Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos projektje megjelent már, a 2020 különösen az ő éve volt, hiszen három sikerfilmben szerepelt, köztük a Dűnében, melynek 2023-ban érkezik a folytatása. Jövőre a Bones & All horrorfilmben lesz látható, jelenleg pedig a Wonkát forgatja, ami szintén 2023-ra várható.
Hírek és cikkek Timothée Hal Chalamet Galéria

Négy éves az oldal!

Kedves látogatók! Legutóbb szeptember végén született az oldalra érdemi poszt, viszont azóta is gondolkodom, hogy mi legyen a sorsa, hiszen akármennyire is próbáltam, nem tudtam megválni tőle. Sajnos mióta ismét elkezdődött az egyetem, eléggé sűrű programom van, az időm nagy részét tanulásra szentelem, így sehogy sem tudtam, hogy férne bele még az oldal szerkesztése is. Viszont már annyira hozzám nőtt, hogy bármennyire is próbáltam elengedni, mindig hiányozni kezdett. Az elmúlt napokban megnéztem Timothée új filmjeit, ami ismét felébresztette bennem azt a lelkesedést, ami már jó ideje elveszett, ezért úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a dolognak. Tudom, hogy mostanában eléggé döntésképtelen voltam, de igyekszem továbbra is rendszeresen frissíteni az oldalt, még ha pár nap késéssel is. Tegnap lett a timotheechalamet.hu négy éves, ami úgy gondolom, hogy elég nagy mérföldkőnek számít. Örülök, hogy az elmúlt négy évben sikerült minőségi tartalmat gyártanom ide és folyamatosan megosztani a legfrissebb híreket a színészről. Az októberi, novemberi és decemberi hírek egyelőre hiányoznak, de a fontosabb dolgokról igyekszem hamarosan írni egy összegzést, hogy azoknak is maradjon nyoma. Emellett készítettem egy új külsőt is, amivel visszatértem a gyökereimhez, ha lehet így mondani. Az elmúlt hónapokban mindig arra törekedtem, hogy minél “hivatalosabban” nézzen ki az oldal, de ez sajnos nem az én világom és nem az én stílusom, most viszont úgy gondolom, hogy sikerült valami olyat alkotnom, ami tényleg engem képvisel, és remélem, hogy nektek is tetszik! Mindenkinek további kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! 🙂

Szandi*, 2021, dec 30