Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
DŰNE – magyar szinkronos előzetes

Egy héttel ezelőtt debütált a Dűne hivatalos előzetese angolul, és nem kellett sokat várnunk a magyar szinkronos előzetesre sem. Ahogy az várható volt, ezt az Intercom jóvoltából kaptuk meg, bár az igazi Dűne rajongók szerint bizonyos része a fordításnak eléggé pontatlan lett. Ez mellé még közzétették a hivatalos leírást is, amelyet most elolvashattok az oldalon. A film decemberi megjelenése egyébként már megint kérdéses lett, lehetséges, hogy a vírus miatt halasztani fogják, de bízzunk benne, hogy mégis debütálni fog az eredeti dátumon.

Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.
De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.

Valószínűleg ez 2020 legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonra a kultikus sci-fi regényt.

Timothée magyar hangját Jeger Zsombor adja.

Szandi*, 2020, Sze 16

Továbbra is Párizsban van

A múlt pénteki bejegyzésemben említettem nektek, hogy Timothée párizsi kiruccanása valószínűleg véget ért, ugyanis a rajongók, akik a hotelje előtt várakoztak, azt mondták, hogy csomagokkal látták őt távozni, azonban ez az információ hamar meg lett cáfolva, ugyanis kedvencünk még mindig Franciaország fővárosában tartózkodik. A galériát most újabb képekkel bővíthettem, a legrégebbiek még 10-én készültek, amikor elhagyta a hoteljét, előtte pedig a rajongóival fotózkodott. Másnapról van egy újabb fotónk, amit akkor lőttek, amikor épp készült bemenni a szállodába. 12-én a barátaival lógott együtt egy parkban, egész pontosan a Jardin du Luxembourg-ban. Ugyanezen a napon még az Instagram-történetében megosztott egy tükörszelfit is. Egy kis kihagyás után a tegnap ismét kimozdult, a napját pedig Franciaország egyik híres fotósával, Jean René-vel (művésznevén: JR) töltötte. Timothée-t ő vezette körbe a városban egy biciklivel. Út közben egy videót is készítettek, amit a művész posztolt ki a közösségi oldalára, a rövid felvételben arra biztatja az embereket Timo, hogy viseljenek maszkot. Később a nap folyamán még néhányan elcsípték őt a városban és készítettek róla képeket.

Eh5vPMOWsAECrff.jpg IMG_20200911_230328.jpg IMG_20200912_203233.jpg IMG_20200913_010642.jpg

IMG_20200913_000521.jpg IMG_20200915_111354.jpg

Szandi*, 2020, Sze 15

Új fotók vegyesen

Szerencsére az utóbbi időben nem mondhatjuk el azt, hogy nincsenek hírek Timothée-ról, aminek természetesen csak örülni tudunk, az elmúlt napokban a galériát bővíthettem új képekkel. Kilencedikén végre elérkezett a nagy nap és debütált a Dűne előzetese, előtte pedig levetítettek egy kérdezz-felelek videót is, ami közben betekinthettünk kicsit a színfalak mögé. A videóban látható képek most meg is jelentek, szám szerint 11 fotót tekinthettek meg.

IMG_20200911_085517.jpg IMG_20200911_085537.jpg IMG_20200911_085628.jpg IMG_20200911_085632.jpg

Miközben zajlik a film népszerűsítése, addig Timothée egy kis pihenőt tart, az elmúlt hetet Párizsban töltötte, ahol rajongók elcsípték őt hol a hoteljének közelében, hol egy étteremben. A színészt még Haider Ackermann társaságában is kiszúrták az utcán egy galéria előtt és készítettek róluk közös képeket. Kedvencünket utoljára tegnap látták, ekkor készült róla egy lesifotó is, illetve a jelenlevők megerősítették, hogy csomagok voltak nála, így valószínűleg elhagyta az országot. Az előnézeti képekre kattintva megnézhetitek az összes fotót a galériában!

EhpcHwQXgAAFbRu.jpg IMG_20200910_215332.jpg IMG_20200911_183910.jpg

A bejegyzést pedig fotósorozatokkal zárnám, az egyik még 2017-ben készült Ryan Lowry által a Vogue magazin számára, a másikat pedig tavaly lőtte Robert Alexander a francia Elle-nek.

