Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, 2020-ban is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Októberi hírek pótlása

Timothée születésnapja alkalmából egy újabb adag hírpótlással érkeztem nektek. Október igen csak mozgalmas volt a kedvencünk számára, más az első napja is, amikor sor került a The King new york-i premierjére. Az eseményt az SVA színházban rendezték meg és részt vett rajta a stáb nagyjából összes fontosabb tagja. Kedvencünket már az érkezéskor lencsevégre kapták a fotósok. Szokás szerint a rajongók felé vette az irányt, akikkel képeket készített, aláírásokat osztogatott, de még bagettet és rózsát is kapott ajándékba. Szokásától eltérően ezúttal egy egyszerűbb Givenchy szettben jelent meg. Ezután sor került egy fotózkodásra a fekete szőnyegen, majd a film vetítésére, utána pedig egy after-partyra a The Box nevezetű bárban. Az este folyamán még néhány rajongói fotó is készült New York utcáin.

EF2NgY0XoAMtsJg.jpg 905d521321548274.JPG EF16dUVXYAEbZEW.jpg EF2JUAWX0AICq-R.jpg

Másnap sajtótájékoztatók voltak, illetve a USA Today számára készítettek egy fotósorozatot. (videó) Miután több napot is New Yorkban töltött, elutazott Londonba, ahol október 3-án hivatalos volt a BFI London Filmfesztiválra, melynek keretein belül sor került a The King premierjére. Kedvencünk ide már egy sokkal feltűnőbb Louis Vuitton szettben érkezett, amelyet Virgil Abloh tervezett. Nagyjából minden úgy zajlott, ahogy azt már megszokhattuk. Először a rajongókkal töltött egy kis időt, majd a vörös szőnyegen fotózkodott, végül pedig vetítés és after-party. Ismét számos fotó készült ezen az alkalmon, amelyeket elérhettek a galériában!

f957581321705972.jpg  EF_B84qW4AAczuu.jpg EF_yLirX0AI7BG9.jpg

Negyedikén egy privát vetítésre került sor a Soho Hotelben, majd pedig a BBC Radio 1 stúdiójába látogatott el, ahol Nick Grimshaw műsorában vett részt. Már a stúdióba menet lefotózták őt a szemfüles fényképészek, majd a stúdióban is lőttek néhány kiváló minőségű képet. Ezekről az alkalmakról három videó került elő, amelyeket a számokra kattintva nézhettek meg: 123

Hatodikán sok rajongó álma vált valóra, hiszen tudni kell, hogy Dél-Koreában a színészt igen csak sokan szeretik és már előre lehetett tudni, hogy érkezni fog az országba, mégpedig Puszan városába. A nemzetközi reptéren már többen is vártak rá, Timo pedig most sem sajnálta az idejét és néha-néha megállt egy-két fotó erejéig. A nap folyamán még más helyszíneken is összefutott a rajongóival, illetve a hotelszobájából is nagy szeretettel posztolt képeket az instagramjára. Másnap sem volt túl sok programja, mindössze megnézte egy kicsit a várost, töltött fel magáról képet a közösségi oldalára, illetve néhány szemfüles rajongó lencsevégre is kapta.

EGNXCTdXYAAU1ZN.jpg 6sztori.jpg 7profil.jpg EGRC3jWXoAAKSQQ.jpg

Rajongói képek

Az ok, amiért a színész Dél-Koreába utazott, az a Puszani Nemzetközi Filmfesztivál volt, amely október 8-án került megrendezésre és több napot is tartott. Elsőként sor került a vörös szőnyeges felvonulásra, ahová Timothée egy igazán feltűnő S.R. STUDIO LA. CA. szetbben jelent meg, amelyet Sterling Ruby tervezett, ezzel persze nem is okozott csalódást. A fotózkodás után egy színpadra mentek fel, ahol szóltak néhány szót a jelenlevőkhöz és a film is vetítésre került. Ezt követően a stáb egy sajtótájékoztatóra volt hivatalos, ekkor kedvencünk egy sokkal egyszerűbb, letisztultabb Haider Ackermann szettet viselt és a képek alapján nagyon jól érezték magukat. Ide kattintva meg is tekinthetitek a teljes beszélgetést. Másnap ismét megjelentek a fesztiválon, újra levetítették a filmet, szóltak néhány szót a nézőkhöz, majd bent sor került egy újabb sajtótájékoztatóra. A számokra kattintva megnézhetitek a kapcsolódó videókat: 123

