Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos projektje megjelent már, a 2020 különösen az ő éve volt, hiszen három sikerfilmben szerepelt, köztük a Dűnében, melynek 2023-ban érkezik a folytatása. Jövőre a Bones & All horrorfilmben lesz látható, jelenleg pedig a Wonkát forgatja, ami szintén 2023-ra várható.
Hírek és cikkek Timothée Hal Chalamet Galéria

Vendégszerepelt a Saturday Night Live-ban

Igazi öröm látni, hogy kicsit fellendültek a dolgok Timothée körül. Tegnap ismét új paparazzi képeket töltöttem fel a galériába, ezek még április 9-én készültek a színészről, amint New York utcáin sétált. Ma viszont végre egyébbel is tudok szolgálni nektek, nem csak lesifotókkal. Kedvencünk még tavaly év végén vezette a Saturday Night Live egyik epizódját, amit előre bejelentettek, viszont alig néhány órával ezelőtt teljesen váratlanul bukkant fel az egyik jelenetben. A műsor egyik fellépője a kedvencünk egyik legjobb barátja és egyben példaképe, Kid Cudi volt, aki nem csak énekelt és rappelt, hanem pár másik jelenetben is szerepet kapott. Az egyik jelenet a Weird Little Flute címet kapta, amelyben Carey Mulligan, Pete Davidson és Kid Cudi fura kis fuvolákról rappelnek. Ennek a végén bukkant fel néhány másodperc erejéig Timothée is. A galériába már feltöltöttem a promóciós képeket, a jelenetből kivágott képeket, illetve egy Instagram sztorit is, amit Timmy nem sokkal a műsor vetítése után osztott meg, ezeket mindenképp tekintsétek meg, valamint lent megnézhetitek az említett jelenetet is!

170429388_1345301909197804_467748138516961409_n.jpg IMG_20210411_083154.jpg snl2021_mp40459.jpg 171923981_238972701298597_919803598841924476_n.jpg

Szandi*, 2021, ápr 11