Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Múzeumban járt

November 18-án hivatalosan is kezdetét vette a Don’t Look Up forgatása Bostonban, akkor már látták is Jennifer Lawrence-t a helyszínen, illetve előkerült egy forgatási kép is, amin már láthatjuk a film esetleges logóját. A hírek szerint hamarosan a többi színész is csatlakozik hozzá, azonban Timothée továbbra is New Yorkban tartózkodik. Az elmúlt napokban a színész fogorvosnál járt, illetve beugrott a menedzserének az irodájába, ahová a rajongók rendszeresen szoktak ajándékokat és leveleket küldeni neki, azokat vette el és bontotta ki őket egyenként. Timo nagyon örült nekik, hiszen néhányat még az Instagram sztorijában is megmutatott. A tegnap a SoHo-ban található New Museum előtt kapták őt lencsevégre a lesifotósok, amint épp elhagyta az épületet. Szokásához híven most is egy kényelmes szettben lépett az utcára, erről az alkalomról 15 fotót érhettek el a galériában!

EnNSy9BWMAIU2o_.jpg 7ems5oh8ugam29wgqdqecqe2l.jpg

Szandi*, 2020, nov 20

Újabb paparazzi képek

Talán néhányan emlékeztek, mikor Timothée az egyik esti beszélgetős műsor vendége volt, hogy a filmjét népszerűsítse és azt mondta a műsorvezetőnek, hogy ő egyáltalán nincs ahhoz hozzászokva, hogy a fotósok a nyomában járjanak, mert ő egyszerűen még nem annyira népszerű. Azóta ez a dolog eléggé megváltozott, hiszen az elmúlt időszakban amint a színész kimozdult az utcára, azonnal lencsevégre kapták őt. Az elmúlt két napban most ismét új fotókkal bővíthettem a galériát ennek köszönhetően. Először is november 13-áról kaptunk nyolc képet, ekkor a Tim New York utcáit járta. Ezen a napon még egy rajongó is összefutott vele, aki feltöltötte közösségi oldalára a fotókat, amelyeken együtt láthatók. Másnap ismét kimozdult a kedvencünk, ezúttal pedig biciklire ült és olyan nagyszerű képek készültek róla, mintha épp az egyik filmjének a jeleneteit forgatta volna, vagy épp egy magazinba készültek volna képeket lőni róla. Ebbe az albumba 10 fájlt töltöttem fel, amelyekre mindenképp érdemes vetni egy pillantást!

IMG_20201114_140705.jpg IMG_20201114_140728.jpg Em0p1uvWMAEL1QI.jpg

Szandi*, 2020, nov 15

Don’t Look Up forgatási képek; lesifotók

Korábban említettem nektek, hogy Timothée Bostonba utazott az új filmjének, a Don’t Look Up-nak a munkálatai miatt, de alig néhány nap múlva haza is tért. Feltételezések szerint ez annak volt betudható, hogy a színésznek mindössze csak egy rövid szerepe volt, és már befejezte a forgatásokat, de nem ez a helyzet állt fenn. A film előmunkálatait mindössze csak a napokban kezdték el a Massachussetts államban található Farminghamben, ahonnan elő is került néhány fotó. A színészek a hírek szerint a jelenetek felvételeit november 19-én kezdik el, így valószínűleg Tim is akkor fog ismét elutazni.

EmptaFSWMAAinua.jpg EmptZutXcAItxZg.jpg EmptacYW4AEuuL6.jpg Empta6RXEAMVKpI.jpg

Addig is New Yorkban tölti a maradék szabadidejét, mostanában kaptunk is róla jó néhány lesifotót. Az első adag kép november 8-áról való, ekkor a színész az egyik barátjával, Giullian Yao Gioielloval sétált. Ugyanezen a napon egy rajongó még egy kávézóban is kiszúrta. Másnap ismét egy étkezde teraszán látták őt egy Stella McCartney szettben.

EmVZqg6WMAETGZ3.jpg EmWreiGW8AA3RaA-_1_.jpg IMG_20201111_104932.jpg

Szandi*, 2020, nov 13

Megvan az új amerikai elnök: Timothée ünnepel

Az október végén kiírt bejegyzésemben említettem nektek, hogy Timothée Bostonba utazott a Don’t Look Up forgatásaira, azonban alig néhány napot tartózkodott ott, hiszen az elmúlt időszakban már olyan híreket kaptunk, amik azt bizonyítják, hogy jelenleg is New Yorkban tartózkodik. A színészt először november 6-án kapták lencsevégre, amint az utcán sétált, kezében két kávéval, valószínűleg úton lehetett találkozni egy baráttal vagy családtaggal.

A tegnapi nap igazán fontos volt az Egyesült Államokban, hiszen négy napnyi szavazatszámolás után született eredmény arról, hogy ki lesz a következő elnök. Ugyan még néhány államban számolnak, de Joe Biden már elegendő elektori voksot szerzett meg magának ahhoz, hogy kimondhassák, a következő négy évben az ő kezében lesz az Államok sorsa. Mikor hivatalosan bejelentették, hogy Biden győzött, kedvencünk épp a nagyszüleivel ült egy kávézóban, később pedig a barátaival csípték el a rajongók egy kocsiban ülve, ahol közös fotók is születtek. A színész részt vett a Washington Square Parkban lévő ünneplésen, ahol többezer ember gyűlt össze azért, hogy együtt örüljön az új elnök győzelmének. Ugyanezen a napon a színészt még biciklizés közben is látták. Videókat is kaptunk a rajongóktól, amelyeket ide kattintva nézhettek meg, a képeket pedig szokás szerint a galériában érhetitek el.

4q1q1u4cxk2ip7o50fhcj8phq.jpg IMG_20201107_215244.jpg IMG_20201108_094330.jpg 

Szandi*, 2020, nov 08

További képek és videók a szavazásról

A tegnap számoltam be nektek arról, hogy november elején kerül sor a 2020-as amerikai elnökválasztásra, Timothée pedig már a határidő előtt elment szavazni, amit Selena Gomez Instagram élő adásában végig is követhettünk. Azt követően azonban hirtelen el lettünk árasztva képekkel, hiszen a kedvencünk jó néhány rajongója elcsípte őt, amíg a sorban várakozott, a színész pedig nagyon jó kedvében volt, így mindenkivel örömmel készített képeket. Idáig több, mint ötven fotó került elő, azonban elég nagy rendszerességgel töltik fel az újakat, úgyhogy lehetséges, hogy a nap folyamán még bővülni fog az album. A képek mellett még videókat is posztoltak, ide kattintva meg is tekinthetitek őket összevágva. A Madison Square Garden előtt, ahol sor került a szavazásra, még a lesifotósok is kiszúrták Timmy-t, így néhány paparazzi képpel is gyarapodhatott a galériánk. Végezetül pedig van még egy szelfink is a kedvencünkről, ezt ő maga töltötte fel az Instagram sztorijába. A színész szettje egyébként most egy Vintage 1994 Haight Ashbury pólóból állt össze, egy Gucci kabátból és egy pár Stella McCartney sportcipőből. Kiegészítőként egy Veselka sapkát viselt, Fila maszkot és Louis Vuitton nyakláncot. A bejegyzés végére csatoltam egy videót is róla, amiben franciául beszél és felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos a demokratákra szavazni.

IMG_20201024_220312.jpg IMG_20201025_083630.jpg IMG_20201024_233417.jpg


Szandi*, 2020, okt 25