Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Filmes hírek: Don’t Look Up, Call Me By Your Name

Alig két hete érkezett a hír, hogy Timothée új filmben kapott szerepet, mégpedig a Don’t Look Up-ban, amit Adam McKay rendez. A film egy igazi sztárparádé lesz, kedvencünk mellett látható lesz még Jennifer Lawrence, Leonardo DiCaprio, Kid Cudi és még sokan mások is. A hírek szerint viszont állítólag a kedvencünknek mindössze egy cameoszerepe lesz, tehát csak egy rövid jelenet erejéig lesz látható, ez azonban még nem került megerősítésre. A legújabb értesülések szerint a szereplőgárdából Timothée, Jennifer, Leo, Meryl Streep és Cate Blanchett megérkeztek Bostonba, ahol a forgatásokat Novemberben fogják elkezdeni. Az a bizonyos forrás, aki ezt állította, a szereplőket már látta együtt forgatni, valószínűleg még nem a jeleneteket, hanem valamilyen promóciós anyagot. A bővebb információkra egyelőre várnunk kell.

Továbbá, szintén filmes hírként említeném meg Armie Hammer legújabb nyilatkozatát a Szólíts a neveden (Call Me By Your Name) folytatásáról. Nemrég még hoztam erről cikket az oldalra, akkor a színész azt mondta, hogy már a rendezőnek vannak elképzelései, de nem tudni pontosan, hogy mikor fog megvalósulni a projekt, viszont mindenképp szeretne ismét Oliver szerepébe bújni. Armie jelenleg a legújabb filmjét, a Rebeccát népszerűsíti, a Collidernek adott interjújában azonban már nem volt olyan magabiztos, mint korábban, hiszen elmondása szerint még legalább 10 évet várna a következő rész leforgatásáig.

Ülepednie kell egy kicsit a dolognak. Nagyon sok ember érzelmeket fűz az első részhez, szóval ha most kiadnánk egy másodikat, nem számít milyen lenne a végeredmény, úgy érzem, hogy csak koppannánk. Ha adtok nekünk időt, akkor meg fog ez valósulni. Ha adtok nekünk időt, és visszatérhetek a szerepbe, amikor a negyvenes éveimben járok, Timmy pedig 23 lesz (itt valószínűleg 33-ra gondolt, hiszen Timo már elmúlt 23 -szerk.), akkor összehozhatjuk újra.

Szandi*, 2020, okt 26