Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

A HBO Max-en debütál a Dűne!

Sajnos ez az év egyáltalán nem kedvezett a filmes világnak, elég sok projekt megjelenését halasztották későbbi dátumra, mivel a COVID-19 miatt nem működhetnek a mozik és a színházak a megszokott módon. A Warner Bros. elsőként Wonder Woman 1984 film esetében hozott meg egy fontos döntést, de ezt most az összes 2021-ben meglévő filmükre is alkalmazták. A filmgyártó cég hivatalos bejelentése szerint a projektek a HBO Max nevezetű streamingszolgáltatón is debütálni fognak, ugyanazon a dátumon, amikor a mozikba érkeznek és 31 napig lesznek ott elérhetőek. Ennek értelmében tehát a Dűne 2021. október 1-jén lesz nézhető a HBO Max-en, ami jövő évtől Magyarországon is elstartol. Jelenlegi információk szerint a film 2021. szeptember 30-án debütál a magyar mozikban!

Senki nem vágyik jobban arra, hogy a filmek visszakerüljenek a mozivásznakra, mint mi. Tudjuk, hogy az új projektek éltetik a színházakt, de el kell ismernünk a valószínűségét annak, hogy a legtöbb mozi az Egyesült Államokban csökkentett létszámban fog működni 2021-ben. Ezzel a különleges egyéves tervvel támogathatjuk a világszínvonalú filmek bemutatását, közben pedig a filmnézőket is, akiknek nincs lehetőségük moziba menni, vagy még nem állnak rá készen. Ezzel a filmkészítők és a nézők is nyernek, mi pedig rendkívül hálásak vagyunk a filmkészítő partnereinknek, hogy együttműködnek velünk ebben a helyzetben. – nyilatkozta Ann Sarnoff, a WarnerMedia Studios and Networks Group vezérigazgatója

Szandi*, 2020, dec 04