Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Rövid hírek

Úgy tűnik, hogy a hírek terén ismét válságba kerültünk, hiszen újabb egy hét telt el az előző bejegyzésem óta, Timothée sajnos szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, az kérdéses, hogy elkezdett-e valamin munkálkodni, vagy még mindig a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Mikor legutóbb beszámoltam nektek a legfrissebb hírekről, említettem, hogy a színész Olaszországba utazott, ahol szeptember 26-án részt vett az egyik művész barátjának, Jean Renée-nek (JR) a kiállításán, amelyet San Gimignano-ban szerveztek meg a Galleria Continua-ban. Erről az alkalomról előkerült egy újabb fotó, amelyen feltűnik a kedvencünk is a társaság többi tagjával. A kiállítás után elmentek ünnepelni, ezt szintén bizonyítja egy kép, a háttér alapján úgy tűnik, hogy egy bárba ültek be néhányan. A két említett képet el is érhetitek a galériában!

Folytatva a képek sorát, tavaly október 3-án került sor a BFI London Filmfesztiválon a The King premierjére. Akkor még nem tombolt a jelenlegi helyzet, így Timonak lehetősége volt arra, hogy a vörös szőnyeges felvonulás előtt eltöltsön egy kis időt a rajongóival. Most két képet töltöttem fel erről az alkalomról, amikor kedvencünket épp “megkoronázta” az egyik rajongója. Végezetül pedig a 2018-as Time Out London fotósorozatból is megjelent két eddig nem látott kép, ezt szintén elérhetitek a galériában!

IMG_20200930_070127.jpg IMG_20200929_165909.jpg Ejay3nbWAAIwCdT.jpg IMG_20200928_231302.jpg

Végezetül pedig közölném veletek, hogy kihirdették az idei People’s Choice Awards jelöltjeit, az egyik kategóriában pedig Timothée neve is szerepel, ami nem más, mint a People’s Choice Award for the Style Star. Ebben a kategóriában tehát a rajongók egy igazi stílusikonra szavazhatnak, kedvencünk mellett még versenyezhet Janelle Monáe, Lil Nas X, Kim Kardashian, Lady Gaga, Rihanna, Kendall Jenner, illetve Timothée Dűne-beli kollégája, Zendaya. Ide kattintva tudtok szavazni rá a díjátadó hivatalos oldalán, naponta 25 szavazatot küldhettek el. Timothée neve alatt kell rányomni a Vote gombra, ezt követően a felugró ablakban bejelentkezhettek, hogy érvényesítsétek a szavazataitokat. Az eredményhirdetésre november 16-án fog sor kerülni!

Szandi*, 2020, okt 04

Filmes képek, hírek

Az utóbbi időben Timothée ismét eltűnt a nyilvánosság elől, de szerencsére, hogy mostanában a régebbi filmjeiből kaptunk néhány eddig nem látott fotót. A Magyarországon forgatott Netflixes filmjéből, a The King-ből, ami hazánkban V. Henrik címen is ismert, egy új poszter jelent meg. Ez a borító időnként megjelenik a streamingszolgáltatónál, így egy rajongónak sikerült lefotóznia, így a minősége nem a legjobb. Továbbá a Little Women, azaz a Kisasszonyok forgatásáról is előkerültek képek fekete-fehérben, szám szerint néggyel bővült most a galéria. Végül, de nem utolsó sorban még egy 2017-es fotót kaptunk, ez március 11-én készült az SXSW fesztiválon, ahol egyszerre népszerűsítette a Hot Summer Nights-ot és a Szólíts a neveden-t. A képet a The CW és a Buzzfeed által rendezett bulin lőtték a kedvencünkről és kollégájáról, Maika Monroe-ról.

103612853_258875491849370_2635256925490766893_n.jpg IMG_20200612_082016.jpg IMG_20200611_090302.jpg

Ezen kívül még egy rövid hírrel tudok nektek szolgálni. A minap kiderült, hogy július 17-én újra kiadják Christopher Nolan 2010-es Inception (Eredet) című filmjét, és vetíteni is fogják mozikban, színházakban. Az érdekesség az, hogy ez a vetítés tartalmazni fog néhány előzetest új Warner Bros. filmekből, így lehetséges, hogy már nem kell sokat várnunk és megkapjuk az első jeleneteket a Dune-ből!

