Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Régi/új fotók és interjúk

Timothée és a többi kollégája már szeptember elején elkezdtek a Beautiful Boy népszerűsítésével foglalkozni, és ugyan azóta már eléggé sok idő eltelt, még mindig jelennek meg régebbi képek és videók, ezeket gyűjtöttem most össze. A legelső felvétel még a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál ideje alatt készült, egész pontosan szeptember 8-án. Ebben Timothée és Steve elmondják, hogy azért tetszett meg nekik különösen a történet, mert más filmekben nem így mutatják be a függőséget. A memoárok is nagyon tetszettek nekik, mert tudják, hogy nem azért írták őket, hogy felhívják magukra a figyelmet, hanem, hogy másoknak is segítsenek, akik esetleg hasonló problémákkal küzdenek.


A következő interjút a Hollywood Roosevelt Hotelben vették fel szeptember 13-án, Los Angeles városában egy sajtótájékoztató keretein belül. A színész ebben arról mesélt, hogy mennyire hálás mindazért, ami mostanában vele történik, hiszen 18-19 évesen még csak álmodott az ilyesmiről, miközben díjátadókat nézett, és olyan filmeket tekintett meg, amik Oscar-díjakat érdemeltek ki, most pedig lassan neki is valóra válnak az álmai. Továbbá azért is hálás, hogy mikor az interneten böngész, azt látja, hogy ez emberek a Beautiful Boy-ról beszélnek. Hozzátette, hogy tudja, milyen rajongónak lenni, és egyúttal megerősített valamit, amiről korábban már vetültek fel pletykák. Egyszer írtam az oldalon, hogy Timothée megosztott Instagram sztoriban egy képernyőképet, amin látható jobb alsó sarokban a profilképe, ilyen pedig akkor történik, ha valakinek két profilja van azon a közösségi oldalon. Most az interjú végén szólta el magát, hogy van egy rajongói profilja, ahol Kid Cudi rajongókat követ és hozzászólogat a posztokhoz.


A következőkben már olyan dolgokról lesz szó, amelyek már sokkal újabbak. Október 7-én a szereplőgárda és a rendező hivatalos volt egy privát vetítésre, amelyet egy kérdezz-felelek követett. Erről az alkalomról most néhány új fotót töltöttem fel a galériába. Szintén ezen a napon még a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiával is leültek csevegni a filmről, ez pedig most fel is került YouTube-ra. Ahogy azt már megszokhattuk, most is csak a filmről és a forgatásokról volt szó.

42440773_1440344936068801_2695743548974142716_n.jpg 42003604_174006516863837_8324069350817008932_n.jpg 42982392_294603557933258_8310463168001300850_n.jpg 43145746_270541787135173_2705821311894970449_n.jpg


Végül pedig még a hétfői los angeles-i premierről hoztam eddig nem látott fotókat, nagy részük az after-party során készült, ahol kedvencünk többek közt Steve Carell lányával is fotózkodott. Ezen kívül még a vetítés utánról jelentek meg képek, ezekre szintén vethettek egy pillantást a galériában.

42316051_338931056875714_4338352438993338129_n.jpg 41640965_1093786464109757_24404546391396271_n.jpg 43276462_2047139142012918_1094955979466403997_n.jpg 42787504_2171275919817342_3302988540619023574_n.jpg

Szandi*, 2018, okt 11