Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos projektje megjelent már, a 2020 különösen az ő éve volt, hiszen három sikerfilmben szerepelt, köztük a Dűnében, melynek 2023-ban érkezik a folytatása. Jövőre a Bones & All horrorfilmben lesz látható, jelenleg pedig a Wonkát forgatja, ami szintén 2023-ra várható.
Hírek és cikkek Timothée Hal Chalamet Galéria

Hírek vegyesen

Sajnos az utóbbi időben nem jelent meg túl sok újdonság a kedvencünkről. Legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy hosszú idő után visszatért a szülővárosába, New Yorkba, ami arra utalt, hogy befejezte a Bones & All forgatásait, ám erre nem sokkal később rácáfolt, ugyanis vasárnap debütált róla egy eléggé rossz minőségű kulisszák mögötti fotó, a stáb a Kincaid Lake állami parkban forgatott egy tavas jelenetet Falmouthban. A színész jelenleg is Ohio állam valamelyik városában tartózkodik, ugyanis az egyik kávézóban dolgozó rajongója osztott meg róla egy ismételten homályos fotót, illetve arról is beszámolt, hogy Timothée egy zabtejes kávét rendelt.

Visszatérve kicsit a régebbi projektjeihez és ezzel együtt folytatva a képek sorát, az Emmy magazin jóvoltából kaptunk egy színfalak mögötti fotót a ‘Cadillac: How Do You Drive with Scissorhands?‘ reklámból, amelyet az idei SuperBowl előtt vetítettek le először. A képet megtekinthetitek a galériában.

E5ephyQX0AUNYkd.jpg E5wQENrXoAMxtC8.jpg IMG_20210707_232459.jpg

Azt is említettem korábban, hogy elhalasztották a Dűne megjelenését, viszont kárpótlásul Japánban kiadtak egy új, egy perces előzetest, amely eddig nem látott jeleneteket is tartalmaz. Ne feledjétek, annak ellenére, hogy a film a vártnál később jelenik meg, szeptember harmadikán debütálni fog a Velencei Filmfesztiválon.

Emellett hétfőn kerül sor a The French Dispatch világpremierjére a Cannes Filmfesztiválon, viszont sajnálatos módon a film rendezője, Wes Anderson megerősítette, hogy a stáb nem lesz elérhető a sajtó számára és nem fognak sajtótájékoztatókon sem részt venni, viszont továbbra is számíthatunk a vörös szőnyeges megjelenésre a premier napján.

Végül, de nem utolsó sorban pedig Adam McKay, a Don’t Look Up című film rendezője egy rádiós interjú keretein belül megerősítette, hogy a végeredmény decemberben debütál a Netflixen!

Szandi*, 2021, júl 09