Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Oscar képek, Texas Film Awards és egyebek

Sziasztok! Az Oscar díjátadó óta nem sok újdonság jelent meg Timothée-ról, azonban a gáláról még jó néhány fotó előkerült az elmúlt napokban. Először is a kedvencünk az Instagramjára töltött fel fotókat az eseményről, a sztorijába, és a profiljára is egyaránt, ezeken többnyire a családjával látható, és már résztvevőkkel. Emellett még mások is posztoltak képeket a közösségi oldalaikra (katt), a rajongók is töltöttek még fel eddig nem látott fotókat, és a belső részből is előkerültek képek. Ahogy azt már egyszer említettem, a rendezvény után több fotósorozat is készült Timmyről, most a francia JR művésznévre hallgató fotóstól kaptunk egy képet, aki egyébként nagyon jó viszont ápol Timothée-val. A díjátadó után került sor a Vanity Fair Oscar Partyra, feltöltöttem néhány paparazzi képet, amelyeken látni lehet, amint a nővérével megérkezik, emellett a bevonulásról és a belső részből is érhettek el képeket.

28753608_2068309363383631_4016323510191259648_n.jpg DXm0Rs7VoAAwLVC.jpg DXipHztVQAA1SaG.jpgDXjcYVKXUAE8mR1.jpg  DXiN_ClV4AAjIMV.jpg DXiZv66WsAAKp0U.jpg 65252389_timothee-5.jpg DXiji4uVAAAddqF.jpg

Néhány nap eltűnés után most ismét felbukkant a nyilvánosság előtt, Armie Hammerrel együtt utazott Austinba, hogy részt vegyen a Texas Film Awards-on, amelyet az AFS Cinema-ban rendeztek meg a tegnap este. A nap folyamán a kedvencünk főként a várost járta a kollégájával, akiről fel is töltött egy képet Instagramra, illetve néhány rajongóval is összefutottak. Ezután mentek el a díjátadóra, a vörös szőnyeges képek ezúttal sem maradnak el, ahogy a közösségi oldalas fotók sem. Timmy a VarietyOne díjat adta át Armienak, és a beszédje során megtudhattuk tőle, hogy összesen négy beszéde van megírva, amiket nem tudott felolvasni a díjátadókon.

28435115_194232311182141_5764740924718448640_n.jpg DXzBsAXU8AA_7-F.jpg DX0l1DiV4AM_m_X.jpg DX0L4zYVAAE-IJe.jpg

Ez nem minden, ugyanis még megosztanék pár újdonságot. Timothée már egy ideje leforgatta a Hot Summer Nights-ot, amit tavaly be is mutattak a Sundance filmfesztiválon, de idáig kérdéses volt az, hogy mikor kerül a nyilvánosság elé, most pedig kiderült, hogy idén július 27-én. Végül pedig előkerült egy fotósorozat kép, ami tavaly készült a Variety magazin számára, illetve rákerült az Augustman magazin címlapjára, amihez szintén egy tavalyi fotósorozatot választottak.

DXxuGsEWAAAPoMU.jpg DXxt6EnWsAYgAum.jpg

Szandi*, 2018, Már 09