Szandi*, 2020, jún 13

Íme Timothée parókája

Tavaly ősszel debütált világszerte a Netflixen a The King, vagy magyar címén az V. Henrik film, amelyben a főszerepet Timothée kapta. A forgatások Londonban és Magyarország különböző pontjain, köztük Szilvásváradon és Komáromban zajlottak. Azt már megszokhattuk, hogy a színész minden szerepe során átalakul kicsit, a The King kedvéért pedig a haját vágatta le, ami sokaknak nagyon tetszett, mások inkább nevettek rajta. Viszont a filmben láthattuk hosszabb hajjal is, így sokakban feltevődött a kérdés, hogy akkor hogy oldották ezt meg, a válasz pedig egyszerű: parókával. A stáb Peter Owennel dolgozott együtt, akinek van egy parókaboltja, ő készítette el V. Henrik hosszabb haját, amit néha Timonak fel kellett vennie néhány jelenet erejéig. A parókát Flora Moody stylingolta, aki a minap feltöltött Instagramra két képet is, amelyeken közelebbről is megnézhetjük. Minden esetre egész jó munkát végeztek, hiszen nem egyszerű észrevenni, hogy a kedvencünknek olykor nem a saját haját láthatjuk. A képeket tekintsétek meg a galériában!

IMG_20200510_103129.jpg IMG_20200510_103149.jpg

A bejegyzés végén még megemlíteném, hogy pontosan tegnap volt négy éve, hogy elkezdték a Szólíts a neveden (Call Me By Your Name) forgatásait, ami meghozta Timothée számára az áttörő sikert. A filmről és a munkálatokról bővebben olvashattok az oldalon ide kattintva! A bejegyzésben említett mindkét filmhez egyébként a multimédiában találhattok online linkeket, ha esetleg még nem láttátok volna őket, vagy szeretnétek újranézni!

Szandi*, 2020, máj 10

Régi/új kép és videó

Most, hogy már megtehetik, Timothée rajongói nosztalgiázásba fogtak. Mint tujátok, tavaly kedvencünk hazánkban járt a Dune forgatásai miatt. Azonban mikor olyan városokban találkozik a rajongóival, ahol mindössze csak a forgatások miatt tartózkodik, mindig kihangsúlyozza nekik, hogy ne osszák meg a közösségi oldalaikon a fotókat, mert nyilván senki sem szereti, ha munka közben zavarják őt. Így utólag mindig kerülnek elő eddig nem látott fotók, ez pedig most is így történt. Egy kanadai lány, aki pont jókor tartózkodott Budapesten, a La porta di Taormina olasz étteremben futott össze a színésszel, egy évvel később pedig végre meg is oszthatta a követőivel ezt a nagyszerű hírt.

IMG_20200422_184908.jpg

Mit szólnátok ahhoz, ha egy színész épp a házatokban forgatna jeleneteket? Hát vannak emberek, akikkel ez bizony megtörtént. Bizonyára senkinek sem kell bemutatnom a TikTok-ot, hiszen jelenleg talán az a legnépszerűbb közösségi platform és ha szerencséd van, eléggé gyorsan tudsz hírnevet szerezni rajta. A TikTok “sztárok” mindent megtesznek ennek érdekében, és igazán érdekes információkhoz juttatják hozzá ez által az igazi rajongókat. Minap az egyik felhasználó, aki azóta már törölte is magát, ahogy láttam, Timothée-ról osztott meg egy videót, ami még valószínűleg Londonban készült, a The King forgatásai alatt. A videóval szeretett volna visszaemlékezni arra az időszakra, mikor a forgatások miatt a színésszel egy házban tartózkodtak és hozzátette, hogy alá kellett írniuk egy titoktartási szerződést. Állítólag Timo három éjszakát volt ott és sokszor látta őt a lány az erkélyen cigizni, erre egyébként néhány rajongó fel is háborodott, mert nem tudták, hogy a színész is él a káros szenvedélyeknek, de ez nem volt újdonság, hiszen a Kisasszonyok forgatási szüneteiben és látták őt emberek elszívni néha egy-két szálat. (videó) Egy másik lány szintén közzétett egy fotót, ugyanis az ő lakásában egy Lady Bird jelenet volt leforgatva, amire bizonyára mindenki emlékszik. (videó)

Szandi*, 2020, ápr 23

Hogyan hoz fényt az életünkbe Timothée ebben az időszakban?