Galéria linkek:

Megjelenések > 2019 > Október 8. – Busan International Film Festival (vörös szőnyeg)
Megjelenések > 2019 > Október 8. – Busan International Film Festival (színpad)
Megjelenések > 2019 > Október 8. – Busan International Film Festival (közösségi oldalak)
Megjelenések > 2019 > Október 8. – Busan International Film Festival (sajtótájékoztató)
Megjelenések > 2019 > Október 8. – Busan International Film Festival (sajtótájékoztató – rajongói)
Fotósorozatok > 2019 > 16 – Cine 21
Megjelenések > 2019 > Október 9. – Busan International Film Festival (színpad)
Megjelenések > 2019 > Október 9. – Busan International Film Festival (színpad – rajongói)
Megjelenések > 2019 > Október 9. – Busan International Film Festival (sajtótájékoztató)
Megjelenések > 2019 > Október 9. – Busan International Film Festival (sajtótájékoztató – rajongói)

Kilencedikén már a sajtótájékoztató után repülőre is ült a színész, a következő megállója pedig az ausztráliai Sydney volt. A reptéren jó minőségű fotókat is készítettek róla, és természetesen a rajongókról ezúttal se feledkezett meg. Másnap sor került a The King ottani premierjére, ahol Timothée tetőtől talpig Haider Ackermann szettbe öltözött. 11-én viszonylag laza napja volt, ugyanis előbb egy fotózáson vett részt a Netflixnek, ahonnan előkerült egy színfalak mögötti kép, egy fotósorozat kép, illetve néhány rajongói kép is a helyszínről. A fotózást egy sajtótájékoztató is követte.

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019
Lesifotók > 2019 > Október 9. – Megérkezik a reptérre, Sydney, Ausztrália
Megjelenések > 2019 > Október 10. – The King premier, Sydney
Megjelenések > 2019 > Október 10. – The King premier, Sydney (közösségi oldalak)
Fotósorozatok > 2019 > 17 – Netflix Australia
Megjelenések > 2019 > Október 11. – Sajtótájékoztató, Sydney

A hónap végén már nem volt túl sok friss hír a kedvencünkről, viszont elutazott Los Angelesbe, ahol összefutott néhány rajongóval, a párjával, Lily-Rose Deppel is gyakrabban találkozott, együtt mentek el vacsorázni, illetve Timothée nővérének jelent meg új filmje és a premierre is ellátogattak, valamint még voltak The King és Little Women vetítések is. A hónap utolsó napjait már szülővárosában, New Yorkban töltötte, ahol még Seth Meyers esti műsorában is részt vett, a beszélgetésükről pedig ide kattintva nézhettek meg egy videót. Októberben a színész két magazin címlapjára került rá, ezekről külön bejegyzés várható majd interjúkkal együtt.

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019
Megjelenések > 2019 > Október 19. – Pauline Chalamet filmjének premierjén, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 20. – The King vetítés, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 22. – The King vetítés a London Hotelben, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 23. – Little Women kérdezz-felelek, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 24. – Little Women kérdezz-felelek az ArcLight moziban, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 25. – The King sajtótájékoztató, Los Angeles
Lesifotók > 2019 > Október 25. – Elhagy egy éttermet Lilyvel, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 25. – Little Women vetítés a Sony Pictures Studiosnál, Los Angeles
Megjelenések > 2019 > Október 29. – Little Women vetítés a Modern Művészeti Múzeumban, New York
Megjelenések > 2019 > Október 31. – The Late Night with Seth Meyers, New York
Filmek > Little Women (2019) > Poszterek

