjelent, illetve szintén azon a napon elérhetővé vált jó néhány kép a forgatások színfalai mögül is, ezeket pedig már fel is töltöttem a galériánkba.

DgOl23iUcAA6NCL.jpg DgkOXIgV4AE0n72.jpg DgkOXIjUcAA6-Nw.jpg DgkOuCqUYAISRfy.jpg

Mostanában szinte csak a The Kingről volt szó, hiszen Timothée már hónapok óta csak azzal foglalkozik. A forgatások Londonban kezdődtek, és már az elején elkezdtek terjengeni azok a pletykák, hogy kedvencünknek meg kell válnia hosszú fürtjeitől, hogy megfeleljen a szerepnek, azonban nem lehetett tudni, hogy ez valóban így történt-e, ám múlt hónap végén megjelent néhány színfalak mögötti kép, és ezek bizonyították is azt, hogy a pletykák igazak voltak. Időközben már le is forgatták a jeleneteket Londonban, és hónap elején a stáb Budapestre utazott, hogy ott folytassák tovább a munkálatokat. Már az érkezés napján két szerencsés magyar rajongó el is csípte őt, a közös képeket pedig a követőikkel is megosztották. Mindenki várja már a közeli képeket a színész új hajáról, de ő annyira nem szereti mutogatni (néhány helyen azt is írják, hogy a szerződés miatt kell takargatnia), a képeken sajnos egy hajszála sem látszik. Timothée valószínűleg augusztusig fog Budapesten tartózkodni, szóval érdemes nyitott szemmel járni a fővárosban. A Netflixre már felkerült a film adatlapja, így már meg lett erősítve, hogy a végeredmény jövő évben lesz látható!

36136790_607497836273110_4640267114521821184_n.jpg IMG_20180625_231301.jpg DgzTEpQX0AAzZWt.jpg DgzTE1vWsAAfftc.jpg

Sajnos, vagy nem sajnos, Timmynek nem igazán lesz ideje pihenni, ugyanis októberben már kezdi is a következő filmjének a forgatását, mégpedig Bostonban. A Call Me By Your Name mellett a színésznek még nagy sikert hozott a Lady Bird is, amelyben Saoirse Ronan oldalán volt látható, és Greta Gerwig rendezte. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ők együtt dolgoztak, ugyanis Greta legújabb filmjében, a Little Women-ben ismét ők kapták a főszerepet, mellettük még feltűnik majd Emma Stone színésznő, valamint Timo egyik nagy példaképe, Meryl Streep is. Timmy-t Laurie Laurence szerepében láthatjuk majd. A film négy lánytestvér felnövéstörténetét mutatja be az amerikai polgárháború után, alapjául Louisa May Alcott regénye szolgál.

És végül, de nem utolsó sorban még négy képet osztanék meg, kettő még akkor készült, mikor kedvencünk kicsi volt, és hatalmas focirajongó. Emellett megjelent egy kép az idei Les Inrocks magazin fotósorozatából, ez még januárban készült, amikor Timo és Armie a Call Me By Your Name-t népszerűsítették Párizsban, ekkor pedig adtak több interjút is, egy riporterrel is előkerült egy közös fotójuk.

34982651_469514290136577_6023815658410606592_n.jpg 33882747_656591104674322_4720258655616761856_n.jpg IMG_20180618_103102.jpg 35525684_247516086003936_4751605431476944896_n.jpg