Bizonyára senkinek nem kell bemutatnom a jelenlegi helyzetet a világban, viszont annyi biztos, hogy ebben az időszakban keresnünk kell a pozitív dolgokat, a pozitív embereket. Néhány nappal ezelőtt a Telegraph oldalára került ki egy cikk, amiben összegyűjtöttek néhány dolgot, hogy miért Timo az, aki fényt hoz a rajongói életébe ebben a koronavírus-helyzetben is. Ezúttal is szeretném megköszönni Antonnak, hogy elküldte nekem, a cikket nem fordítottam le, hanem inkább ihletet merítettem belőle és igyekeztem megfogalmazni a saját gondolataimat. Nem kell ennek az időszaknak a bezártságról szólnia, bentről is számos dolog van, amivel le tudjuk magunkat foglalni, megnézhetjük a filmeket, sorozatokat, amiket idáig halasztgattunk, vagy épp beleolvashatunk a könyvekbe, amik idáig a polcainkon porosodtak, és igen, ezek a dolgok mind kapcsolódnak a mi kedvencünkhöz is valamilyen szinten. Figyelem! Ez úgy gondolom, hogy egy igazi rajongói cikk, már mondhatni nyálas is, amire nem igazán volt példa az oldalon, de szeretném naprakészen tartani ebben a rossz időszakban is, úgyhogy remélem valamennyire hasznos lesz a számotokra!

  1. A legemlékezetesebb szettjei – A Telegraph cikkében ez az egyik dolog, ami kiemelt helyen szerepel, hiszen a színész nem csak a tehetségével kápráztatja el a nagyközönséget, hanem stílusával is. Fontos megemlíteni, hogy nincs stylistja, így minden szettjét ő maga állítja össze a neves eseményekre, viszont vannak divattervező barátai, akik szívesen besegítenek neki. A galériában számos fotót találhattok már ezekről a megjelenésekről, azonban néhány órával ezelőtt a Tom and Lorenzo nevezetű oldalra gyűjtötték össze a színész 12 legemlékezetesebb vörös szőnyeges összeállítását. Lehetséges, hogy hamarosan az oldalon is lesz egy külön részleg, ahol ezekről a szettekről részletesebben olvashattok. – Megtekintem a cikket
  2. Nem kell sokat várnunk az új filmjeire – a bajszáért megéri – Timothée keményen megdolgozott a hírnevéért, hiszen mióta berobbant a köztudatba szinte folyamatosan forgatja a filmeket, bár van amelyik halasztásra került. Wes Anderson rendezőre nagyon sokan felnéznek és kedvencünk meg is mutathatja magát a legújabb projektjében a The French Dispatchben, aminek a megjelenését idén októberre halasztották, és a színész még bajszot is növesztett a film kedvéért, ami legalább megnevettette a rajongókat. A filmre érdemes várni, hiszen valószínűleg társulni fog hozzá egy promóciós körút is, a premierje pedig a Cannes Filmfesztivál lesz. – Megtekintem a film előzetesét
  3. Call Me By Your Name – Sosem szabad elfeledkezni a filmről, ami 2017-ben meghozta neki a sikert. De a könyvet olvastátok már? Szerintem abszolút megéri. Időközben már megjelent a második része is, ami nekem személy szerint nem nyerte el a tetszésem. De emlékeztetlek titeket, hogy az első film rendezője, Luca Guadagnino már dolgozik a folytatáson, de addig is érdemes a könyveket pontra tenni. Látogassatok el ide kattintva a multimédiába, ahol a filmhez is találtok online linket, megunhatatlan! – Elolvasom a Szólíts a neveden-t
  4. Lil Timmy Tim – Akik már a kezdetektől ott vannak Timoval, azoknak nem újdonság, hogy még amikor iskolás volt, nagyon szeretett rappelni, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még saját művészneve is volt. A példaképe, Kid Cudi is már évek óta ebben a szakmában tevékenykedik. Ugyan Timothée-nak valószínűleg sosem lesz rapkarrierje, de legalább a példaképével összebarátkozott. Tudtátok, hogy a suliban még az egyik tanárának is írt egy szöveget? A hírek szerint nem tetszett a nőnek. – Meghallgatom a Statistics-t
  5. Vicces pillanatok – Ugyan már Timothée egy ideje a reflektorfényben van, nem biztos, hogy teljesen hozzászokott, hiszen mindig vannak kínos, vicces pillanatai az interjúk során. A legemlékezetesebb talán, amikor az egyik Call Me By Your Name kérdezz-felelek során egyszer csak leesett a székről (videó). Összegyűjtöttem néhány videót, ami talán titeket is megnevettethet: 1234
  6. Éneklés – Ha már említettem a rappelést, talán az éneklésre is érdemes szánni néhány sort. Kedvencünk néhány filmjében megmutatta már, hogy igazán szép hangja van. Hallhattuk már őt énekelni a Miss Stevens, illetve az Egy esős nap New Yorkban című filmjeiben is, de még egy interjú során is elkezdett dalolni.
  7. Nyelvek – Tudtátok, hogy a színész félig francia? Ráadásul a nyelvet is nagyon jól beszéli. De a Szólíts a neveden kedvéért még megtanult olaszul is!

