Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született Hell's Kitchen, Manhattanben, és ott is nevelkedett fel. Már kiskorától kezdve, Chalamet számos reklámban szerepelt, amit nem nagyon élvezett. Szakmai pályafutása a New York-i színházban indult, igyekezett belenőni a filmes szerepekbe. Televíziós debütálása a Law & Order sorozatban történt 2009-ben, ahol egy gyilkosság áldozatát alakította, ezt követően számos más szerepet is kapott, de 2017-ben robbant be igazán a köztudatba a Call Me By Your Name és Lady Bird című filmekkel. Azóta számos filmje megjelent már, a közeljövőben is több projektben láthatjuk őt, köztük a The French Dispatch-ben, és a Dune-ben illetve a színházba is visszatér, Londonban fog szerepelni a 4000 Miles darabban.
Színház

Romeo & Juliet
Típus: színdarab
Színház: National Dance Institute
Szerep: kupidó
Rendező: Jacques d’Amboise
Előadás éve: 2001
 
Leírás: A történet az olaszországi Veronában játszódik, ahol viszály zajlik a Montague és a Capulet család között. Romeo Montague elmegy egy buliba, hogy felejtse egykori szerelmét, ott találkozik Juliettel, akibe azonnal beleszeret. A két család rossz kapcsolata miatt a kettejük szerlme sosem valósulhat meg.

The Talls
Típus: színdarab
Színház: McGinn-Cazale Theatre
Szerep: Nicholas Clarke
További szereplők: Gerard Canonico, Shannon Esper, Lauren Holmes
Rendező: Carolyn Cantor
Első előadás: 2011. augusztus 15.
Utolsó előadás: 2011. augusztus 26.
Időtartam: 1 óra 20 perc
 
Leírás: A Clarke család nagyon nagy problémákkal küzd. Kérdezzük csak meg a 17 éves Isabelle Clarke-ot. A katolicizmus, politika, szüzesség témájában az 1970-es években még a legmagasabb lány is kicsinek érezhezi magát. Egy komikus dráma a felnövés időszakáról, amikor az élet tanulságai mindenkire vonatkoznak.

Sweet Charity
Típus: musical
Színház: Fiorello H. LaGuardia High School koncertterem
Szerep: Oscar Lindquist
További szereplők: Caitlin Gann
Rendező: az iskola tanárai
Első előadás: 2012. december 7.
Utolsó előadás: 2012. december 16.
Időtartam: 2 óra 30 perc
 
Leírás: Charity Hope Valentine mindig próbálja pozitív oldalát nézni az életnek, annak ellenére is, hogy egy lepukkant táncteremben dolgozik és a pasikkal sincs túl nagy szerencséje. Nagyon elszánt, hogy megtalálja a szerelmet, beleszeret Vittorio Vidal színészbe, de nem alakulnak jól a dolgaik. Amikor egy liftben ragad Oscar Lindquisttel, kiderül, hogy talán megtalálta az igazit.

Cabaret
Típus: musical
Színház: Little Flower Theatre a Fiorello H. LaGuardia High School-ban
Szerep: Emcee (a ceremóniák mestere)
Rendező: Harry Shifman
Előadás éve: 2013 május
Időtartam: 2 óra 30 perc
 
Leírás: Cliff Bradshaw egy amerikai író, aki Berlinben dolgozik a legújabb regényén. A Kit Kat klubban találkozik Sally Bowels-al, aki ott énekel. A nő féltékeny pasija egyben a klub főnöke is, aki kirúgja őt, ezt követően pedig összeköltöznek Cliffel és egymásba szeretnek. Amikor a nácik átveszik a hatalmat a német kormány fölött, a Kit Kat klub, valamint a szerelmesek élete drasztikusan megváltozik.

Prodigal Son
Típus: színdarab
Színház: New York City Center
Szerep: Jim Rogan
További szereplők: Robert Sean Leonard, Annika Boras, Chris McGarry, David Potters
Rendező: John Patrick Shanley
Első előadás: 2016. február 9.
Utolsó előadás: 2016. március 27.
Időtartam: 1 óra 35 perc
 
Leírás: A Prodigal Son szenvedélyesen mutatja be egy fiatal fiú életét, aki épp az üdvözülés és a kárhozat között lebeg. A Bronxból származó fiatal fiú egy New Hampshire-i magániskolában találja magát. Nagyon erőszakos, hideg és magányos. Az iskola két alkalmazottja azon gondolkodik, hogy a gyerek egy igazi sztár, vagy egy kész katasztrófa?

4000 Miles
Típus: színdarab
Színház: The Old Vic Theatre
Szerep: Leo Joseph-Connell
További szereplők: Eileen Atkins, Maya Britto, Nesba Crenshaw, Siu-see Hung, Dan Krikler, Robyn Sinclair, Philippine Velge
Rendező: Amy Herzog
Első előadás: 2020
Utolsó előadás: 2020
Időtartam: ismeretlen
 
Leírás: Nyár elején a 21 éves Leo egy biciklikörútra indul a legjobb barátjával. Hetekig tartó csend után senki sem lepődik meg jobban, mint Leo 91 éves nagymamája, Vera, mikor unokája megjelenik az éjszaka közepén az ajtaja előtt Manhattanben. Leo élete most kezdődik, Vera élete lassan a végéhez ér, de egy dolog közös bennük: a gyász.
Az itt található tartalom saját írás!