Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos projektje megjelent már, a 2020 különösen az ő éve volt, hiszen három sikerfilmben szerepelt, köztük a Dűnében, melynek 2023-ban érkezik a folytatása. Jövőre a Bones & All horrorfilmben lesz látható, jelenleg pedig a Wonkát forgatja, ami szintén 2023-ra várható.
Hírek és cikkek Timothée Hal Chalamet Galéria

Új Dűne megjelenési dátum és Bones & All jelenetkép

Ma egy eléggé szomorú hírrel jelentkezem, ugyanis kevesebb, mint egy órája jelentették be, hogy a Dűne az október elsejei dátum helyett három héttel később fog debütálni. A késő őszi-korai téli időszakban elég sok film fog megjelenni, amit többen is várnak, így a Warner Bros. jobbnak látta, ha három filmjének más megjelenési dátumot választ, köztük a Dűnének is. Így tehát az előre leszögezett október 1-je helyett október 22-én jelenik meg a Denis Villeneuve által rendezett sci-fi. Ugyanezen a napon felkerül a végeredmény az HBO Max-re, ahol 31 napig lesz elérhető. Emellett ahogy azt már korábban megtudtuk, a Velencei Filmfesztiválon és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítésre kerül. Ennek a változásnak következtében egy nap alatt két Timothée filmet is kapunk, hiszen az Egyesült Államokban a The French Dispatch megjelenése is erre a dátumra van kiírva.

Ugyan Timothée-nak több filmje megjelenésre vár, de már gőzerővel dolgozik az újabbakon és jelenleg a Bones & All-t forgatja Cincinnatiban. A tegnap már hoztam nektek néhány kulisszák mögötti paparazzi képet, aznap este pedig a Deadline jóvoltából debütált a legelső jelenetkép, amelyen Timothée karaktere, Lee és Taylor Russell karaktere, Maren látható. Szintén a tegnapi nap folyamán elcsípte egy rajongó a színészt az utcán barátnőjével, Lily-Rose Deppel. Ez az első közös fotó róluk, mióta április elején felröppentek a pletykák, hogy ismét egy párt alkotnak.

chalamet.jpg IMG_20210625_094236.jpg

Szandi*, 2021, jún 25