Szandi*, 2019, dec 27

Szeptemberi hírek pótlása

Meg is érkeztem az első adag pótlással, amiben a szeptember utolsó napjaiban készült fotókat foglalja össze. A színész nem volt túlságosan aktív ebben az időszakban, ideje nagy részét szülővárosában, New Yorkban töltötte. A rajongóknak és a lesifotósoknak azonban ez kedvezett, ugyanis többször lencsevégre kapták. Az első képünk 22-én készült, vasárnap, amikor Timo a délelőtt folyamán járta az utcákat. Másnap este már párjával, Lily-Rose Deppel fotózták őt le. Mindkét színésznek igencsak mozgalmas napjai voltak korábban, valószínűleg együtt pihenték ki a fáradalmaikat egy közös randi erejéig. Csütörtökről ismét csak egy rajongói fotónk van, majd legközelebb szombaton tűnt fel, 28-án. A nap folyamán rajongókkal futott össze a városban, ám este a BAFTA tagjai számára rendeztek egy privát The King vetítést, amelyet egy kérdezz-felelek követett Timoval, és a film rendezőjével, David Michôddal. Természetesen erről az alkalomról képek is jelentek meg, amelyeket elérhettek a galériánkban, két színfalak mögötti fotóval együtt. A szeptemberi fotók sorát pedig egy 29-i rajongói kép zárja. Szintén a hónap végén még eddig nem látott fotósorozat képeket is kaptunk. Kettő még tavaly készült az Oscar-gála ideje alatt. Szintén tavaly még kedvencünk modellt állt a londoni Time Out magazinnak, ezek a fotók jogvédettek voltak egy ideig, ám úgy láttam, hogy most már más oldalakra is elkezdték feltöltögetni, így jó néhánnyal bővítettem a galériánkat, bízzunk benne, hogy ebből később nem lesz probléma!

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019
Lesifotók > 2019 > Szeptember 22. – New York utcáin
Lesifotók > 2019 > Szeptember 23. – Séta New York utcáin Lilyvel
Megjelenések > 2019 > Szeptember 28. – BAFTA The King vetítés és kérdezz-felelek, New York
Megjelenések > 2019 > Szeptember 28. – BAFTA The King vetítés és kérdezz-felelek, New York (rajongói)
Filmek > The King (2019) > Színfalak mögött
Fotósorozatok > 2018 > 21 – 90. Oscar-gála portrék
Fotósorozatok > 2018 > 30 – Time Out London

Szandi*, 2019, dec 20

Újabb fotók New Yorkból és események dátumai

Mostanában több képet is kaptunk Timothée-ról, mióta New Yorkban tartózkodik, a fotók sorozata pedig tovább folytatódik. A tegnapi napon többször is kimozdult a kedvencünk, szerencsés rajongók összefutottak vele az utcán, néhányan közös képet készítettek, míg a többiek távolról fotózták le őt. A galériát összesen 5 képpel bővítettem.

Rátérve a The Kingre, kaptunk egy eddig nem látott jelenetképet a filmből. A színész hamarosan tovább folytatja a népszerűsítését. A korábbi bejegyzésemben említettem eseményeket, amelyeknek akkor a pontos dátumát nem lehetett tudni, de időközben Timothée menedzsere megosztotta velünk. A film New York-i premierjére október elsején fog sor kerülni, ezt követően harmadikán, Londonban is bemutatják, nyolcadikán pedig Dél-Koreában is vetíteni fogják a Busan Nemzetközi Filmfesztiválon. Az utóbbiról valószínűleg csak 12-e körül lesz bejegyzés, ha addig nem változik a programom! Addig is, tekintsétek meg az összes új fotót a galériában!

