Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Születésnapi posztok; filmes hírek

Timothée a mai napon töltötte be a 25. életévét, ám semmilyen hír nincs arról, hogy miként is ünnepelte a születésnapját, de reméljük, hogy jól érezte magát és a szeretteivel tudott lenni! A barátai természetesen gondoltak rá, és voltak, akik a közösségi oldalaikon is felköszöntötték őt, köztük Giullian Yao Gioiello és Stéphane Bak. Kollégái közül Kiernan Shipka színésznő osztott meg néhány régebbi közös képet, valamint Zendaya is, ez utóbbi a Dűne forgatási szünetében készült. Emman Montalvan fotós a 2019-es Golden Globes alkalmából dolgozgatott Timoval, ő egy eddig nem látott képet posztolt ebből a fotósorozatból. Végezetül pedig maga a színész is töltött fel magáról képeket, illetve testvére, Pauline is. Minden előnézeti kép külön albumba vezet titeket!

IMG_20201227_232653.jpg zendaya_2020_12_28_wj0w9r~1.jpg EqTPsRbWMAAn_HH.jpg tchalamet_2020_12_27_2clzgb.jpg

Nemrégiben említettem nektek, hogy a járványra való tekintettel a Warner Bros. úgy döntött, hogy a 2021-ben megjelenő filmjeit a HBO Max streamingszolgáltatón is kiadja, ugyanazon a napon, amikor az adott projekt debütál a mozikban. Ez a döntés a Dűnére is hatással volt, ám a készítőknek ez egyáltalán nem tetszik. A Deadline értesülései szerint, a Legendary Pictures, amely a film 75 százalékát finanszírozza, nagyon nem elégedett ezzel a hibrid-megoldással, és sem a színészek, sem a cég nem voltak időben értesítve erről a döntésről. Úgy gondolják, hogy emiatt elveszik a film varázsa és nem fog úgy teljesíteni a mozikban sem, ahogy azt várják, hiszen ha streamelni is fogják a projektet, sokkal kevesebb jegy fog elkelni, ezzel pedig egy esetleges második rész leforgatására is csökkennek az esélyek. A film rendezője, Denis Villeneuve is hasonló véleménnyel van, ő úgy gondolja, hogy amikor ez az ötlet kipattant a fejükből, nem éreztek semmiféle szeretetet sem a mozi, sem pedig a nézők iránt. A producerek megteszik a jogi lépéseket, ha szükséges, hiszen a film megjelenése 2021 októberére várható, és mivel már elkezdődött a védőoltások beadása, lehetséges, hogy addigra már enyhítenek a korlátozásokon annyira, hogy lehessen moziba járni. A jelenlegi álláspont szerint a Dűne valószínűleg nem kerülhet fel a HBO Max-re!

Tovább folytatva a filmes hírekkel, Timothée szerepet kapott a Don’t Look Up-ban, amelynek a forgatásai már egy ideje zajlanak, ám a színfalak mögött idáig főként csak Jennifer Lawrence-t csípték el. A film azonban egy igazi sztárparádé, rengeteg híresség feltűnik benne, ám ennek ellenére még nem sokat tudunk a projektről. Kiszivárgott most néhány információ a januári forgatókönyv alapján, ám a készítők nem hozták nyilvánosságra, hogy kinek pontosan milyen szerepet szánnak, viszont az alábbi lehetséges szerepeket tüntették fel idáig:

  • A három főszereplő a következő: Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence) doktori képzésen levő hallgató, Dr. Randall Mindy (Leonardo Dicaprio), a professzora, valamint Dr. Teddy Oglethrope (Rob Morgan), egy másik professzor, aki a Planetary Defence Coordination Officenak dolgozik.
  • Az egyik legnagyobb és legjellegzetesebb mellékszereplő Janie Orlean (Meryl Streep), az amerikai elnök, továbbá Brie Evantee (Care Blanchett), egy napi beszélgetős műsornak a házigazsága, valamint Jason Orlean (Jonah Hill), az elnök fia.
  • További fontosabb mellékszerepek: Peter Isherwell (lehetséges, hogy Chris Evans fogja alakítani, de nincs megerősítve), egy nagyon gazdag ember, egy tech-cég tulajdonosa; Adul Grelio (Tomer Sisley), újságíró/riporter, Jack Bremmer (lehetséges, hogy Tyler Perry fogja alakítani, de nincs megerősítve), a beszélgetős műsor másik házigazsága Brie mellett, valamint June Mindy (Melanie Lynskey), Dr. Randall felesége.
  • Timothée egy rövid szerep erejéig Quentin bőrébe fog bújni, aki mindössze a film vége felé fog feltűnni, egy laza gördeszkázó fiú, aki összebarátkozik Kate-el.
  • Ariana Grande-nek szintén egy rövid szerepe lesz, egy Riley Bina nevezetű énekes-, színésznőt fog alakítani, aki mindössze néhány jelenetben tűnik fel. Lesz egy jelenet, amiben Brie és Jack meginterjúvolják őt egy híres rapperrel való szakítása után, akit DJ Chelloként emlegetnek, őt valószínűleg Kid Cudi fogja alakítani.
  • Matthew Perry szintén egy rövid szerepben tűnik fel Dan Pawkettyként, aki egy jobboldali politikai kommentátor.
  • Himesh Patel Phillipként látható majd, aki Kate párja, viszont egyáltalán nem támogatja a lányt.
  • Két romantikus szál lesz a filmben, az egyik Kate és Quentin között a film vége felé, valamint Dr. Randallnek lesz egy viszonya Brie-vel. DiCaprio-nak és Blanchettnek lesz egy közös szexjelenete.

A feltűntetett információk tehát nem lettek hivatalosan megerősítve még, de most már minden jel arra utal, hogy Timothée-t nem sokat láthatjuk majd a képernyőn.

Szandi*, 2020, dec 27