IMG_20200910_111345.jpg IMG_20200910_111337.jpg

Szandi*, 2020, Sze 11

Íme a Dűne előzetese!

2018 júliusában jelentette be először exkluzívan a Deadline, hogy Timothée-val épp megbeszéléseket tartanak azzal kapcsolatban, hogy ő szerepeljen Denis Villeneuve legújabb nagyszabású filmjében, a Dűnében, amely Frank Herbert tudományos-fantasztikus regényén alapszik. Ezt követően kedvencünk forgatott jeleneteket a hazánkban és most végre elérkezett a várva-várt nap, ugyanis debütált az első hivatalos előzetes, amely már árulkodik is arról, hogy a film nagyszerűre sikeredett. A későbbiekben az InterCom jóvoltából valószínűleg számíthatunk a magyar szinkronos verzióra is, így most egyelőre csak az eredeti nyelven nézhetitek meg az előzetest, de természetesen amint közzéteszik magyarul, mindenképp megosztom az oldalon. Nem csak videó, hanem képek formájában is betekinthetünk kicsit a filmbe, ugyanis kaptunk jelenetképeket, amelyeken a színész karaktere, Paul Atreides tűnik fel!

IMG_20200909_172947.jpg IMG_20200909_175210.jpg


Mielőtt megosztották volna az előzetest, a Twitter Movies vetítette le azt a beszélgetést, amelyet még július végén folytatott Stephen Colbert a színészekkel. Az intejút egy stúdióban forgatták le, természetesen betartották a szabályokat. A színészek beszéltek a karaktereikről, illetve rajongói kérdésekre válaszoltak, így szóba került az, hogy mit tanultak a forgatások során, vagy, hogy egyáltalán hogy kerültek bele a filmbe. Közben folyamatosan láthattunk jeleneteket a forgatásokról.

Az előzetes debütálásával tehát elkezdődik a film népszerűsítése is. Hosszú idő után tegnap Haider Ackermann divattervező és Timothée jó barátja osztott meg közös szelfiket az Instagram sztorijában, jelezve ezzel azt, hogy ismét találkoztak. A feltételezések szerint a tervezővel most beszélik át, hogy mit fog viselni a színész a promótáláskor, bár egyelőre nem igazán lehet nagyszabású nyilvános eseményeket szervezni, de bizonyára találnak megoldást erre. Ezzel együtt egyben választ kapunk arra, hogy a kedvencünk miért utazott pár nappal ezelőtt Franciaországba, ahol egyébként több rajongója is találkozott vele, főként ma Párizsban. Az említett képeket elérhetitek a galériában!

IMG_20200909_031307.jpg Ehe9-4zWkA4feB0.jpg

Szandi*, 2020, Sze 09

Holnap érkezik a Dűne hivatalos előzetese!

Augusztus végén derült ki, hogy hosszú várakozás után végül mikor kaphatjuk meg a Dűne hivatalos előzetesét. A sajtó már napokkal ezelőtt láthatta az első nagy betekintőt, azonban a rajongóknak még várniuk kell erre egy napot, de addig is a film Twitter oldalán megosztottak egy rövid kedvcsinálót, hogy mindenkit ráhangoljanak a holnapi napra. A hírek szerint a végeredmény magyar idő szerint este hatkor fog debütálni és nagyjából három perces lesz, az utóbbi nem lett hivatalosan megerősítve, de most már hamarosan úgyis ki fog derülni. A rövid betekintőben Timothée hangját hallhatjuk a háttérben, miközben megjelennek a szereplők portréi, majd a lista a színészek neveivel. A végén közelebbről is szemügyre vehetjük Paul Atreides karakterét. Az alábbi monológ a könyvben a gom-dzsabbar jelenetnél olvasható, mikor Paul felidéz a gondolataiban egy félelem elleni litániát, amit az édesanyja tanított neki.

A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

A film magyar premierjére a Magyar Filmadatbázis információi szerint december 17-én lehet számítani, így valószínűleg idővel egy hivatalos magyar előzetes is debütálni fog, így egyelőre nem ígérem biztosra, hogy feliratozni fogom a holnap megjelenő betekintőt!

Szandi*, 2020, Sze 08