Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.

Családja

Timothée édesanyja, Nicole Flender New Yorkban született és imádja a várost. A Upper West Side-on nőtt fel, onnan Murray Hillbe költözött, jelenleg pedig Hell’s Kitchenben él. A LaGuardia High School-ba járt, csak úgy, mint a a fia, majd a Yale-en diplomázott. A New York-i egyetemen szerzett mesterképzésen diplomát francia nyelvből, majd egy ideig Párizsban élt, ahol angolt tanított. Profi táncosként is tevékenykedett. Mivel régen tanár volt, amiett nagyon türelmes és szeret együtt dolgozni másokkal. Nagyon keményen dolgozik, jár az agya, és nem nyugszik addig, amíg meg nem adja a klienseinek azt, amire vágynak, hiszen jelenleg ingatlanközvetítő.
 
Nicole a Lincoln Centerben táncolt a helyi balettcsoporttal, mikor gyerek volt, majd később számos Broadway darabban kapott szerepet, mint például az A Chorus Line, Fiddler of the Roof, Gypsy, Hello Dolly, My One and Only és még sok más. Szeretett volna másokat is tájékoztatni erről a szakmáról, éppen ezért írt különböző cikkeket helyi magazinoknak, miközben turnézott. Olyan magazinok jelentették meg az írásait, mint a The Boston Herald, The Ottowa Citizen, valamint a The Daily Oklahoman. Megjelent egy könyve is, a Cool Careers for People who Love Movement.
 
Mivel az Actors’ Equity Association az egyik képviselőjévé választotta őt, ezért több, mint 50 ezer színházi színészt képvisel országszerte. Továbbá a Broadway által szervezett Tony Awards-on is szavazati joga van.
 
Szabadidejében nagyon szeret utazgatni, olvasni, és továbbra is balettórákra jár. 
 
Timothée-t már a kezdetektől fogva támogatja az édesanyja, gyakran jelennek meg együtt díjátadókon és különböző eseményeken.

Timothée francia gyökerei az édesapjától, Marc Chalamettől származnak. Marc Franciaországban született, tanulmányait 1972 és 1976 között ai Institut d’Etudes Politiques de Lyon egyetemen végezte, ahol elsajátította a politikai ismereteit. Kezdetben a Le Parisiennél volt író, jelenleg pedig a UNICEF-nek dolgozik. Timothée neki köszönheti, hogy folyékonyan beszél franciákat, hiszen a nyarait kiskorában a Le Chambon-Sur-Lignon francia településen töltötte, ahol még focista vágyai voltak. Timothée a következőt nyilatkozta édesapjáról a GQ magazinnak:
 
 

Úgy érzem, hogy édesanyámtól jött az, hogy muszáj színész lennem és láttatnom kell magam az emberekkel, de az, hogy képes legyek meghallgatni az embereket, édesapámtól örököltem.

Timothée nővére Pauline Chalamet 1992. január 2-án látta meg a napvilágot. Színésznőként, forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként tevékenykedik. Testvéréhez és édesanyjához hasonlóan ő is a LaGuardia High School-ban kezdte el tanulmányait. Már nagyon fiatalon, mindössze hét évesen debütált 1999-ben az ABC One Life to Live című sorozatában, amelyben Emma Doyle-t alakította. Tíz évvel később kapott ismét szerepet a Royal Pains egyik részében, a sorozatban Timothée is szerepelt.
 
2016-ban debütált forgatókönyvíróként és rendezőként a Between Fear and Laughter című filmjében, amiben Claire-ként jelent meg. 2017-ben producerként is megmutatta magát az Agnès et Milane című rövidfilmben, melynek a forgatókönyvét is segített megírni. Szintén ebben az évben a Margot című rövidfilmben is szerepet kapott. 2018-ban a producere volt az En ville című filmnek, amelyben volt egy kisebb szerepe is.
 
2020-ban is láthatjuk őt filmekben, ilyen például az Entre Deux, a The Group Chat, Comme des Grands, The King of Staten Island. illetve a What Doesn’t Float.
 
Az édesanyjához hasonlóan egyébként ő is benne volt balettcsoportokban 2001 és 2010 között, emellett pedig tud zongorázni, játszani ukulelén és énekelni is. Filmes szerepei mellett a színházban is többször megmutatta magát.

Timothée nagybátyja, Rodman Flender 1962. június 9-én született New Yorkban. Amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező és producer, aki a tanulmányait a Harvard egyetemen végezte. Zsidó családból származik, édesanyja Enid Rodman Flender (Timothée nagymamája) egykori Broadway táncos, édesapja Harold Flender (Timothée nagyapja) pedig forgatókönyvíró. Színészi karrierjét Broadway darabokban kezdte el, viszont rendezőként érte el a legnagyobb sikereket. Olyan híres sorozatok epizódjait rendezte, mint az Office, Szívek szállodája, A narancsvidék, Carter nyomávan, valamint a Scream.
 
Felesége Amy Lippman, Timothée nagynénje, szintén televíziós producerként és forgatókönyvíróként tevékenykedik.

Az itt található tartalom saját írás!