Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Képek sokasága

Sziasztok! Így a nagy díjátadószezon közepette Timothée most élvezi kicsit a szabadnapjait, amíg még lehet, hiszen februárban is lesz bőven megjelenése, ahogy azt láthatjátok az oldalsávban is. Ettől függetlenül sikerült bővítenem a galériánkat néhány régebbi képpel, amelyek nemrég láttak napvilágot. Kezdeném először a tavalyi fotókkal. November 17-én Timothée, Gary Oldman, Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal a Los Angeles Times stúdiójába látogattak el, és a The Envelope nevezetű rovatukba készült egy interjú velük, melyben főként a díjátadóké és a filmeké a főszerep. A stúdióból töltöttem fel pár képet, ami idáig nem volt elérhető a galériánkban, emellett pedig az akkor készült portrésorozatból is elérhettek két új fotót, melyeket Kirk McKoy készített. A Call Me By Your Name forgatásairól ismét új képekkel gazdagodtunk, melyeket Giulio Ghirardi lőtt a kedvencünkről. Most pedig rá is térnék azokra a képekre, amelyek már ideiek. Legutóbb egy interjút hoztam el nektek, amely a New York Times magazin számára készült egy ebéd során. Erről az alkalomról még előkerült pár fotó, melyen Timothée mellett még Saoirse Ronan színésznő is feltűnik, ezeket Hilary Swift készítette. Idén is gőzerővel promózza Timmy a filmjét, legutóbb január 29-én Cremában volt, ahol a filmet is forgatták, itt egy kérdezz-feleleken vett részt, melynek kapcsán egy eddig nem látott képünk van, illetve még néhány rajongói fotót is feltöltöttem, ami szintén Olaszországban készült. Végül, de nem utolsó sorban pedig Timothée legújabb Instagram posztját is elérhetitek nálunk, melyről nem tudni, hogy mikor és hol készült.

DVBuN3HWkAEt1eJ.jpg DVBuK6qW4AA-eud.jpg DVBtjqCWsAAk7ER.jpg DU-VlyuWkAIYQdQ.jpg

DU-LPcfXcAAocSw.jpg DU4Tc1rXkAAx23n.jpg DU5Q-B0UMAA_AKo.jpg DU6k2E7XUAA8edL.jpg

Szandi*, 2018, feb 03