Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
The Ellen DeGeneres Show

Sziasztok! Timothée-nak még októberben szerepelnie kellett volna a The Ellen DeGeneres Show-ban, azonban a Little Women forgatásai miatt ezt halasztani kellett. Eléggé sokáig kellett várakoznunk, de nemrégiben kiderült, hogy végül a megjelenését január 14-ére tették át, azonban utolsó pillanatban történt egy újabb változtatás, és már a tegnap részt vett a műsorban. Kedvencünk egy laza szettben jelent meg, egy Rag & Bone inget viselt, fekete nadrággal és Christian Louboutin bakanccsal. A beszélgetésről két videó is feltöltésre került YouTube-ra, az elsőként szóba került az, hogy mostanában mennyi díjra jelölték őt, a színész pedig elmondta, hogy még mindig nem szokott hozzá ehhez az egészhez, de nagyon hálás. Beszéltek a Golden Globes-os megjelenéséről, illetve elmesélte, hogy végignézte, ahogy Saoirse Ronan különböző dolgokat vett el az emberek asztaláról a díjátadó alatt, hogy azokat majd Ellennek adja. Timmy anyukája is témába került, hiszen őt vitte a nagy eseményre, akivel aztán nagyon jól is érezték magukat az after-party-n. Kedvencünk elmondta, hogy viszonylag jó gyerek volt kiskorában, de azért van néhány dolog, amit jóvá kell tennie, például amikor egy kirándulás alkalmával Nicole-t kizárta az erkélyre, miközben ő teljesen meztelen volt, aztán pedig nem találta meg a kártyát, amivel kinyithatná az ajtót, így az édesanyja egy ideig kint várakozott a ruhái nélkül és pár ember látta is, aki a tengerparton volt. A végén pedig kapott egy kis ajándékcsomagot is, amiben voltak alsóneműk, pulcsik, sapkák, és minden egyéb apróság. A szünetről visszatérve Timothée elmesélte, hogy miről szól a Beautiful Boy, illetve mutattak egy részletet is a Law & Order c. sorozat egyik részéből, amiben 2009-ben volt egy kisebb szerepe.

A két videót már meg is tekinthetitek, a galériában pedig megtalálhattok néhány fotót erről az alkalomról!

Szandi*, 2019, jan 11