Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Változtatások az oldalon

Nem is emlékszem, hogy mikor foglalkoztam utoljára az oldallal rendesen, de úgy érzem, hogy a hétvégén kitettem magamért. Ráfért már egy alapos frissítés mind a tartalmi részre, mind a kinézetre. Elsőként Timothée életrajzát frissítettem, valamint a filmográfiát bővítettem a hiányzó adatokkal. Emellett a díjak és jelölések menüpontból kivettem a jelöléseket, és csak a díjak maradtak benne, mivel azokat fontosabbnak találtam. Szeretném majd a jövőben több menüponttal is kiegészíteni ezt a részleget, de egyelőre erre most nincs időm. Egy időre a multimédiát is eltávolítottam az oldalról, ám úgy gondoltam, hogy valaki számára mégis hasznos lehet, igyekeztem minél egyszerűbben megoldani, így csak a filmek rövid leírását érhetitek el, valamint a megtekintési linkeket.

Mint láthatjátok új külsőt is kapott az oldal, legutóbb akkor cseréltem, amikor visszatértem a szerkesztéshez egy kis kihagyás után, de azt már nagyon utáltam, ezért szerettem volna valami mást és szerencsére sikerült valami olyat összehozni, amivel igazán elégedett vagyok, úgyhogy egy ideig biztosan nem lesz váltás. Timothée legújabb fotósorozatát választottam a kinézet alapjául, amelyet az Oscar-gála előtt készítettek róla. A kódolásban nem történt sok változás, azonban a partnerek ezentúl nem képpel fognak kikerülni, ha ez esetleg valamelyikőtöket zavarja, akkor kérlek jelezzétek valahol nekem. Remélem elnyeri a tetszéseteket az új külső! 🙂

Szandi*, 2020, feb 16