Ennyi érdekességet tudtam most összegyűjteni nektek, remélem, hogy élvezni fogjátok a filmjeit, nézzétek őket újra, olvassatok, nevessetek! A bejegyzés végére még hagytam néhány képet, ezek az elmúlt napokban láttak napvilágot, természetesen az összes korábban készült. A fotósorozatokkal kezdeném, ugyanis megjelent egy eddig nem látott darab az olasz Elle magazinból, ez akkor készült, amikor a színész a The King-et népszerűsítette Olaszországban, a Velencei Filmfesztivál keretein belül. A képet egyébként Gianmarco Chieregato lőtte róla. Tovább folytatva a magazinokkal, egy olasz lap áprilisi számának a címlapjára, a The Big Issue-ra került, ide egy 2017-es fotósorozat egyik képét választották. A bejegyzést pedig két forgatási képpel zárnám, az egyik a Beautiful Boy színfalai mögül, a másik pedig a Little Women forgatási szüneteiről való, az utóbbit maga Timo osztotta meg közösségi oldalain!

_UOLdEpP3vU.jpg mILivMZkXRo.jpg 92268861_1330529187134835_6796701594369570612_n.jpg fK8j-Bd4Jcg.jpg

Amellett, hogy néha a fent említett tippek segítségével nosztalgiázom Timo-t illetően, továbbra is szívesen szerkesztek különböző témákban. A mai nap folyamán egy olyan színésznőről nyitottam oldalt, aki Timohoz hasonlóan csak mostanában lett ismertebb, viszont megérdemli a figyelmet, hiszen hatalmas tehetség. Ha szeretnétek többet megtudni Jodie Comerről, megismerni őt, akkor látogassatok el a JodieComer.TK-ra!

Szandi*, 2020, ápr 10

Képek vegyesen

Mostanában nem jelent meg semmi érdemleges hír Timothée-ról, de mivel már több, mint egy hete nem volt bejegyzés, ezért gondoltam összegyűjtöm nektek az elmúlt napokban megjelent képeket. Kedvencünk szokatlanul aktív volt Instagramon, de az igazán meglepő dolog az, hogy kivételesen nem random dolgokról, hanem saját magáról is tett közzé képeket. Most valószínűleg egy ideig nem nagyon lesz elfoglaltsága, hiszen a legtöbb színházat bezárták a koronavírus miatt. Hivatalos közlemény nem érkezett a 4000 Miles kapcsán, nem tudni, hogy a járvány ellenére is folytatják-e a próbákat és, hogy valóban elkezdik-e előadni a darabot áprilisban, de erre hamarosan úgyis fény derül. Időközben azonban két filmjével kapcsolatosan jelentek meg eddig nem látott fotók. Főként a Kisasszonyok albumait bővítettem, ugyanis eléggé gyakran posztolnak különböző fórumokra jelenetképeket, forgatási képek és poszterek egyaránt. A The King kapcsán is vannak új fotóink, még októberben népszerűsítették a filmet Sydney-ben, ekkor az ausztrál Netflixnek készültek képek. Minden megjelent fotót elérhettek a lenti linkekre kattintva!

Galéria linkek:

Közösségi oldalak és egyebek > Instagram sztorik
Közösségi oldalak és egyebek > Instagram
Filmek > Little Women (2019) > Jelenetképek
Filmek > Little Women (2019) > Poszterek
Filmek > Little Women (2019) > Forgatások
Filmek > The King (2019) > Jelenetképek
Fotósorozatok > 2019 > 17 – Netflix Australia

Szandi*, 2020, márc 15