Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Ismét Dune jeleneteket forgatnak Budapesten

Nemrégiben kaptuk a híreket, miszerint jövő hónapban közzéteszik a Dune első előzetesét, viszont úgy tűnik, hogy a film még nem készült el teljesen, ugyanis az utómunkálatok még váratnak magukra, az imént pedig kiderült, hogy néhány jelenetet is le kell még forgatniuk. Denis Villeneuve sci-fijén még 2019-ben dolgoztak Jordániában, Norvégiában, illetve a Budapesten található Origo filmstúdióban. A forgatásokat júliusban fejezték be, azonban Oscar Isaac, aki a filmben Timothée karakterének az édesapját, Duke Leto Atreides-t alakítja, megerősítette, hogy augusztusban visszatérnek a hazánkba néhány jelenetet felvenni.

Augusztus közepén leforgatunk még néhány jelentet kiegészítésként… azt mondják, hogy Budapesten, Magyarországon. Láttam már néhány jelenetet összevágva és nagyszerűen nézett ki. Denis egy igazi művész, izgalmas lesz látni, ahogy összeáll a dolog. Kissé őrület, hogy mindössze néhány hónappal a megjelenése előtt forgatunk még jeleneteket, de ez a Star Wars esetében is megtörtént már. – számolt be a színész a Deadline-nak

A magazin oldalán azt is elárulták, hogy a filmes világban ez nem meglepő dolog, gyakran előfordul, hogy utólag kell jeleneteket felvenni, viszont ez nem változatat a már betervezett megjelenési dátumon, ami Amerikában nem más, mint december 18-a.

Greg Fraiser operatőr nyilatkozatából az derült ki, hogy a két részesre tervezett film egy igazán egyedi produkció, amit kész kaland lesz végignézni. A film elkészítése egy nagyszerű tapasztalat volt a számára, hiszen elmondása szerint a színészek rendkívül tehetségesek és emellett nagyon jó emberek is.

Arról egyelőre nem kaptunk információt, hogy Timothée szerepelni fog-e azokban a jelenetekben, amelyeket augusztusban forgatnak Magyarországon!

Szandi*, 2020, jún 18

Ekkor érkezik a Dune előzetese

Az utóbbi időben eléggé sok pletyka elkezdett szárnyalni arról, hogy mikor is érkezik pontosan a várva-várt Dune előzetese, ezért a minap Johnny Sobczak filmkritikus úgy döntött, hogy tiszta vizet önt a pohárba és elárulja a dátumokat a rajongóknak. Ahogy azt már korábban említettem, idén lesz Christopher Nolan híres filmjének, az Eredetnek a 10. évfordulója, ennek alkalmából pedig július 17-én néhány kiválasztott színházban és moziban újra vetíteni fogják a filmet. Ennek keretein belül látható lesz egy exkluzív Dune betekintő, és talán még néhány forgatási videót is levetítenek, de ez még kérdéses.

A koronavírus miatt idén elmarad a San Diego Comic Con, ahová színészek és rajongók ezrei szoktak összegyűlni, hogy beszéljenek különböző filmekről és sorozatokról. A vírushelyzetre való tekintettel erre az alkalomra online fog sor kerülni július 22-e és 26-a között, ekkor fogják kiadni az első hivatalos előzetest. Ezt követően július 31-én már a színházakban és mozikban is vetíteni fogják az előzetest.

A kedvencünk idén megjelenő filmjei esélyesek jelölésekre és díjakra, sőt, Oscart is jósolnak nekik. A neves díjátadóra jövő februárban került volna sor, ezt viszont április 25-ére tolták el, így a jelöltek listáját is később kapjuk meg.

Egyelőre ennyi hírünk van, a bejegyzést pedig egy kiváló minőségű Kisasszonyok jelenetképpel zárnám, amely a napokban debütált!

IMG_20200614_092527.jpg

Szandi*, 2020, jún 16

Filmes képek, hírek

Az utóbbi időben Timothée ismét eltűnt a nyilvánosság elől, de szerencsére, hogy mostanában a régebbi filmjeiből kaptunk néhány eddig nem látott fotót. A Magyarországon forgatott Netflixes filmjéből, a The King-ből, ami hazánkban V. Henrik címen is ismert, egy új poszter jelent meg. Ez a borító időnként megjelenik a streamingszolgáltatónál, így egy rajongónak sikerült lefotóznia, így a minősége nem a legjobb. Továbbá a Little Women, azaz a Kisasszonyok forgatásáról is előkerültek képek fekete-fehérben, szám szerint néggyel bővült most a galéria. Végül, de nem utolsó sorban még egy 2017-es fotót kaptunk, ez március 11-én készült az SXSW fesztiválon, ahol egyszerre népszerűsítette a Hot Summer Nights-ot és a Szólíts a neveden-t. A képet a The CW és a Buzzfeed által rendezett bulin lőtték a kedvencünkről és kollégájáról, Maika Monroe-ról.

103612853_258875491849370_2635256925490766893_n.jpg IMG_20200612_082016.jpg IMG_20200611_090302.jpg

Ezen kívül még egy rövid hírrel tudok nektek szolgálni. A minap kiderült, hogy július 17-én újra kiadják Christopher Nolan 2010-es Inception (Eredet) című filmjét, és vetíteni is fogják mozikban, színházakban. Az érdekesség az, hogy ez a vetítés tartalmazni fog néhány előzetest új Warner Bros. filmekből, így lehetséges, hogy már nem kell sokat várnunk és megkapjuk az első jeleneteket a Dune-ből!

Szandi*, 2020, jún 13

Továbbra is tüntet a színész

A korábban írt bejegyzésemben már részletesen beszámoltam arról, hogy mi is zajlik jelenleg az Egyesült Államokban. George Floyd halála miatt lassan már több, mind kilenc napja zajlanak a Black Lives Matter tüntetések, azonban már nem csak az USA-ban, hanem a világ többi táján is. Ugyan Timothée egyáltalán nem szokott gyakran posztolni a közösségi oldalaira, ezt az ügyet igazán a szívén viseli, talán azért is, mert a baráti körében is elég sok fekete van, ezért bizonyára fontosnak tartja azt, hogy valamit tegyen annak érdekében, hogy egyenlőként kezeljék őket is. A színész elsőként 31-én volt látható az egyik tüntetésen Los Angelesben, erről az alkalomról előkerült egy új videó, amit az egyik japán hírcsatornán vetítettek le, illetve néhány rajongók által készített lesifotó is. Egy nap kihagyás után másodikán ismét felbukkant a tüntetésen, ezt pedig két videó (12) és egy kép is bizonyítja. A színész egy Which side are you on? vagyis Melyik oldalon állsz? feliratú plakátot tartott fel, majd a tömeggel együtt borult térdre, hogy tisztelegjen a feketék előtt. Az instagram sztorijai azt bizonyítják, hogy a harmadikai tüntetésen is ott volt, azonban egyelőre olyan felvétel nem került elő, amelyiken ő is látszik.

IMG_20200601_200439.jpg IMG_20200601_200441.jpg IMG_20200601_200444.jpg IMG_20200604_151437.jpg

Szandi*, 2020, jún 04

Timothée a rasszizmus ellen

Az utóbbi napokban a koronavírus kissé a háttérbe szorult, de sajnos egyáltalán nem egy pozitív dolog miatt, hanem épp ellenkezőleg egy tragédia terelte el az emberek figyelmét. Néhány nappal ezelőtt történt az eset, amiről most az egész világ beszél, és aminek George Floyd lett az áldozata. Derek Chauvin rendőr egy igazoltatás során térdepelt a fekete férfi nyakára, aki később emiatt az életét vesztette hosszas könyörgés után. Világszerte fogtak össze híres és nem híres emberek, akik folyamatosan osztották meg a petíciókat, melyekkel próbálták elérni, hogy a rendőrt letartóztassák és megfizessen azért, amit tett. Timothée is szeretett volna kiállni az áldozat mellett, így ő is már aznap számos linket közzétett, végül pedig négy nappal a tragédia után elérték a céljukat, hiszen a rendőrt valóban letartóztatták. Ezzel azonban korántsem lett vége a dolgoknak, hiszen a többség úgy vélte, hogy fel kell szólalni a rasszizmus ellen és Amerika-szerte tüntetéseket szerveznek. Az egyikre május utolsó napján került sor Santa Monicaban, amelyen a kedvencünk is részt vett testvére, Pauline és édesapja, Marc oldalán, együtt támogatták büszkén a Black Lives Matter mozgalmat. A közösségi oldalaikra számos videót közzétettek, némelyiken látszott Timothée is, aki egy hatalmas plakátot tartott a kezében, amelyekre olyan emberek neveit írta fel, akik az elmúlt évek során a rasszizmus áldozataivá váltak. Emellett még igyekezett figyelmeztetni a követőit, hogy vigyázzanak magukra, ugyanis néhány helyen könnygázt dobálnak. A tömegben rajongók is kiszúrták őt, és lőttek is róla fotókat, ezeket megtekinthetitek a galériában, az említett videókat pedig ide kattintva megnézhetitek összevágva!

IMG_20200601_092059.jpg IMG_20200601_092046.jpg IMG_20200601_092049.jpg

Szandi*, 2020, jún 01

Elismeri a Cannes a The French Dispatch-t

Sajnos a nyár semmilyen szempontból sem úgy néz ki, ahogy az általában lenni szokott, hiszen a legtöbb fesztivált vagy elhalasztották, vagy véglegesen lemondták erre az évre, ez pedig a filmfesztiválok körében sincs másként. Timothée legújabb filmje, a The French Dispatch az idei Cannes-i Filmfesztiválon debütált volna, a nagyszabású rendezvényre pedig idén májusban került volna sor. Mivel Franciaországban is eléggé sok fertőzött van, ezért úgy látták a legjobbnak, ha a fesztivált nem tartják meg. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a filmek elhanyagolhatóak, ezt pedig a fesztivál rendezői is így gondolják. A fesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux a napokban fogja megtekinteni néhány másik tanácstaggal az idei filmeket, június 3-án pedig közzé fognak tenni egy listát, amelyben ötven olyan idei újdonságot tüntetnek fel, amelyek elismerést érdemelnek. A hírek szerint felkerül a listára a The French Dispatch is, tehát megkapja a Cannes 2020 “címkét”, ezzel próbálják ösztönözni a többi díjátadó és filmfesztivál kritikusait, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek ezeknek a filmekre.

Az elismerés által a kiválasztott filmeket olyan neves fesztiválokon vetíthetik majd le, mint a Torontói, San Sebastian-i, New York-i, Busan-i, Deauville-i és még sok más, már ha ezeket sikerülni fog megszervezni. A film egyébként október 16-án debütál az Egyesült Államokban a mozikban, néhány országban viszont 1-2 nappal előtte. A dátumokat folyamatosan nyomon követhetitek az oldalsávban.

Szandi*, 2020, máj 29