Tovább kell várnunk a Dűne előzetesre?
aug 04 2020

Az oldalon az előző bejegyzésemben osztottam meg egy interjút, amiben a Dűne rendezője, Denis Villeneuve beszélt a színészekről, a filmről és a hátralevő munkálatokról. Én csak a Timoról szóló részt fordítottam le, viszont a rendező azt is említette, hogy a karantén igen csak tönkre vágta a terveit, így nem tudott mindent abban az időpontban befejezni, mint, ahogy azt eredetileg eltervezte. A jó hír az, hogy legalább ennek a filmnek a megjelenését nem halasztják el a járvány miatt, a tegnap került megerősítésre ugyanis, hogy valóban a kitűzött dátumon, azaz december 18-ám osztják meg a végeredményt a nagyközönséggel, bízzunk benne, hogy ez már tényleg nem fog változni. Azonban addig is még rengeteg munka vár a stábra, hiszen néhány jelenetet még szeretne leforgatni a rendező, illetve még a szerkesztések, vágások is váratnak magukra, amit sajnos nem tudnak úgy megoldani, mint általában, hiszen míg Villeneuve Montrealban tartózkodik, addig a csapatának többi része Los Angelesben.

Korábban említettem, hogy az Eredetet ismét leadják a mozikban a 10 éves évfordulója miatt, közben pedig a Dűne, illetve a Wonder Woman 1984 előzetese is fog debütálni. A Trailer Track értesülései szerint, azonban ezek a betekintők nem biztos, hogy időben elkészülhetnek. Az Eredet nemzetközi újra kiadására augusztus 12-én kerülne sor, viszont benne van a pakliban, hogy akkor még Budapesten fogják forgatni a szükséges jeleneteket, így nem tudják majd összevágni a beígért előzetest. Cserében azonban abban reménykednek, hogy az amerikai premierre, augusztus 21-ére már minden készen fog állni. A fejleményekről természetesen folyamatosan tájékoztatlak majd titeket!

A bejegyzés végére még becsempésznék egy rajongói képet is, ez még elsején készült a kedvencünkkel New York utcáin!

IMG_20200802_090349.jpg

Szandi* 0 4 1
Dune Rajongói
No Labels
Found

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük