Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

92. Oscar-gála

Az Oscar-hét többnyire arról szólt, hogy megünnepeljék a jelölteket és több embernek is bemutassák a filmjeiket. A hét folyamán több elő-bulit is szerveztek, erről már egy korábbi bejegyzésemben írtam is nektek, azonban időközben kiderült, hogy nem is kettő, hanem három ilyen bulin is tiszteletét tette a színész hetedikén, most a CAA által szervezett buliról került elő egy eddig nem látott fotó. Másnap egy főpróbát tartottak, ahol szintén megjelent Timo Natalie Portman oldalán. Tegnap az instagramjára két fotót posztolt magáról és érdeklődött a követőitől, hogy nézni fogják-e a díjátadót.

IMG_20200209_090547.jpg IMG_20200209_104035.jpg IMG_20200209_213425.jpg IMG_20200209_213422.jpg

Hajnalban sor is került a gálára, előtte néhány órával pedig egy rajongó számolt be arról, hogy látta a színészt kijönni egy Prada üzletből, így már lehetett egy halvány sejtésünk arról, hogy mit fog viselni, ez pedig így is lett. A divatház új kollekciójának egyik darabját választotta, ehhez pedig Cartier kiegészítőt viselt, szokásától eltérően most egy sokkal egyszerűbb szettben láthattuk. A bevonulás előtt a kedvenc fotós-duója, Ungano & Agriodimas lőtt róla pár fotót, majd a vörös szőnyegen is készültek róla képek. Más színészekkel is szívesen állt kamera elé. Ezt követően került sor a díjak átadására, a Kisasszonyok hat kategóriában volt érintett, ezek közül egyet sikerült megnyerni. Jacqueline Durran-t illette a díj a legjobb jelmeztervezésnél, aki az Oscar átvételekor elmondta a beszédében, hogy ugyan ő válogatta össze a ruhákat, de Timothée örömmel öltöztetett fel mindenkit. Időközben kedvencünk is megjelent a színpadon Natalie Portmannel, ők adták át a díjat Taika Waititi-nek a legjobb adaptált forgatókönyvért, amire egyébként Greta Gerwiget is jelölték. A díj átvétele után Taika örömmel készített képeket a két színésszel a sajtószobában. Ahogy minden évben, így idén is after-partykkal zárták az Oscar-időszakot, ezek közül az egyik legismertebb a Vanity Fair Oscar Party, ahová Timothée is elment. A galériánk számos fotóval bővült, amelyeket a előnézeti képekre kattintva elérhettek, érdemes többször is megnézni őket a nap folyamán, hiszen rendszeresen jelennek meg új fotók, amelyek mindenképp feltöltésre kerülnek!

EQZ6rBoUUAAFp2v.jpg IMG_20200210_095318.jpg IMG_20200210_095602.jpg

IMG_20200210_105754.jpg IMG_20200210_100436.jpg IMG_20200210_111030.jpg EQaModkVAAADb6a.jpg

Szandi*, 2020, febr 10