Galéria linkek:

Rajongói képek > 2019
Lesifotók > 2019 > Szeptember 19. – New York utcáin
Filmek > The King (2019) > Jelenetképek

Szandi*, 2019, Sze 20

Timothée közelgő eseményei

Ugyan a Velencei Filmfesztiválnak már egy ideje vége van, folyamatosan kapunk újabb fotókat arról az alkalomról. Ezúttal is bővítettem a galériánkat. Kedvencünk szeptember 2-án vett részt egy sajtótájékoztatón, innen vannak most képek. Jelenleg még New Yorkban tartózkodik és ismételten a Tompkins Square Bagelsben kapták őt lencsevégre vasárnap, ezúttal párja, Lily-Rose Depp is vele tartott. De a bejegyzés célja főként az, hogy a színész közelgő eseményeiről tájékoztassalak titeket. Timothée tegnap viszonylag aktív volt Twitteren, válaszolt néhány rajongónak, illetve azt is közölte velünk, hogy hónap végén rendezik meg New Yorkban a The King premierjét. Pontos dátum egyelőre nincs, de bizonyára hamarosan kiderül. Október elején a Londoni Filmfesztiválon fog részt venni, harmadikán lesz a The King vörös szőnyeges premierje, de nem csak ezt a filmet fogja népszerűsíteni, hanem a Little Women-t is. A fesztivál keretein belül a Deadline idén is megrendezi a The Contenders eseményét, amelyre szintén hivatalos a kedvencünk, hogy a Kisasszonyokat is megismertesse a riporterekkel. Erre október 5-én kerül sor a Ham Yard Hotelben. Sokat nem fog Londonban időzni, a következő megállója ugyanis a dél-koreai Puszan lesz, ott is a The King-et mutatják be a fesztiválon, amely október 3. és 12-e között kerül megrendezésre. Hogy pontosan melyik napon lesz ott Timmy, azt egyelőre nem tudni, viszont valószínű, hogy erről az alkalomról később érkeznek majd a bejegyzések, mert ha minden igaz, akkor elutazom, de ha ez így is alakul, később mindent be fogok pótolni!

Galéria linkek:

Megjelenések > 2019 > Szeptember 2. – 76. Velencei Filmfesztivál – Sajtótájékoztató
Lesifotók > 2019 > Szeptember 15. – A Tompkins Square Bagelsben Lilyvel, East Village, New York

Szandi*, 2019, Sze 17

Timothée tegnapi napja

Ahhoz képest, hogy az elmúlt hónapokban milyen nagy volt a csend Timothée körül, most szerencsére hírekben nem szenvedünk hiányt. Már többször is szó volt a Velencei Filmfesztiválról, amely során kedvencünk többször is a kamerák elé állt, főként az első napon, szeptember 2-án. Fotósorozatok is készültek róla, köztük az olasz Elle magazin számára, ahonnan kaptunk is egy képet. Az útja ezután Torontóba vezetett, ahol jó barátját, The Weeknd-et támogatta az ottani fesztiválon. Most feltöltésre került róluk egy kép, amin még feltűnik Lakeith Stanfield és Josh Safdie is. Mára már szülővárosában, New Yorkban tartózkodik. A tegnap többször is kimozdult, elsőként a kedvenc étkezdéjében, a Tompkins Square Bagelsben kapták őt lencsevégre, de a nap folyamán még többször is összefutottak vele a rajongók az utcán. Este a Tribeca TV Fesztiválon vett részt, amely a Regal Cinemas Battery Parkban került megrendezésre. Itt mutatták be a Party of Five sorozat első előzetesét. A széria írója és producere a színész nagynénje, Amy Lippman, őt támogatta ezen a napon. A bejegyzést pedig még két fotósorozattal zárnám, az egyik 2017-ben készült a V magazinnak, míg a másik tavaly a Variety Actors on Actors interjú után.

Galéria linkek:

Fotósorozatok > 2019 > 12 – Elle Olaszország
Közösségi oldalak és egyebek > Mások feltöltései Timothéeról
Lesifotók > 2019 > Szeptember 14. – A Tompkins Square Bagels-ben, East Village, New York
Rajongói képek > 2019
Megjelenések > 2019 > Szeptember 14. – Tribeca TV Festival, Party of Five bemutató, New York
Fotósorozatok > 2017 > 13 – V magazine
Fotósorozatok > 2018 > 39 – Variety’s Actors on Actors

Szandi*, 2019, Sze 15