Továbbra is tüntet a színész
jún 04 2020

A korábban írt bejegyzésemben már részletesen beszámoltam arról, hogy mi is zajlik jelenleg az Egyesült Államokban. George Floyd halála miatt lassan már több, mind kilenc napja zajlanak a Black Lives Matter tüntetések, azonban már nem csak az USA-ban, hanem a világ többi táján is. Ugyan Timothée egyáltalán nem szokott gyakran posztolni a közösségi oldalaira, ezt az ügyet igazán a szívén viseli, talán azért is, mert a baráti körében is elég sok fekete van, ezért bizonyára fontosnak tartja azt, hogy valamit tegyen annak érdekében, hogy egyenlőként kezeljék őket is. A színész elsőként 31-én volt látható az egyik tüntetésen Los Angelesben, erről az alkalomról előkerült egy új videó, amit az egyik japán hírcsatornán vetítettek le, illetve néhány rajongók által készített lesifotó is. Egy nap kihagyás után másodikán ismét felbukkant a tüntetésen, ezt pedig két videó (12) és egy kép is bizonyítja. A színész egy Which side are you on? vagyis Melyik oldalon állsz? feliratú plakátot tartott fel, majd a tömeggel együtt borult térdre, hogy tisztelegjen a feketék előtt. Az instagram sztorijai azt bizonyítják, hogy a harmadikai tüntetésen is ott volt, azonban egyelőre olyan felvétel nem került elő, amelyiken ő is látszik.

IMG_20200601_200439.jpg IMG_20200601_200441.jpg IMG_20200601_200444.jpg IMG_20200604_151437.jpg

Szandi* 0 12 4
Instagram Képek Paparazzi Tüntetés Videó
No Labels
Found

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük