Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Mexikóban kapcsolódik ki Timothée

A koronavírus miatt hosszú ideig volt a világ szinte minden pontján karantén elrendelve, így az utóbbi időben nem nagyon láthattuk Timothée-t. A színész mindössze csak a Black Lives Matter tüntetésekre mozdult ki az önkéntes karanténból, de az enyhítések miatt most úgy döntött, hogy Mexikóba utazik kikapcsolódni. Cabo San Lucas a második olyan település Mexikóban, ahová törvényesen lehet utazni. A tengerpartokat is megnyitották azon a környéken, hiszen megállapították, hogy ott már nincs vírus-veszély. Az első két kép tegnap érkezett róla, amit ott vakációzó lányok osztottak meg a TikTok profiljukon, de ezek annyira homályosak voltak, hogy nehezen lehetett eldönteni, hogy valóban a színész látható-e rajtuk. A két rajongó összefutott vele, viszont Timothée most nem szeretett volna közös fotókat készíteni, helyette rövid üzeneteket írt a lányoknak, jó nyaralást és sok sikert kívánt nekik a tanuláshoz. (12) Nem kellett túl sokat várni, és paparazzi képek tömkelege árasztotta el az internetet. A lesifotósok a mexikói színésznővel, Eiza Gonzálezzel kapták őt lencsevégre, a képek pedig arról árulkodnak, hogy a kedvencünkre ismét rátalált a szerelem. A párt egy hajón fotózták le a barátaikkal, láthatóan nagyon jól érezték magukat, Timothée még szerenádot is adott új barátnőjének.

A hírt nem fogadták túl jól a kedvencünk “rajongói”, elsősorban azért ítélték el, hogy miért vakációzik egy világjárvány közepén, de ahogy azt már említettem, azon a területen már törvényesen ki lehet kapcsolódni, így nem gondolom, hogy ezzel bármi baj lenne. Továbbá az sem tetszett nekik, hogy Timo még csak 24 éves, míg Eiza 30. Véleményem szerint mindenkinek megvan a joga a saját magánéletéhez, így a helyzethez én nem is kívánok hozzászólni, hiszen én örülök, ha a kedvencünk boldog, fölösleges mindenben a negatívat keresni. Az említett fotókat elérhetitek a galériában, szám szerint 19-et.

285858648b854aa2890ed665047de859_lg.jpg 29977602-8453171-Sweet_Chalamet_definitely_seemed_familiar_with_the_beauty_stroki-m-43_1592951182651.jpg 29977596-8453171-Love_songs_The_LaGuardia_High_School_alum_played_a_song_for_his_-a-15_1592953609663.jpg 29977610-8453171-Sealed_with_a_kiss_Timoth_e_and_Eiza_didn_t_hesitate_to_pack_on_-a-11_1592953609544.jpg

Szandi*, 2020, jún 24