Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Debütált az A Rainy Day in New York előzetese

A tegnap jelentette be Woody Allen, hogy a mai nap folyamán érkezik az A Rainy Day in New York előzetese, amire igen csak sokat kellett várni, de a rendező valóban feltöltötte a Facebook profiljára. Idáig nem sok részletet tudhattunk a filmről, azonban most kiderült, hogy nagyjából miről fog szólni. Ha jól hallottam az első betekintőből, akkor Timothée-t Gatsby szerepében fogjuk látni, aki a barátnőjével, Ashleyvel (Elle Fanning) utazik el Manhattanbe, ugyanis a lány lehetőséget kapott arra, hogy találkozzon egy híres filmrendezővel. Közben Gatsby is szerepet kap egy filmben, amiben Shannonnel (Selena Gomez) szerepel együtt, és nem nagyon örül a csókjeleneteknek, hiszen már van barátnője. Eközben Ashley közelebb kerül a rendezőhöz és a kettejük kapcsolata pedig megromlik, Gatsby pedig be is mutatja a szüleinek az új “barátnőjét”, ami valószínűleg okozni fog némi bonyodalmat. Ígértem, hogy készítek hozzá magyar feliratot is, de az igazság az, hogy angol felirat nélkül nem hallok mindent tisztán és nem szeretnék félkész munkát kiadni a kezeim közül, így most csak angolul nézhetitek meg az előzetest, ezért elnézést kérek.

Szandi*, 2019, máj 17